1 A gileádi Jefte erős vitéz volt, egy parázna nőnek volt a fia. Jeftét Gileád nemzette. 2 De azután a felesége is szült fiakat Gileádnak, és amikor feleségének a fiai felnőttek, elűzték Jeftét, és ezt mondták neki: Nem kapsz örökséget apánk házából, mert más asszony fia vagy. 3 Jefte elmenekült testvérei elől, és Tób földjén telepedett le. Gyülevész népség verődött Jefte köré, és együtt portyáztak vele. 4 Néhány nap múlva az ammóniak megkezdték a harcot Izráel ellen. 5 Amikor megkezdődött a harc az ammóniak és Izráel között, elmentek Gileád vénei, hogy elhozzák Jeftét Tób földjéről. 6 Ezt mondták Jeftének: Jöjj, légy a vezérünk, és harcoljunk az ammóniak ellen! 7 De Jefte ezt mondta Gileád véneinek: Hiszen ti gyűlöltök engem, és kiűztetek apám házából! Miért jöttetek most hozzám, amikor bajban vagytok? 8 Gileád vénei ezt felelték Jeftének: Éppen azért fordultunk most hozzád. Jöjj velünk, és harcolj az ammóniak ellen, azután légy nekünk, Gileád minden lakójának a feje! 9 Jefte ezt mondta Gileád véneinek: Ha visszavisztek engem, hogy harcoljak az ammóniak ellen, és ha az Úr hatalmamba adja őket, akkor én akarok lenni a vezetőtök. 10 Gileád vénei azt felelték Jeftének: Az Úr legyen a tanú közöttünk: úgy fogunk tenni, ahogyan mondod. 11 Akkor elment Jefte Gileád véneivel. A nép pedig a maga fejévé és vezérévé tette őt. Jefte pedig mindezt elmondta az Úr színe előtt Micpában. 12 Jefte követeket küldött az ammóniak királyához ezzel az üzenettel: Mi dolgunk van nekünk egymással? Miért vonultál föl ellenem, hogy megtámadd az országomat? 13 Az ammóniak királya azt felelte Jefte követeinek: Azért, mert elvette Izráel az én földemet az Arnóntól a Jabbókig és a Jordánig, amikor kijött Egyiptomból. Most tehát, ha békét akarsz, add vissza azt! 14 Jefte ismét követeket küldött az ammóniak királyához, 15 és azt üzente neki: Így szól Jefte: Nem vette el Izráel se Móáb földjét, se az ammóniak földjét. 16 Hiszen amikor Izráel kijött Egyiptomból, a pusztában vándorolt a Vörös-tengerig, és elérkezett Kádésba. 17 Izráel akkor követeket küldött Edóm királyához ezzel az üzenettel: Szeretnék átvonulni országodon. De nem hallgatott rá Edóm királya. Móáb királyához is elküldött, de az sem engedte ezt meg. Ezért kellett Izráelnek Kádésban maradnia. 18 Azután tovább vándorolt a pusztában, megkerülte Edóm országát és Móáb országát, így érkezett el napkelet felől Móáb országához, és tábort ütött az Arnónon túl. Nem lépték át Móáb határát, mert Móáb határa az Arnón. 19 Ekkor követeket küldött Izráel Szíhónhoz, az emóriak királyához, Hesbón királyához, és ezt üzente neki Izráel: Szeretnék átvonulni országodon a magam helyére! 20 De Szíhón nem hitte el, hogy Izráel csak át akar vonulni a határán, ezért összegyűjtötte Szíhón egész hadinépét, tábort ütött Jahacnál, és megütközött Izráellel. 21 Izráel Istene, az Úr Izráel kezébe adta Szíhónt és egész hadinépét, és megverték őket. Így vette birtokba Izráel azoknak az emóriaknak az egész földjét, akik azon a földön laktak. 22 Birtokba vették az emóriak egész területét az Arnóntól a Jabbókig és a pusztától a Jordánig. 23 Azért ha az Úr, Izráel Istene maga űzte ki az emóriakat népe, Izráel elől, te akarod azt birtokba venni? 24 Nem úgy van-e, hogy amit birtokul adott neked a te istened, Kemós, az a te birtokod? Mi pedig birtokoljuk mindazoknak a földjét, akiket a mi Istenünk, az Úr űzött ki előlünk. 25 Talán te különb vagy Báláknál, Cippór fiánál, Móáb királyánál? Mert-e ő perbe szállni Izráellel, mert-e harcolni ellene? 26 Háromszáz évig lakott Izráel Hesbónban és falvaiban, Aróérban és falvaiban meg az Arnón menti városokban, miért nem akartátok akkoriban elvenni azokat? 27 Én tehát nem vétettem ellened. Te akarsz rosszat tenni velem azzal, hogy háborút indítottál ellenem. Az Úr, a bíró ítéljen ma Izráel fiai és Ammón fiai között! 28 De az ammóniak királya nem hallgatott arra az üzenetre, amelyet Jefte küldött neki.
„…bizonyítékot kerestek Jézus ellen, hogy kivégeztethessék…” (Márk 14,53–65)
Márk 14,53–65
(55) „…bizonyítékot kerestek Jézus ellen, hogy kivégeztethessék…” (Márk 14,53–65)
– Micsoda gonoszság! Előbb volt meg az eltökélt szándék, miszerint a Nagytanács kivégezteti Jézust, csak ezután keresték az igazolást. Előbb volt meg az ítélet, csak ezután keresték a bizonyítékokat. Jézus esetében így volt ez. A történelemben sok hasonlóról tudunk. Bacsó Péter „Tanú” című filmjének neves jelenetében is hasonlót pergetnek elénk a filmkockák.
– Micsoda irgalom! Jézus mégis az egyetlen, aki az Isten eleve szerzett, mindeneknek előtte rendelt végzését érvényesítve, halálával és feltámadásával üdvösséget ajándékoz népének. Isten tökéletes akarata és megváltó szeretete felülírja az ember halálos gonoszságát.
– Föld és ég módján más az ember és más az Isten! (Ézsaiás 55,9) Ami a gyarló ember részéről halálos gonoszság, ugyanaz a szent Isten felől megváltó irgalom! Jézus, az Isten Fia, azért jött el erre a világra: – hogy halálos gonoszságunkba bele ne fulladjunk, és végképp bele ne fojtsuk abba egymást, a világot, mindent; – hanem Isten eredeti teremtői szándéka érvényesüljön; az élet, az új élet, az örök élet.
– Aki azonban pont Jézus istenségén, pont az Isten üdvözítő szándékán botránkozik meg, mint itt a Nagytanács tagjai teszik ezt, az továbbra is halálos áradatban sodródik (64). Ezek, az írásismerő kegyesek, akik kimondják a halálos ítéletet, pont ők maradnak halálban?!