előző nap
következő nap

„Vigyázzatok, hogy el ne utasítsátok azt, aki szól!” Zsid 12,18–29

18 Ti ugyanis nem tapintható hegyhez és lángoló tűzhöz járultatok, sem homályhoz, sötétséghez, szélvészhez 19 vagy trombitaharsogáshoz és szózatok hangjához. Akik ezt hallották, kérték, hogy ne szóljon többé hozzájuk. 20 Mert nem bírták elviselni a parancsot: „Még ha állat érinti is a hegyet, meg kell kövezni!" 21 És olyan félelmetes volt a látvány, hogy Mózes is így szólt: „Félelem fogott el és remegés." 22 Ti a Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez és az angyalok ezreihez, 23 az elsőszülöttek ünnepi seregéhez és gyülekezetéhez, akik fel vannak jegyezve a mennyekben, mindenek bírájához, Istenhez és a tökéletességre jutott igazak lelkeihez, 24 az új szövetség közbenjárójához, Jézushoz és a meghintés véréhez, amely hatalmasabban beszél, mint Ábel vére. 25 Vigyázzatok, hogy el ne utasítsátok azt, aki szól! Mert ha azok nem menekültek meg, akik elutasították azt, aki a földön adott kijelentést, mennyivel kevésbé menekülünk meg mi, ha elfordulunk attól, aki a mennyből szól hozzánk. 26 Az ő hangja akkor csak a földet rendítette meg, most azonban ezt ígéri: „Még egyszer megrendítem nemcsak a földet, hanem az eget is." 27 A „még egyszer" pedig azok megváltozását jelenti, amelyek mint teremtett dolgok megrendülhetnek, hogy megmaradjanak a rendíthetetlenek. 28 Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, legyünk hálásak, és azzal szolgáljunk Istennek tetsző módon: tisztelettel és félelemmel. 29 Mert a mi Istenünk emésztő tűz.

Minden istentisztelet beemel bennünket Isten világraszóló, gigantikus, nagy történetébe (22), amely során mi magunk is bekapcsolódhatunk a mennyei ünneplésbe. Az istentisztelet csodája, hogy titokzatos módon résnyire nyílik a mennyei ünneplés ajtaja, és már itt bepillantást nyerhetünk a nagy lakomába. Egészen közel lehetünk Jézushoz (24). Ugyanakkor amíg a Biblia nagyjai rettegtek Isten közelségétől (18–21), mi hozzászoktunk az Úr jelenlétének gondolatához. Szükséges újraértelmeznünk, mit jelent az elsőszülöttek ünnepi gyülekezetéhez (23) tartozni. Vigyázzatok, hogy el ne utasítsátok azt, aki szól (25)!

RÉ 80 MRÉ 80

„…sikertelen az élete…” (Jeremiás 22,13–30) Jeremiás 22,13–30

(30) „…sikertelen az élete…” (Jeremiás 22,13–30)

JÓJÁKIM KIRÁLY „sikertelen” élete karácsony előtti kiáltássá lesz…

– 1. Jójákim király csak a saját érdekeit képviselte. A szociális igazságtalanság beszédes jele az áldatlan, sikertelen, bukott életünknek (13–19). Nem mások nyomorúságát, hanem a mieink nyomorúságát kéri számon rajtunk az Úr: „…ezen a helyen…” (3). Ha mindenki a saját „házát” igazgatná (1Timóteus 3,5), és nem a másik bajába kotnyeleskedne folyton, sokszor ezzel is a másik nyomorúságát fokozva; – bizony Istennek kedves, áldott hely lehetne ez a világ.

–  2. Ehelyett, a bűnök következményeként, büntetéseként: – romok mindenütt; – még a legnagyobb jólét mögött is; – mint ahogy rommá lett a júdai királyi ház libánoni cédrusokból épített palotája; – és rommá lett az egész Jeruzsálem. Romos még ma is. Romok, megoldhatatlan konfliktusok, sikertelenségek, elkorcsosult életek; – vagyis áldatlan állapotok (20–30). Kérdezik is a népek, ránk nézve: Mi a baj velünk, hogy így jártunk? (6–8)

– 3. „Felépülés” csak a karácsonykor született Úr Jézus Krisztusban lehetséges, aki feltámadott, és aki minket is kihoz a hitetlenség halálából. Urunk, Jézus Krisztus, könyörülj, adj üdvösséges „felépülést”!

___

Összegezzük a kortörténeti hátteret.

Jósiás király halála után, a „háttérben” Babilon átvette az uralmat Asszíriától (Kr. e. 626–612), megregulázta Egyiptomot (Kr. e. 609), feldúlta Jeruzsálemet, és három hullámban elhurcolta Júda lakosait (Kr. e. 605; 597; 587), hűbéres királyokat hagyva maga után.

Jósiás idősebb fiát, Jóáház királyt (más néven: Sallum királyt) még az Egyiptomiak hurcolták el Kr. e. 609-ben, és a „kaméleon” Jójákimot, Jósiás másik fiát helyezték a trónra, aki hol Egyiptomhoz, hol Babilonhoz húzott, amíg a „meccs” el nem dőlt.

Jójákin (Jójákim fia) megadta magát Babilonnak (Kr. e. 597).

Cidkijjá (Jójákin nagybátyja) és Gedaljá ugyanezt tették (Kr. e. 587–ig).

JÓJÁKIM KIRÁLY „sikertelen” élete karácsony előtti kiáltássá lesz…

 

– 1. Jójákim király csak a saját érdekeit képviselte.

A szociális igazságtalanság beszédes jele az áldatlan, sikertelen, bukott életünknek (13–19): – hatalommal való visszaélés; – jogszolgáltatás igazságszolgáltatás helyett; – elesettek elhanyagolása, kihasználása, nyomorgatása; – ártatlan vér ontása...

Fontoljuk meg!

Nem mások nyomorúságát, hanem a mieink nyomorúságát kéri számon rajtunk az Úr: „…ezen a helyen…” (3).

Ha mindenki a saját „házát” igazgatná (1Timóteus 3,5), és nem a másik bajába kotnyeleskedne folyton, sokszor ezzel is a másik nyomorúságát fokozva; – bizony Istennek kedves, áldott hely lehetne ez a világ.

 

–  2. Ehelyett, a bűnök következményeként, büntetéseként: – romok mindenütt; – még a legnagyobb jólét mögött is; – mint ahogy rommá lett a júdai királyi ház libánoni cédrusokból épített palotája; – és rommá lett az egész Jeruzsálem.

Romos még ma is.

Romok, megoldhatatlan konfliktusok, sikertelenségek, elkorcsosult életek; – vagyis áldatlan állapotok (20–30).

Kérdezik is a népek, ránk nézve: Mi a baj velünk, hogy így jártunk? (6–8)

 

– 3. „Felépülés” csak a karácsonykor született Úr Jézus Krisztusban lehetséges, aki feltámadott, és aki minket is kihoz a hitetlenség halálából.

Betegek vagyunk!

Urunk, Jézus Krisztus, könyörülj; – adj üdvösséges „felépülést”!