előző nap
következő nap

„Akinek van füle, hallja meg, amit a Lélek mond a gyülekezeteknek!” Jel 3,7–13

7 A filadelfiai gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja a Szent, az Igaz, akinél Dávid kulcsa van, és amit kinyit, senki nem zárja be, és amit bezár, senki nem nyitja ki: 8 Tudok cselekedeteidről. Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be, mert bár kevés erőd van, mégis megtartottad az én igémet, és nem tagadtad meg az én nevemet. 9 Íme, neked adok némelyeket a Sátán zsinagógájából, azok közül, akik zsidóknak mondják magukat, pedig nem azok, hanem hazudnak: íme, elhozom őket, hogy leboruljanak a te lábad előtt, és megtudják, hogy én szeretlek téged. 10 Mivel megtartottad állhatatosságra intő beszédemet, én is megtartalak téged a kísértés órájában, amely el fog jönni az egész világra, hogy megkísértse azokat, akik a földön laknak. 11 Eljövök hamar: tartsd meg, amid van, hogy senki el ne vegye koronádat. 12 Aki győz, azt oszloppá teszem az én Istenem templomában, és ott marad örökké, felírom rá az én Istenem nevét és az én Istenem városának, az új Jeruzsálemnek a nevét, amely a mennyből száll alá az én Istenemtől, és az én új nevemet. 13 Akinek van füle, hallja meg, amit a Lélek mond a gyülekezeteknek!

Az egyház történetének megrendítő pillanatai azok, amikor olyan javakra áhítozik Isten népe, amelyek nem az övé, miközben elengedi azt, ami rá van bízva (11). A ma egyházát is kísérti ez a vágy, amikor a pénz és a hatalom oltárán füstölögtetjük el ledrágább értékeinket. Igen, van úgy, hogy a sátán zsinagógájából érkeznek közénk. Jézus testet öltésének csodájában az elemelkedés lehetőségét is megpillanthatjuk: még ebben is szeret bennünket az Úr (9).

RÉ 316 MRÉ 191

„…minden dübörögve menetelő csizma és véráztatta köpönyeg elég…” (Ézsaiás 8,23–9,4) Ézsaiás 8,23–9,4

(4) „…minden dübörögve menetelő csizma és véráztatta köpönyeg elég…” (Ézsaiás 8,23–9,4)

A mi Istenünk erős Isten: aki örökkévaló, halált legyőző Atya (1); Ő csodálatos tanácsos, valamint Ő a BÉKESSÉG FEJEDELME. Az angyali seregek karácsonyi igehirdetése is így zengett: Jézus Krisztusban felragyogott Isten dicsősége, amely békességet teremt a földön (Lukács 2,14).

– 1. Általános értelemben ez a békesség azt jelenti, hogy Isten újjászületett népének, benne az egyes hívő embernek, minden körülmények között békessége van. Békességem van Istennel. Békességem van önmagammal, vagyis „rendben vagyok”. Békességem van a másik emberrel, különösképpen a Krisztusban testvéremmel, mert a konfliktusokat is tudom krisztusi szeretettel és bölcsességgel kezelni, olcsó kompromisszumok nélkül.

– 2. Ez a békesség az, amely ugyanakkor Jézus Krisztus ügyéért a békétlenséget is felvállalja. Ez a békesség vállalja a hitvallás bátorságát, Jézus Krisztus ügyének képviseletét, az ezzel járó próbatételeket is. Vagyis ez a békesség senkire nem emel kezet, védekezhet is egy határig, de az Istentől rendelt helyzetben felvállalja a szenvedést, Jézus Krisztus követségében járva. Isten Igéje kétélű, éles kard (Zsidókhoz írt levél 4,12), amely egyértelműen kettéválasztja a dolgokat; – aszerint, ami Istennek kedves, jó, helyes, akarata szerint való; – elválasztva attól, ami nem Isten akarata szerint való. Ez az elválasztás mindig megtörténik ott, ahol Isten Igéjét tisztán hirdetik. A békesség evangéliuma tehát békétlenséget válthat ki sok esetben. Ezt fel kell vállalni. Ez a bibliai békességfogalom teológiai dialektikája.

– 3. Ezek alapján azt is világosabban tudjuk értelmezni, amit a mi Urunk a Hegyi Beszédben hangsúlyozott, miszerint boldogok a békességszerzők (Máté 5,9). A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy merészeljem én megtenni az első lépést, még az ellenségem, még a haragosom felé is. Szólítsam meg én! Bocsássak meg én! Vállaljam én az alulmaradást! Valójában nincs más megoldás, egyébként felemésztjük egymást!

Sok a dübörögve menetelő csizma, a véráztatta köpönyeg mindenütt; Isten hívő népének körében is. Urunk, könyörülj! Áldott karácsonyt!