előző nap
következő nap

„Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek.” Zsid 2,5–18

5 Mert nem angyalok uralma alá rendelte az eljövendő világot, amelyről szólunk. 6 Sőt valahol valaki így tett bizonyságot: „Micsoda az ember, hogy gondolsz rá, vagy az embernek fia, hogy gondod van rá? 7 Rövid időre kisebbé tetted őt az angyaloknál, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg, 8 mindent lába alá vetettél." Ha ugyanis mindent alávetett neki, akkor semmit sem hagyott, ami ne volna neki alávetve. Most ugyan még nem látjuk, hogy minden az uralma alatt áll, 9 azt azonban látjuk, hogy az a Jézus, aki rövid időre kisebbé lett az angyaloknál, a halál elszenvedése miatt dicsőséggel és méltósággal koronáztatott meg, hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált. 10 Mert az volt méltó Istenhez, akiért van a mindenség, és aki által van a mindenség, hogy őt, aki számtalan fiát vezeti dicsőségre, üdvösségük szerzőjét szenvedések által tegye tökéletessé. 11 Mert a megszentelő és a megszenteltek mind ugyanattól származnak, ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni, 12 amikor így szól: „Hirdetem nevedet testvéreimnek, a gyülekezet körében dicsérlek téged." 13 És ismét: „Én őbenne reménykedem", majd újra: „Íme, itt vagyok, én és a gyermekek, akiket Isten adott nekem." 14 Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt, 15 és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak. 16 Mert nyilván nem angyalokat karol fel, hanem Ábrahám utódait karolja fel. 17 Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap legyen az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. 18 Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek.

Isten Jézusnak adott bennünket. A testet öltés szükséges volt, hogy teste odaáldozásával kiszabadíthasson félelmeinkből, a rabságból, az ördög uralmából. Ne nyugodjunk, amíg nem vagyunk egészen szabadok.

RÉ 301 MRÉ 189

„Mindenki össze–vissza futkos……” (Jeremiás 8) Jeremiás 8

(6) „Mindenki össze–vissza futkos……” (Jeremiás 8)

Hazafelé tartottam, amikor egyszerre csak belém hasított a mai igeszakasz kiemelt verse: „Mindenki össze–vissza futkos, mint a harcban száguldozó lovak.” (6)

Mindenütt emberek, dugók, nincs parkoló, nincs hely, nincs nyugalom, egy másodperc ingermentes „tér” sincs sehol (14–16). Mindenhol „pörgés” – nemcsak a fővárosban, hanem a kisvárosokban is; – nemcsak a valóságban, hanem a képernyőkön is; – a könyvekben és a blogokon; – mindenütt, mindenki nyüzsög, tesz–vesz, törekszik, harcol, küzd, szót szól, véleményt mond; – miközben egyre inkább csak önmagával törődik „valahányuk”; – a vallásban, a buzgalomban, a hitben, a szolgálatban szintén.

Mintha megtelt volna ez a földgolyó; – de nem fészkét szerető gólyákkal, gerlicékkel, fecskékkel, hanem harcban vágtató, megzavarodott lovakkal, akik megbokrosodva törnek–zúznak, árkon–bokron át… (6–7).

Csillagokat bámulva ábrándozunk kifelé a saját énünkből (1–3), és tévelygünk (4), bölcsen és kegyesen is; – mert valójában mindenben csak önmagunkat imádjuk és képviseljük. Nincs ennél nagyobb bálványimádás.

Szégyent fogunk vallani, az Úr rendje, törvénye nélkül (9).

___

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Most nem oldom fel az üzenetet, mert a próféta sem teszi: „Gyógyíthatatlan vagyok, gond terhel, beteg a szívem. Népem kiáltása hangzik messze földről… nem szabadultunk meg!” (18–23)