előző nap következő nap

„Isten pedig velük együtt tett bizonyságot jelekkel és csodákkal, sokféle erővel és a Szentlélek ajándékaival,...” Zsid 2,1–4

1 Ezért tehát még jobban kell figyelnünk a hallottakra, hogy valamiképpen el ne sodródjunk. 2 Mert ha az angyalok által hirdetett ige olyan erős volt, hogy minden törvényszegés és engedetlenség megkapta igazságos büntetését, 3 akkor hogyan menekülünk meg mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel, amelyet az Úr hirdetett először? Azok pedig, akik hallották, megerősítették ezt számunkra, 4 Isten pedig velük együtt tett bizonyságot jelekkel és csodákkal, sokféle erővel és a Szentlélek ajándékaival, amelyeket akarata szerint osztott szét.

Az Úr maga jelentette ki az üdvösség útját. Ezt a jó hírt szemtanúk bizonyságtételével, hitelesítő tapasztalatokkal, csodákkal és erőkkel, valamint a Szentlélek kézzelfogható ajándékaival együtt juttatja el Isten minden nemzedékhez, így hozzánk is. Mivel Jézus feljebbvaló, mint az angyalok, szava, kijelentése is feljebbvaló, amire komolyan kell figyelnünk.

RÉ 46 MRÉ 46

„…nem beszélnek többé a Tófetről és Ben–Hinnóm völgyéről…” (Jeremiás 7,21–34) Jeremiás 7,21–34

(32) „…nem beszélnek többé a Tófetről és Ben–Hinnóm völgyéről…” (Jeremiás 7,21–34)

Isten népének tagjai, Jeruzsálemen kívül fölépítették a Tófet áldozóhalmait a Ben Hinnóm völgyében. ITT FELÁLDOZTÁK A SAJÁT GYEREKEIKET: fiaikat és leányaikat. Mit jelent ez? Ez régen volt! Mi már nem teszünk ilyet?

– 1. Először agyoncsapott egy kísértő gondolat! Milyen ügy vagy szenvedély „oltárán” áldozzuk fel a saját gyerekeinket, a saját családunkat? A „Tófet” azt jelenti, „tűzhely, kemence”, de igazából ez a kifejezés a „bóset”, azaz a szégyen szóra alliterál. A „Ben–Hinnóm” völgye pedig bizony a „Ge–hinnóm” szinonimája, vagyis a gyehennáé (Máté 5,22; 29–30; 2Péter 2,4).

– 2. Hálát adtam a szentlelkes felismerésért! Azért, hogy a legszentebb szolgálatban állhatunk. Ez az egyetlen, amiért érdemes élni, égni, mert Jézus Krisztus tökéletes áldozata nem enged elégni, nem enged elhamvadni a gyehennán!

– 3. Ugyanakkor Jézus Krisztus az egyetlen, aki képes ebben a világban is megszabadítani minket minden felesleges, hiábavaló, gyehennás áldozattól.

___

(32) „…nem beszélnek többé a Tófetről és Ben–Hinnóm völgyéről…” (Jeremiás 7,21–34)

Isten népének tagjai, Jeruzsálemen kívül fölépítették a Tófet áldozóhalmait a Ben Hinnóm völgyében. ITT FELÁLDOZTÁK A SAJÁT GYEREKEIKET: fiaikat és leányaikat.

Mit jelent ez? Ez régen volt! Mi már nem teszünk ilyet?

– 1. Először agyoncsapott egy kísértő gondolat!

Most is hiába hívott a Feleségem, végül is egyedül ment el kutyát sétáltatni, mert én a gép fölött görnyedve dolgozom; – és a gyerekeink is úgy nőttek fel, hogy az apjuknak egész életében fontosabb volt a saját dolga.

„Be lettek áldozva mind!”

Hányan tesszük ugyanezt, most mindegy, mire hivatkozva!

Micsoda szégyen.

A „Tófet” azt jelenti, „tűzhely, kemence”, de igazából ez a kifejezés a „bóset”, azaz a szégyen szóra alliterál.

A „Ben–Hinnóm” völgye pedig bizony a „Ge–hinnóm” szinonimája, vagyis a gyehennáé (Máté 5,22; 29–30; 2Péter 2,4).

 

– 2. Ne tovább! Hálát adtam a szentlelkes felismerésért!

Azért, hogy a Feleségem és a Gyerekeink soha nem érezték ezt!

Sőt, ők maguk is hálásak azért, hogy a legszentebb szolgálatban állhattunk és állhatunk.

Ez az egyetlen, amiért érdemes élni, égni, mert Jézus Krisztus tökéletes áldozata nem enged elégni, nem enged elhamvadni a gyehennán!

 

– 3. Ugyanakkor Jézus Krisztus az egyetlen, aki képes ebben a világban is megszabadítani minket minden felesleges, hiábavaló, gyehennás áldozattól.