„…vele fognak uralkodni ezer esztendeig” Jel 20,1–6
1 És láttam, hogy egy angyal leszállt a mennyből, az alvilág kulcsa volt nála, és egy nagy lánc a kezében. 2 Megragadta a sárkányt, az ősi kígyót, aki az ördög és a Sátán, és megkötözte ezer esztendőre, 3 levetette az alvilágba, bezárta, és pecsétet tett rá, hogy meg ne tévessze többé a népeket, amíg el nem telik az ezer esztendő: azután el kell oldoztatnia majd egy kis időre. 4 És láttam trónokat: ezekre ültek azok, akik ítélő hatalmat kaptak. És azoknak a lelkeit is, akiknek fejüket vették a Jézusról való bizonyságtételért és az Isten igéjéért, akik nem imádták a fenevadat, sem az ő képmását, és nem vették fel az ő bélyegét homlokukra és kezükre: ezek életre keltek, és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig. 5 A többi halott nem kelt életre, míg el nem telt az ezer esztendő. Ez az első feltámadás. 6 Boldog és szent az, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak, hanem az Isten és a Krisztus papjai lesznek, és vele fognak uralkodni ezer esztendeig.
Bibliaolvasó Kalauz – Steinbach J. igemagyarázata
„…vele fognak uralkodni ezer esztendeig” (6). Az ezer esztendő az emberiség történetének végső korszaka. Ennek az utolsó sza-kasznak a jellemzője, hogy benne kiteljesedik Isten üdvakarata, és Krisztus uralkodik az övéivel. Ezt a korszakot Isten hozza létre, nem emberi nevelés, erőfeszítés, haladás, technikai fejlődés, vagy bármi-féle eszme, hanem egyedül Isten. Csak könyöröghetünk ezért! A hívő ember életében azonban a feltámadott Krisztussal való közösség már most megelőlegezi ezt a korszakot.
RÉ 349 MRÉ 234
„Uram, kegyelmezz nekünk, benned reménykedünk!” Ézsaiás 33
1 Jaj neked, pusztító, akit még nem ért pusztulás, te rabló, akit még nem raboltak ki! Ha befejezted a pusztítást, el fogsz pusztulni, ha bevégezted a rablást, téged fognak kirabolni! 2 Uram, kegyelmezz nekünk, benned reménykedünk! Légy segítségünk reggelenként, szabadítónk a nyomorúság idején! 3 Dörgő hangodtól elfutnak a népek, ha felemelkedsz, szétszóródnak a nemzetek. 4 Összeszedik a zsákmányt, ahogyan a sáskák szedik, úgy ugranak rá, ahogy a szöcskék ugranak. 5 Fenséges az Úr, magasságban lakik, betölti a Siont törvénnyel és igazsággal. 6 Nyugodt lesz az életed, bölcsesség és ismeret teszi szabaddá és gazdaggá; az Úr félelme lesz a kincse. 7 Aríél emberei az utcán kiáltoznak, keservesen sírnak a békekövetek. 8 Kihaltak az országutak, nem járnak az ösvényeken. A pusztító megszegte a szövetséget, megvetette a városokat, semmibe vette az embereket. 9 Gyászol, elalél a föld, hervadozik, megsárgul a Libánon, olyan lett a Sárón, mint a pusztaság, lehull a Básán és a Karmel lombja. 10 De most fölkelek, mondja az Úr, most fölmagasodom és fölemelkedem! 11 Szalmával vagytok terhesek, pelyvát szültök, lihegésetek tűz, megemészt benneteket! 12 A népek égetett mésszé lesznek, és mint a kivágott gaz, tűzben égnek el. 13 Halljátok meg, távol lakók, hogy mit cselekedtem, és ti közel levők, ismerjétek meg hatalmamat! 14 Megrettentek a Sionon a vétkesek, reszketés vett erőt az elvetemülteken: Ki lakhat közülünk perzselő tűz mellett, ki lakhat közülünk örökös izzás mellett? 15 Aki igazságosan él, és őszintén beszél, megveti az elnyomással szerzett nyereséget, nem fogad el megvesztegetést, hanem elhárítja a kezével, bedugja a fülét, hallani sem akar vérontásról, befogja a szemét, látni sem akar gonoszságot. 16 Az ilyen ember magas helyen lakik, sziklaerőd a fellegvára. Kenyerét megkapja, vize állandóan van. 17 Saját szemeddel nézheted a király szépségét, láthatod tágas országodat. 18 Eszedbe jutnak a rémségek: hol van már az összeíró, hol az adószedő, hol van az, aki összeírta a tornyokat? 19 Nem látod többé a galád népet, a homályos, érthetetlen beszédű népet, amelynek dadogó nyelvét nem lehet érteni. 20 Nézd a Siont, ünnepeink városát! Szemeid meglátják Jeruzsálemet, a nyugalom hajlékát: a sátrat, amelyet nem bontanak le, cövekeit nem húzzák ki soha, és egy kötele sem szakad el, 21 mert dicsőséges lesz ott az Úr! Folyók lesznek azon a helyen, messze elágazó folyamok, amelyeken nem járnak gályák, és nem kelnek át büszke hajók. 22 Mert az Úr a mi bíránk, az Úr a törvényadónk, az Úr a mi királyunk, ő megsegít bennünket! 23 Meglazulnak a kötelek, nem tartják az árbocrudat, nem feszítik a vitorlát. Tömérdek zsákmányon osztoznak majd, még a sánták is bőséges zsákmányhoz jutnak. 24 Nem mondja többé Sion lakója, hogy beteg, az ott lakó nép bűnei bocsánatot nyernek.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(2) „Uram, kegyelmezz nekünk, benned reménykedünk!” (Ézsaiás 33)
– Mit ér az, ha látok egy hangfalat, de nem hallom a zenét, talán mert működésbe sem hoztam a porosodó „dobozokat”. A dolgok, események, az Úr kezében mindig túlmutatnak önmagukon. Különösen érvényes ez az Isten által kézbe vett, ihletett könyvre, a Szentírásra. Az Ige szó szerinti értelmén át megszólal a mennyei üzenet, a Lélek által. Ézsaiás prófétánál szembetűnő az, ami a Biblia minden üzenetének lényege, miszerint a konkrét helyzetben tapasztalható események rámutatnak a mennyei többre.
– Ebben a fejezetben valójában az asszír pusztítóktól való szabadulás áldásairól szól a próféta, akik Kr. e. 701-ben, csodás módon, valóban eltakarodtak Jeruzsálem falai alól (1). Isten népe megtapasztalta azt, hogy az Úr a király (22), aki kegyelmes népéhez (2), és őket az Isten félelméből fakadó nyugodt élettel, bölcsességgel, tudománnyal, szabadsággal, bőséggel ajándékozza meg (6). Az Úr kegyelme megoldhatja a jelen gondjait, kínjait, pusztító szorongatásait. Ez azonban ebben a világban mindig csak időleges: új gondok, más kínok, újabb pusztítók támadnak hamarosan; mindig újratámadnak „galád, leigázni akaró népek” és gonosz rémségek (18–19).
– Ézsaiás ezért hangsúlyozza a konkrét jelentésen túli mennyei többet. Eljön az az idő, amikor Isten végérvényesen legyőzi a nagy pusztítót, a gonoszt, és elérkezik népe számára a végső szabadulás. Jézus Krisztusban teljesedett be ez az ígéret. A bibliai üzenet erre a maradéktalan, végső, üdvözítő, krisztusi megoldásra mutat. Olyan sátrat készít nekünk az Úr, amit nem bontanak le többé soha, cövekeit nem húzzák ki, ponyvája nem fárad el, és kötelei nem lazulnak meg (20). Ez a végső megoldás csakis Isten műve lehet (22), és számunkra kegyelem, Isten ajándéka mindenestől (Efezus 2,8–9). Gyönyörű kép láttatja ezt az igazságot is. Életünk olyan, mint egy megfeneklett hajó, saját magától nem juthat újra vízre (23). Beteg, megfeneklett életünk, ember-létünk az Úr erejével, megváltó kegyelmével „ringatózhat” újra (24). Micsoda ígéret: saját szemünkkel láthatjuk majd az örök király szépségét (17).