előző nap
következő nap

„Igaz ez a beszéd, és szeretném, ha szilárdan tanúskodnál ezek mellett,...” Tit 3,8–15

8 Igaz ez a beszéd, és szeretném, ha szilárdan tanúskodnál ezek mellett, hogy az Istenben hívők igyekezzenek a jó cselekedetekben elöl járni: ezek jók és hasznosak az embereknek. 9 De kerüld az ostoba vitatkozásokat, a nemzetségtáblázatokkal kapcsolatos kérdéseket, a viszálykodásokat és a törvényeskedő harcokat, mert ezek haszontalanok és hiábavalók. 10 A szakadást okozó ember elől egy vagy két figyelmeztetés után térj ki, 11 tudván, hogy az ilyen ember kivetkőzött önmagából, bűnben él, és magában hordja ítéletét. 12 Amikor majd elküldöm hozzád Artemászt vagy Tikhikoszt, igyekezz hozzám jönni Nikopoliszba, mert elhatároztam, hogy ott töltöm a telet. 13 Zénászt, a törvénytudót és Apollóst gondosan ellátva engedd útnak, hogy semmiben se legyen hiányuk. 14 De tanulják meg a mieink is, hogy jó cselekedetekkel járjanak elöl ott, ahol sürgős segítségre van szükség, hogy ne legyenek gyümölcstelenek. 15 Köszöntenek téged valamennyien, akik velem vannak. Köszöntsd azokat, akik szeretnek minket a hitben. A kegyelem legyen mindnyájatokkal!

Az ókori szólás arra, hogy „Menj a pokolba!" úgy hangzott, „Menj Krétára!" Titusz szolgálati helye egy hírhedt kultúra (1,12), tele gyűlölséggel, fertővel, hitvány viselkedéssel, amely pokolszerűvé tette ott az életet. Pál háromszor is hangsúlyozza (3,1.8.14), hogy Isten népe legyen más, a viselkedésükben ragyogjon fel a jó. Akik az Úrhoz tartoznak, kerüljék a vitákat, a konfliktusokat, és helyette megmentetten, odaszentelten, hitelesen éljenek: áldássá legyenek egy átkozott világban. Hogyan lehetek ma áldás másoknak?

RÉ 94 MRÉ 94

„…pusztítsátok, de ne vessetek véget neki!” (Jeremiás 5,1–17) Jeremiás 5,1–17

(10) „…pusztítsátok, de ne vessetek véget neki!” (Jeremiás 5,1–17)

– 1. Magyarázat: Isten népe jólétében elbízza magát, szenvedéseiben pedig perlekedik az Úrral (4–9); –megvetik az Igét, kigúnyolják a prófétákat, megtagadják az Urat (13–14). Ezért messziről való népet bocsát rájuk az Isten, akik mindent lerombolnak körülöttük, amire eddig büszkék voltak, amiben bíztak (15–17), és szabad–szabadosságuk, nyitottságuk sok gyötrelmük forrása lesz. A viháncoló mén előbb–utóbb lábát töri, és utána már alig lehet számára esély (8).

– 2. Alkalmazás: Kérem, mielőtt bármiképpen aktualizálnák ezeket a sorokat, olvassák el a mai igeszakaszt, mert csak „újra leírtam” azt. Nem én mondom mindezt, hanem Isten Igéje. Engem szíven ütött a mai napi „bibliai penzum”: tényleg alig van hiteles ember, még a „testvérek” is csalfák (1–2). Kezdjük a bűnvallást saját magunknál, akik jólétünkben gőgösek, szenvedéseinkben ingadozók leszünk, és tobzódó szabadságunk vesztésre áll.

– 3. Könyörgés: Urunk, könyörülj! Vezess megtérésre! Köszönjük a bíztatást, hogy megritkítasz, de nem engedsz elveszni (10). Áldott legyen krisztusi kegyelmed!

____

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

– 1. Magyarázat: Létezik–e olyan ember, aki igaz, hiteles, akiben nem csalódunk?

Létezik–e ilyen ember, legalább azok között, akik olyan nagy hévvel emlegetik az Urat? (1–2)

Az Úr megbünteti őket jóléttel és próbatétellel, de egyik sem vezeti őket megtérésre (3): – bőségükben elbízzák magukat, szenvedéseikben pedig perlekednek az Úrral (4–9); – minden helyzetben istentelenek, megvetik az Igét, kigúnyolják a prófétákat, és teljesen megtagadják az Urat (13–14).

Ezért messziről való népet bocsát rájuk az Isten, akik mindent lerombolnak körülöttük, amire eddig büszkék voltak, amiben bíztak (15–17), és szabad–szabadosságuk, nyitottságuk sok gyötrelmük forrása lesz.

A viháncoló mén előbb–utóbb lábát töri, és utána már alig lehet számára esély (8).