előző nap
következő nap

„Ne ítéljetek látszat szerint...” Jn 7,14–24

14 Már az ünnepi hét fele elmúlt, amikor Jézus felment a templomba, és tanítani kezdett. 15 A zsidók csodálkoztak ezen, és ezt kérdezték: Hogyan ismerheti ez az Írást, hiszen nem is tanulta? 16 Jézus így válaszolt nekik: Az én tanításom nem az enyém, hanem azé, aki elküldött engem. 17 Ha valaki kész cselekedni az ő akaratát, felismeri erről a tanításról, hogy vajon Istentől való-e, vagy én magamtól szólok. 18 Aki magától szól, a saját dicsőségét keresi, aki pedig annak dicsőségét keresi, aki elküldte őt, az igaz, és abban nincs hamisság. 19 Nem Mózes adta-e nektek a törvényt? De közületek senki sem tartja meg a törvényt. Miért akartok engem megölni? 20 A sokaság erre ezt mondta: Ördög van benned! Ki akar téged megölni? 21 Jézus így válaszolt nekik: Egyetlen dolgot cselekedtem, és ti mindnyájan csodálkoztok rajta. 22 Gondoljátok meg: a körülmetélkedést Mózes rendelte el nektek – nem mintha Mózestől volna, hanem az atyáktól van –, és szombaton is körülmetélitek az embert. 23 Ha körülmetélitek az embert szombaton, hogy Mózes törvénye ne sérüljön, akkor miért haragusztok énrám, hogy egy embert teljesen meggyógyítottam szombaton? 24 Ne ítéljetek látszat szerint, hanem hozzatok igazságos ítéletet!

„Ne ítéljetek látszat szerint..." (24). Tudjuk, idézzük, mondjuk, a fiatalok énekelni is tudják: „jól csak a szívével lát az ember..." Nem zavar a képzavar, nem akadunk fenn azon, hogy a szívünk dobog, a szemünk lát. Nagyon jól tudjuk, hogy miről van szó. A baj azonban ott kezdődik, amikor kiderül, hogy „...gonosz az ember szívének szándéka..." (1Móz 8,21). Ha a szívemből eltűnik a gonoszság, akkor már a látszat mögött is felfedezem a valódi értéket.

RÉ 432 MRÉ 273

„…felépítsék Izráel Istenének oltárát…” (Ezsdrás 3,1–7) Ezsdrás 3,1–7)

(2) „…felépítsék Izráel Istenének oltárát…” (Ezsdrás 3,1–7)

Isten népe EGY AKARATTAL cselekedett, amikor visszatértek országukba (1).

– 1. Elsőként az istentisztelet helyreállítását kezdték meg a mózesi törvény előírása szerint. Egy közösség nem létezhet anélkül, hogy ne tekintene túl önmagán és ezen a világon, valami felsőbb kapaszkodó után.

– 2. Fontos, hogy a vallás csak másodlagosan „identitásképző” tényező. Elsődlegesen mindig kapaszkodó, annak megvallása, hogy ebben a rideg világban valóságos, isteni, szabadító, megváltó segítségre szorulunk, mert önmagunkban a legzseniálisabb helyzetünkben is, a lényegi dolgokat illetően tehetetlenek vagyunk. Ennek megvallása pedig nem egy általunk teremtett isten, hanem az élő Isten után kiált. Ha a vallás elsődlegesen önazonosságképző tényezővé válik, akkor ott öncélú, gyarló, egymásnak feszülő folyamatok indulnak el (6–7).

– 3. Az égőáldozati oltár felállítása, az előírt áldozatok bemutatása, a hetedik hónap három nagy ünnepének megtartása is mind az Istennel való kiengesztelődés, ennek nyomán az egymással és önmagunkkal való „rendeződés” nélkülözhetetlenségét hirdetik. Ezek valósága Jézus Krisztusban adatik (1–5).

___

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Az Úr törvényének megtartása tette őket Isten népévé. Ez adott nekik tartást, újbóli meggyökerezést szabadító Istenük szeretetében és életrendjében (1).

Itt még az ember cselekszik a megbékülésért, a megtisztulásért, újból és újból.

Jézus Krisztusban azonban Isten tökéletesen és véglegesen megváltott minket.

Mi mindent ennek bizonyosságból kiindulva teszünk, a hitéletben és a mindennapokban egyaránt (1–5).