előző nap
következő nap

„Ébredj fel, és erősítsd meg a többieket,” Jel 3,1–6

1 A szárdiszi gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az, akinél az Isten hét lelke és a hét csillag van: Tudok cselekedeteidről, hogy az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy. 2 Ébredj fel, és erősítsd meg a többieket, akik halófélben vannak, mert nem találtam cselekedeteidet teljesnek az én Istenem előtt. 3 Emlékezzél tehát vissza, hogyan kaptad és hallottad: tartsd meg azt, és térj meg! Ha tehát nem ébredsz fel, eljövök, mint a tolvaj, és nem tudod, melyik órában jövök el hozzád. 4 De vannak nálad néhányan Szárdiszban, akik nem szennyezték be a ruhájukat, és fehér ruhában fognak járni velem együtt, mert méltók rá. 5 Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt. 6 Akinek van füle, hallja meg, amit a Lélek mond a gyülekezeteknek!

Nemcsak az egyéneknek (2), a gyülekezetnek is meg kell térnie (3). Minden gyülekezetnek van mentalitása, sajátos, rá jellemző gondolkodásmódja. Az egyház sokszínűsége azonban nem jelenti azt, hogy a gyülekezet bármit képviselhet. A gondolkodásmódunkat újra és újra Krisztushoz kell szabni (megtérni). Ez a gyülekezet növekedésének feltétele. Ha ez elmarad, a gyülekezet élő halottá válik (1), de még az ilyen gyülekezet is győzhet, ha méltóvá válik a fehér ruhára (4–5).

RÉ 328 MRÉ 199

„És várom az Urat, aki… elrejtette orcáját, és benne reménykedem.” (Ézsaiás 8,16–22) Ézsaiás 8,16–22

(17) „És várom az Urat, aki… elrejtette orcáját, és benne reménykedem.” (Ézsaiás 8,16–22)

A próféta lezárja intelmeit, tanításait lepecsételi, tanítványai számára (16); miközben ODATESZI AZT AZ ISTEN KEZÉBE, ÉS KIFEJEZI AZ URAT VÁRÓ REMÉNYSÉGÉT (17).

– 1. Ez azt jelenti, hogy az intés továbbra is szól, de azzal az igehirdetői reménységgel, hogy az Úr megérkezik és megvált. Az Úr tanítványai pedig meghallják ezt a reménységet, még az intésben is; sőt, könyörgik ezt a reménységet maguk és sokak számára, az Úr kegyelme szerint. A „lezárás” azt is jelenti, hogy nekünk embereknek egy idő után el kell engednünk azt, aminek végső lezárása az Úr feladata. Ezt a hívő embernek különösképpen meg kellene tanulni: mi hűséggel tolmácsoljuk az Úr szavát, de nem mi zárjuk le azt; sem az intést, sem a tanítást, sem a reménységet. A mi lezárásunk annyi, hogy az Úr kezébe helyezünk mindent, aki egyedül képes tökéletesen lezárni mindent, és egyben új kezdetet nyitni.

– 2. Most elrejtette arcát az Úr (17). Testi szemekkel nem látjuk Őt, mint azt a gazdát, aki elutazott, de majd visszajön (Lukács 20,9). Közben sok a fájdalom. Meginoghat a reménység? Ez minden felelősen gondolkodó embert kísérthet. Hermann Hesse „A Pusztai farkas” című regényében döbbenetesen ír az értelemvesztettség modern formájáról. Azóta ennél még vadabb, posztmodern tünetei vannak ennek a megingásnak: a jóléti társadalmakban ezer hitetlen pótcselekvésben; a szegénységben agresszív és jogos kétségbeesésben ölthet testet az az értelemvesztett kísértés; a kettő között pedig egészen súlyos végletek is tombolhatnak. Ezeket döbbenetes tényszerűséggel írja le a próféta, mintha ma írná: okkult, hitetlen tévelygések (19–23), olyan dolgok, amiknek nincs jövője (20). De Hesse szerint ez az értelemvesztettség a megoldás reménységével kiált; egyébként tényleg a gonosz műve!

– 3. Karácsony előtt olyan jó meghallani a lényeget: Várjuk az Urat, és nem hiába várjuk Őt! (17) Ő eljött és eljön! Vegyük észre az intő jeleket (18), az Úr féltő szeretetének jeleit! Ő hamarosan megdicsőíti a „pogányok területét” (8,23). Most még testi szemeink elől sok minden elrejtett. De Jézus Krisztusban mégis mindent kijelentett az Isten. Bizonnyal eljön a színről színre látás (1Korinthus 13,12).