előző nap következő nap

„...nála maradtam tizenöt napig” Gal 1,10–24

10 Most tehát az embereket akarom meggyőzni vagy Istent? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája. 11 Tudtotokra adom, testvéreim, hogy az evangélium, amelyet én hirdettem, nem embertől való, 12 mert én nem embertől vettem, nem is tanítottak rá, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából kaptam. 13 Mert hallottátok, hogyan éltem egykor a zsidóság körében, hogy féktelenül üldöztem az Isten egyházát, és pusztítottam azt. 14 És a zsidó hithűségben sok kortársamat felülmúltam népem körében, minthogy fölöttébb buzgó rajongója voltam atyáim hagyományainak. 15 De amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott és kegyelme által elhívott, 16 hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem, hogy hirdessem őt a népek között, nem tanácskoztam testtel és vérrel. 17 Nem is mentem fel Jeruzsálembe azokhoz, akik előttem lettek apostolokká, hanem azonnal elmentem Arábiába, azután ismét visszatértem Damaszkuszba. 18 Majd három esztendő múlva felmentem Jeruzsálembe, hogy meglátogassam Kéfást, és nála maradtam tizenöt napig. 19 De az apostolok közül nem láttam mást, csak Jakabot, az Úr testvérét. 20 Amit pedig nektek írok, íme, Isten színe előtt mondom, hogy nem hazugság. 21 Azután elmentem Szíria és Kilikia vidékére. 22 Júdea keresztyén gyülekezetei azonban személy szerint nem ismertek engem. 23 Csupán ezt hallották: „Aki egykor üldözött minket, most hirdeti azt a hitet, amelyet valamikor pusztított." 24 És dicsőítették énértem Istent.

„...nála maradtam tizenöt napig" (18). Pál hosszan ír máshol nem olvasható életkörülményeiről. Pál megbecsüli Pétert, örül a tizenöt napos találkozásnak. Ilyen módon is időt szán arra, hogy megtérése után mindent újragondoljon. Fontos a tapasztaltabb apostol mellett töltött idő. Lelki, egymást segítő barátság formálódik közöttük. Vannak-e hasonló, felkereshető, támaszt nyújtó, megbecsült barátaink a gyülekezetben? Elmegyünk hozzájuk? Szánunk erre elég időt?

RÉ 67 MRÉ 67

„Mindenki várakozva néz rád…” (Zsoltárok 145) Zsoltárok 145

(15) „Mindenki várakozva néz rád…” (Zsoltárok 145)

EGYSZERRE EGYETEMES ÉS MÉGIS HITVALLÓ EZ A ZSOLTÁR.

– 1. Egyetemes ez a zsoltár (2–10), hiszen minden embert, minden népet, mint az egyetlen Isten teremtményeit, magához ölel (Cselekedetek 17,26). Mindenkihez jó az Úr (8–9). Az Urat magasztalja minden teremtménye (10), még „akaratlanul”, a lélegzetvételével is. Az Urat várja minden ember (15), mert minden emberi sóhaj, kín, haldoklás a megváltó Úr után kiált. Nem a tankegyességbe illő, de az Igében igenis jelenlévő ez az egyetemesség.

– 2. De a zsoltár nemcsak egyetemes, hanem hitvalló is (11–21). Nemcsak egybeölel mindeneket, hanem meg is különböztet. Vannak ugyanis olyanok, akik úgy csatlakoznak ehhez az egyetemes, Istent magasztaló „kórushoz”, mint a zsoltáros is (2–5), hogy felismerhették az Úr szabadító kegyelmét az életükben, „gyülekezetükben”, népük életében, az elesettek között és a világ minden színterén, nemzedékről nemzedékre; – és ezt hirdetik másoknak is; – ezzel Isten országát építve. Emberek, mi megláthattuk, elmondjuk, lássátok meg, hogy jóságos az Úr, boldogok azok, akik Őbenne bíznak (Zsoltárok 34,9).

– 3. Vagyis egyetemes az Istenre szorultságunk, de ennek felismerése kegyelem. Mélységbe taszító bűneikben maradtak azok, akik ezt nem ismerhették fel. Mi senkit nem ítélünk, csak hirdetjük az Úr megtartó, hatalmas tetteit (20–21).