„...ismerem az enyéimet... életemet adom a juhokért” Jn 10,11–15
„...ismerem az enyéimet... életemet adom a juhokért" (14–15). Jézus a farizeusokkal szemben fogalmazza meg, milyen az, amikor egy közösség vezetője valóban szolgálatnak tekinti a vezetést. A farizeusoknak az egyszerű emberek csak arra voltak jók, hogy a saját nagyszerűségüket csillogtassák előttük. Jézusnak ezzel szemben két dolgot jelentett a vezetés: a vezetettek ismeretét és az irántuk való önfeláldozást. A keresztyén vezetőket ennek alapján nevezhetjük ma is pásztoroknak. Vajon a ránk bízottakra farizeusokként vagy jézusian vigyázunk?
RÉ 231 MRÉ 435
„Jeruzsálem várfalainak a javítása előre haladt…” (Nehémiás 4,1-8) Nehémiás 4,1-8
(1) „Jeruzsálem várfalainak a javítása előre haladt…” (Nehémiás 4,1-8)
FELEMÁS HELYZET AZ ÉPÍTKEZÉS.
– 1. Egyrészt örömteli munka ez, annak minden nehézsége ellenére, hiszen a külső építkezés mindig megmozgatja a „lelkeket” is.
– 2. Ugyanakkor mégis egyre inkább kiver a víz, ha meglátok egy építkezést. Hiszen az építkezés maga a káosz, rendetlenség, szó szerint és átvitt értelemben egyaránt. Az építkezés, a legnagyobb odafigyelés ellenére is ellentmondásos körülmények tengere.
– 3. Az építkezés legnagyobb nyomorúsága azonban mindig az, hogy a másik, nevezzük „a szomszédnak”, elirigyli a gyarapodást. Mindig feltámad ilyenkor Tóbíjjá és Szanballatt, meg a velük tartók, akik először gúnyolódnak, aztán zavart keltenek, majd támadnak és harcot indítanak ellenünk, le akarnak gyilkolni (5). Emögött az irigység áll (1–2). A háttérben drukkolók is valójában a bukásunkat lesik. Ez a folytonos harc, valamint a munka pénzt, idegrendszert, fizikai erőt felemésztő fáradtsága magát az építkezőt is halálosan elcsüggesztheti (4), és egymást is a munka feladására bíztatjuk (6). A reménytelenség is terjedhet, mint a ragály.
___
FELEMÁS HELYZET AZ ÉPÍTKEZÉS.
– 1. Egyrészt örömteli munka ez, annak minden nehézsége ellenére, hiszen a külső építkezés mindig megmozgatja a lelkeket is.
Nehéz eldönteni, hogy mi kell előbb, a „lelkek”, vagy az épület, hiszen az épület is hozhat „lelkeket”, de „lelkek” nélkül értelmetlen az épület.
Itt a lélek embert és életet, hitet egyaránt jelent.
– 2. Ugyanakkor mégis egyre inkább kiver a víz, ha meglátok egy építkezést.
Hiszen az építkezés maga a káosz, rendetlenség, szó szerint és átvitt értelemben egyaránt.
Az építkezés sokszor kapkodás, „barmolás”, a legnagyobb odafigyelés ellenére is ellentmondásos körülmények tengere, pótcselekvések sora jellemzi.
– 3. Az építkezés legnagyobb nyomorúsága azonban mindig az, hogy a másik, nevezzük „a szomszédnak”, elirigyli a gyarapodást.
Mindig feltámad ilyenkor Tóbíjjá és Szanballatt, meg a velük tartók, akik először gúnyolódnak, aztán zavart keltenek, majd támadnak és harcot indítanak ellenünk, le akarnak gyilkolni (5).
Két okból: – nekik lehet, de a másiknak ne legyen; – vagy mert, ha nekik nincs, a másiknak se legyen.
Mindegyik lelkület mögött az irigység áll, és az, hogy nem ők gyarapítanak, nem ők gyarapodnak, nem ők állnak a középpontban… (1–2).
A háttérben drukkolók is valójában a bukásunkat lesik.
Ez a folytonos harc, valamint a munka pénzt, idegrendszert, fizikai erőt felemésztő fáradtsága magát az építkezőt is halálosan elcsüggesztheti (4), és egymást is a munka feladására bíztatjuk (6).
A reménytelenség is terjedhet, mint a ragály.
– 4. Nehémiás azonban nem hagyja ezt: felrázza, hitében megerősíti és csatsorba állítja népét (8), hogy megvédjék azt, amit az Úr nekik adott, hitüket, városukat, kultúrájukat, szeretteiket, kincseiket.
Nem támadnak, csak védekeznek. De ebben az esetben igaz: hinni és tenni, imádkozni és dolgozni.
A sorrend persze nem mindegy.
Az elsőből következhet áldottan a másik.
És még valami!
Ezek az emberek itt nem csak a sajátjukat, hanem a közös ügyet, nem mellesleg az Isten ügyét, azaz Jeruzsálem városfalát védik.
Nem csak a saját ügyünkben járunk el. Kell a saját is, hogy áldottabb és hitelesebb lehessen a közösért, az Úrért végzett szolgálatunk.
Amit építünk, azt itt hagyjuk örökül.