„Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét.” Lk 1,57–80
57 Amikor pedig eljött Erzsébet szülésének ideje, fiút szült. 58 Meghallották a szomszédai és a rokonai, hogy milyen nagy irgalmat tanúsított iránta az Úr, és vele együtt örültek. 59 A nyolcadik napon eljöttek körülmetélni a gyermeket, és apja nevéről Zakariásnak akarták nevezni. 60 Anyja azonban megszólalt, és ezt mondta: Nem, hanem János legyen a neve. 61 De ezt mondták neki: Senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának. 62 Ekkor intettek az apjának, hogy milyen nevet akar neki adni. 63 Ő pedig egy írótáblát kért, és ezt írta rá: János a neve. Mindnyájan elcsodálkoztak. 64 És azonnal megnyílt Zakariás szája, megoldódott a nyelve, beszélni kezdett, és áldotta az Istent. 65 Valamennyi szomszédját félelem szállta meg, és Júdea egész hegyvidékén beszéltek minderről. 66 Akik meghallották, szívükbe vésték, és így szóltak: Vajon mi lesz ebből a gyermekből? Az Úr keze pedig valóban vele volt. 67 Apja, Zakariás, betelt Szentlélekkel, és így prófétált: 68 Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét. 69 Erős szabadítót támasztott nekünk szolgájának, Dávidnak házából, 70 amint kijelentette azt szent prófétái által örök időktől fogva, 71 hogy megszabadítson ellenségeinktől, és mindazok kezéből, akik gyűlölnek minket; 72 hogy irgalmasan cselekedjék atyáinkkal, és megemlékezzék szent szövetségéről, 73 arról az esküről, amellyel megesküdött atyánknak, Ábrahámnak; és megadja nekünk, 74 hogy ellenségeink kezéből megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki, 75 szentségben és igazságban őelőtte életünk minden napján. 76 Téged pedig, kisgyermek, a Magasságos prófétájának neveznek majd, mert az Úr előtt jársz, hogy elkészítsd az ő útjait, 77 hogy megtanítsd népét az üdvösség ismeretére bűneik bocsánata által, 78 Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő nap a magasságból, 79 hogy világítson azoknak, akik sötétségben és a halál árnyékában lakoznak, hogy lábunkat a békesség útjára igazítsa. 80 A kisgyermek pedig növekedett, és erősödött lélekben, és a pusztában élt addig a napig, amíg meg nem kezdte küldetését Izráelben.
A Zakariáshoz szóló angyali üdvözlet és a pap saját próféciája között történt egy s más: kételkedett Istenben, és megnémult. Mégis valahogyan töretlen az ív, ha egymás után olvassuk el ezt a két részt. Zakariás ugyanis közben visszatalált Istenhez, és teljesen azonosult vele, tökéletesen elfogadta az Úr üzenetét. A mi életünkben is gyakran szükségesek kitérők, megnémítások és figyelmeztető jelek. A kérdés mindig az, hogy visszatalálunk-e az isteni szóhoz, üzenethez.
RÉ 264 MRÉ 348
„Ez az én szolgám…” Ézsaiás 42
1 Ez az én szolgám, akit támogatok, az én választottam, akiben gyönyörködöm. Lelkemmel ajándékoztam meg, törvényt hirdet a népeknek. 2 Nem kiált, nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán. 3 A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja ki, hűen hirdeti a törvényt. 4 Nem alszik ki, és nem törik össze, míg a törvénynek érvényt nem szerez a földön; tanítására várnak a szigetek. 5 Ezt mondja az Úristen, aki az eget teremtette és kiterítette, szilárddá tette a földet, és abból növényeket sarjaszt, leheletet ad a rajta lakó népnek, és lelket a rajta járóknak: 6 Én, az Úr, elhívtalak az igazságért, én fogom a kezedet. Megőrizlek, és benned ajándékozom meg szövetségemmel népemet, világosságommal a nemzeteket. 7 Nyisd meg a vakok szemeit, hozd ki a börtönből a foglyokat, a fogházból a sötétben ülőket! 8 Én vagyok az Úr, ez a nevem, nem adom dicsőségemet másnak, sem dicséretemet a bálványoknak. 9 A régebbiek már beteljesedtek, most újakat mondok. Még mielőtt kibontakoznak, tudatom veletek. 10 Énekeljetek az Úrnak új éneket, dicséretet a föld határáig, akik tengerre szálltok, és ami a tengert betölti, a szigetek és lakóik! 11 Zengjen a puszta és városai, a falvak, amelyekben Kédár lakik! Ujjongjanak a kősziklákon lakók, a hegytetőkön is kiáltozzanak! 12 Dicsőítsék az Urat, hirdessék dicséretét a szigeteken! 13 Az Úr kivonul, akár egy hős, átjárja a harci kedv, akár egy katonát, harsányan zengi a csatakiáltást, és diadalmaskodik ellenségein. 14 Sokáig hallgattam, némán türtőztettem magam. De most zihálva nyögök és lihegek, akár egy szülő asszony. 15 Pusztává teszek hegyet és halmot, kiszárítok rajtuk minden zöld növényt. A folyókon gázlókat készítek, és kiszárítom a mocsarakat. 16 A vakokat olyan úton vezetem, amelyet nem ismertek, ismeretlen ösvényeken viszem őket. A sötétséget világossággá változtatom előttük, a göröngyös utat egyenessé. Ezeket a dolgokat véghezviszem, nem mulasztom el! 17 Meghátrálnak, csúfosan megszégyenülnek, akik bálványokban bíznak, akik szobroknak mondogatják: Ti vagytok az isteneink! 18 Ti süketek, halljatok! Ti vakok, nézzetek föl, és lássatok! 19 Van-e olyan vak, mint az én szolgám, és olyan süket, mint követem, akit küldök? Van-e olyan vak, mint az én megbízottam, olyan vak, mint az Úr szolgája? 20 Sokat láttál, de nem ügyeltél rá, nyitva volt a füled, mégsem hallottál. 21 Igazsága érdekében akart az Úr nagy és felséges tanítást adni. 22 Ezért lett ez a nép kirabolt és kifosztott; csapdába és verembe estek mindnyájan, és börtönbe vannak zárva. Kirabolták őket, és nem volt szabadító, kifosztották őket, és nem mondta senki: Add vissza! 23 Ki ügyel erre közületek, ki hallgatja figyelmesen a jövő érdekében? 24 Ki engedte meg, hogy kifosszák Jákóbot, és kirabolják Izráelt? Vajon nem az Úr, aki ellen vétkeztünk? Nem akartak útjain járni, és nem hallgattak tanítására. 25 Ezért zúdította rá haragjának hevét és a háború tombolását. Lángolt körülötte, de nem értette, égette őt, de nem szívlelte meg.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(1) „Ez az én szolgám…” (Ézsaiás 42,1–13)
– A világban mindent az erő dönt el: ember és állat, minden élőlény; valahány hatalom, kultúra és vallás „erejét érvényesítve” tartja fenn magát. A nyers erő kimutatása és alkalmazása mellett vannak kifinomultan rafinált manipulációs és zsarolási technikák is, amelyek „felzabálják” a gyengébb erejét és életét. Nincs mit szépíteni ezen. Mindez úgy kezdődik, hogy harsányan lebeszélem, „leokosokodom”, letorkolom, lekiabálom a másikat; megalázam, kihasználom, kiszolgáltatottá teszem; aztán idősen és betegen eldobom; ha ellentmond, vagy nem engedelmeskedik, akkor lehetetlen helyzetbe hozom. Majd jöhetnek a durvább módszerek. Nem jó egy ilyen világban élni. Aki látja a mögöttes folyamatokat, egykor és most, az megretten.
– Az Úr szolgája nem harsány, nem önérvényesítő. Ő nem kiált és nem lármáz (2). Az Úr szolgája nem emel kezet senkire, nem bántja a másikat, sem technikás módszerekkel, sem szószerint nem tesz ilyet. Ő gyengéd, az eldobott gyengékhez és betegekhez különösen az. Milyen gyönyörű képpel fejezi ki ezt a prófécia: A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el (3). Az Úr szolgája a betegek gyógyulását, a foglyok szabadulását munkálja (7). Minden nép számára segítséget készít, nem tesz kivételt (6).
– Ez egy teljesen új hang, eddig ismeretlen szólam. Valóban Isten Lelkének hangja, amely átüt Ézsaiás szaván (9). Isten törvényének, igazságának érvényesülése valóban ez (4): a megváltó szeretet, amely nem odacsap, hanem gyengéden átölel. Tudom, olyan szép szavak ezek, de azonnal érted, ha mondjuk belegondolsz abba, hogy csúnyán eltörött a lábad, így annak minden pocikája, minden mozdulatra és érintésre kínokkal telve érzékeny. Nem mindegy, hogy akkor valaki odacsap az amúgy is törött és lüktető lábadra, vagy finoman megérint, bekötöz, segít… Akkor nagyon nem mindegy! Jézus Krisztusban valóban eljött az Úr szelíd, segítő, megváltó szolgája közénk (Máté 3,17; Máté 12,19–21; Lukács 4,18), akire már akkor rámutatott Ézsaiás, amikor még ez a megváltó, isteni szeretet csak kibontakozóban volt (9). Azóta sem tudta ezt a szelídséget befogadni a világ. Maga a prófécia is küzd az új „látással”, hiszen együtt említi a harsány és harcos Istent, meg az Ő szelíd szolgáját (13). Az egyetlen Isten (5; 8) erős Isten, de Jézus Krisztusban megmutatta, hogy Lelkének ereje a szelíd szeretet ereje, és Ő csakis ebben gyönyörködik (1). Népét a szelíd és tevékeny szeretet igazságára hívta el (6). A világ, a népek számára sincs más út, egyébként a gonosz darálójában vagyunk.
*
(19) „Van-e olyan vak, mint az én megbízottam, olyan vak, mint az Úr szolgája?” (Ézsaiás 42,14–25)
– Meghökkentő fordulat következik a fejezet második felében (18–25). Az Úr tökéletes szolgájának dicsérete után Ézsaiás próféta elmarasztalja Isten népét, az Ő egykori és mai szolgáit. Ránk is vonatkozik mindaz, amit olvasunk. Nekünk szegeződik a kérdés: – Van-e olyan vak, mint az Isten népe? Micsoda ígéreteket kaptunk, micsoda felséges tanítást (21), amelyek Jézus Krisztusban már be is teljesedtek; és mi mégis tele vagyunk keserűséggel, panasszal, tehetetlenséggel. Süketek vagyunk Isten szavára? Minden érdekel bennünket, csak éppen az Ő Igéje nem? Vakok vagyunk arra, hogy az Ő céljait meglássuk: a jelen szenvedéseiben is észrevegyük az Őáltala készített dicsőséget? (Róma 8,18-27)
– Ézsaiás bűnbánatra hívja népét, nem pedig ítélkezik népe felett; sőt, saját magát is megszólítja: „…az Úr, aki ellen vétkeztünk…” (24) Ézsaiás szava egyben könyörgés is: Jöjj, Szentlélek Úr Isten, nyisd meg füleinket, szemeinket, szívünket! (18–19) Cselekedd Urunk, hogy meglássuk szabadító kegyelmedet, mert sokat láthatunk! (20) Cselekedd, hogy a nehéz időkben – kirabolva, kifosztva, megkötözve – meglássuk igazságodat, jogos ítéletedet! (21–22).
– A következő fejezetben kibontakozik az, ami már itt is evangélium: Isten a jövő érdekében inti népét (23), Ő engedte meg népe kifosztását (24), Ő tartja kezében az eseményeket. Sőt, az Úr népével együtt szenved, nyög, zihál, mint egy szülő asszony. Az Úr szent indulatba jön népéért, harcol népéért, győzelemre viszi ügyüket (13–17).