„ A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.” 1Jn 2,12–17
Az apostol a levél általános megszólítását – „gyermekek", mégpedig „Isten gyermekei" – most mintegy életkorokra bontja (gyermekek, ifjak, apák), és így mutatja meg Krisztus követőinek általános, minden nemzedéket átfogó jellemzőit: bűnbocsánatot nyertek, istenismeretre jutottak, győzelmet arattak a gonosz fölött, Isten igéje megmarad bennük. Ez minden hívő összajándéka. Egyúttal ez indokolja az apostol bizalmasságát is, amely súlyos mondandóját áthatja. Nehezet kér, de döntő okkal kéri: ne szeressétek e világot! A világ itt azt jelenti, ami elkülönül Isten országától és az örök élet reményétől, mindazt tehát, „ami elvon Istentől" (Kálvin). A kívánságok és a kérkedés a két ősbűnre utal, a telhetetlen vágyra és a gőgre. Mindkettő elfoglalhatja az egész életet, sőt összejátszva a mulandóság foglyává teszi azt. Ez a „bűnben veszteglő" világ (5,19) azzal rakja teli az életünket, ami elvon Istentől, azzal foglal le magának, ami eltávolít az örökkévaló szeretetétől. Pál szerint a „világ" olyan átfogó rendszerbe, sémába (1Kor 7,31) zárja életünket, amelyből éppen a jó Teremtője, az élet forrása van kizárva – a teremtett világ ellenvilág lesz. Ennek foglyaként egész életidőnket mulandókra fordítjuk, és miközben mindig jobbra áhítozunk, éppen a jónak, sőt magának Istennek leszünk ellenségeivé. A döntésünk következmény, hiszen az istengyermekség ajándékainak elfogadása, az Isten iránti hálás szeretet nem elvon Istentől, hanem Istenhez von. A „világot" tehát csak a hit, mégpedig a Jézus Krisztusba vetett hit győzheti le (5,4–5), – a hit mond teljes igent Isten üdvakaratára.
RÉ 280 MRÉ 205
„…szolgáljátok Babilónia királyát…” (Jeremiás 27) Jeremiás 27
(17) „…szolgáljátok Babilónia királyát…” (Jeremiás 27)
Vannak olyan helyzetek, történelmi és egyéni élethelyzetek, amikor az Isten akarata, egyben az élet és majdan a szabadulás útja, az idegen és nagyobb E-VILÁGI HATALOM SZOLGÁLATA (8; 17).
– 1. Ez a szolgálat azonban nem az idegen hatalom kiszolgálása, nem annak való teljes behódolás, hanem Isten akaratának elfogadása, vagyis az Úrnak való hűséges szolgálat.
– 2. Ebben a szolgálatban Isten népe bűnbánattal elismeri az Úr mindenek feletti hatalmát (4–5), aki rajtuk, mint eddig engedetlen és hitetlen népen, most joggal hajtja végre büntetését. Isten most mindent Babilonnak ad (6), de csak egy időre, mert aztán Babilont is legyőzik majd, más népek (7), Isten pedig saját népét visszahozza földjükre (22).
– 3. Addig azonban ne szervezkedjenek más népekkel, Babilon ellenében (Kr. e. 594), mert ez engedetlenség Isten akarata ellen (1–3), amely csak még nagyobb nyomorúságot hoz rájuk, és teljesen tönkreteszi a szent hely és a város még épségben maradt részeit (16–22). Ne hallgasson a nép és a vezetők a hamis prófétákra, akik hazug módon szépíteni akarják a helyzetet, csak azért, mert az emberek nem szeretik a rossz híreket és üzeneteket (9–15).
____
Hozzáfűzés az igemagyarázathoz
Jeremiás jármot vesz a nyakába, hogy szemléltesse azt, amit egyértelmű prófétai szava meghirdetett, mint Isten akaratát.