„ Vigyázzatok, testvéreim, senki ne szakadjon el közületek az élő Istentől hitetlen és gonosz szívvel.” Zsid 3,7–19
A bizalomban nem lehet kihagyás. Izráel népe is átélte a szabadítást, megkapta a célt, a sivatag nehézségei között mégis elbukott. Ezért kell az egyházban magunkra és egymásra vigyáznunk. Olyan gyülekezet kapta ezt a levelet, amelyik már átesett megpróbáltatásokon. Nemcsak az üldözés, a csábítás is bűnre vihet. Ezért kell két dolgot magunkban állandóan ébren tartanunk. Részesültünk Krisztusban, vagyis a megváltásban, és ez mérhetetlen bizalmat kelthet bennünk. Az út végét, üdvösségünket mindig szem előtt kell tartanunk.
RÉ 303 MRÉ 181
„…szégyent vall bálványával minden ötvös…” (Jeremiás 10,1–16) Jeremiás 10,1–16
(14) „…szégyent vall bálványával minden ötvös…” (Jeremiás 10,1–16)
VILÁGOS MEGKÜLÖNBÖZTETÉS!
– 1. A bálványok azok, akik az egyetlen, élő, teremtő és megtartó Isten (10–13) első, „irányító” helyét elfoglalják az „életpiramisunk” csúcsán. A bálványokat emberek készítik: ügyesen, kreatívan, mesteri tehetséggel, tiszteletet és imádatot igénylő tudással, akárcsak az ötvös az alkotását. Ezek az alkotások tényleg lehetnek szépek és emberi megítélés szerint értékesek, nagyszerűek, de egy nagy baj van velük, hogy gyarló, önző emberi természetünk szerzeményei, amiért az ember elismerést vár, a saját dicsősége és hatalma érdekében. Aztán a „határhelyzetekben” kiderül, hogy megáll minden emberi tudomány (14), mert az ember nem tudja megváltani magát, és tiszteletet érdemlő alkotásaival együtt elveszik (15).
– 2. Evangélium hallani, hogy az egyetlen, élő Isten nem tehetetlen. Ő a mindenség alkotója, népének megváltója, aki Jézus Krisztusban még a bűn, betegség, halál, gonosz hatalmát is legyőzte! (12–13)
– 3. Egyetlen esélyünk, ha Őhozzá járulhatunk, ha Ő kerülhet életünkben az első helyre, mint „fővezér”. Az Úr végzi el ezt az üdvösséges cserét!