(4) „…akik a mi Istenünk kegyelmét kicsapongásra használják…” (Júdás 1,1–16)

– Kaptam egy fotót Dubaiból, egy kedves családtól, akik ott dolgoznak kiküldetésben. A fényképen az apa és kétéves kisfiúk látszik, a háttérben a dúsgazdag város ragyog, a világ legmagasabb toronyházával, üvegpalotájával. A kisfiú eleven figyelemmel gyönyörködik az idehaza tőlünk ajándékba kapott VUK-mesekönyv rajzaiban, amit már sok százszor látott. De számára most is csak ez a fontos, az érdekes, a lényeges, a gyönyörűséges, és nem a látványosan emelkedő torony.

– Szóval, lehetne itt Júdás leveléről, annak hátteréről hosszú fejtegetésbe bocsátkozni. Ehelyett most legyen elég annyi, hogy gyermekek lehetünk az Úr kegyelméből (Máté 18,3), akiknek egyetlen gyönyörűségük Jézus Krisztus megváltó szeretete, ahogy azt Isten Igéjére támaszkodva, egyházunk értelmezése szerint, közös hitükben megvalljuk (3). Csak Őrá figyelünk, nem élünk vissza az Ő kegyelmével, nem bűvöl el bennünket az itteni „tornyok” ideig való igézete.

– Vigyázzunk, mert Júdás levele éppen arra figyelmeztet, hogy – amiként az első és második század fordulóján is – a kegyelmet emlegetve, a krisztusi szabadsággal visszaélve, mindenki a saját hasznára, élvezetére „működik”. A mi Urunkba vetett hitnél persze a hívő ember számára nincs hasznosabb és élvezetesebb. Kicsapongó önzésünk azonban megtagadja az Urat! (4) Ennek jeleit hosszan sorolja a mai igeszakasz. Tartsunk önvizsgálatot! Csapjon pofon a mai Ige!

– Köszönjük, hogy kegyelmed gyermekké tett minket, Urunk!