„szívében forgatta” Lk 2,1–20
1 Történt pedig azokban a napokban, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. 2 Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Kviriniusz volt a helytartó. 3 Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. 4 Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, 5 hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. 6 És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, 7 és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely. 8 Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. 9 És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. 10 Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: 11 üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. 12 A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban. 13 És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: 14 Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat. 15 Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: Menjünk el Betlehembe, és nézzük meg azt, ami ott történt, amit az Úr tudtunkra adott. 16 Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisgyermeket. 17 Amikor meglátták őt, elmondták mindazt, amit erről a kisgyermekről az angyalok hirdettek, 18 és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik. 19 Mária pedig mindezeket a beszédeket megjegyezte, és szívében forgatta. 20 A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva Istent mindazért, amit hallottak és láttak, úgy, ahogyan ő megüzente nekik.
Bibliaolvasó Kalauz – R. F. Márta igemagyarázata
Folytassuk a kedden elkezdett felsorolást Mária erényeiről! 5. Mária azért is példakép a hitben, mert „megjegyezte” Isten üzenetét. Mire emlékszem vasárnap este a reggel hallott igéből? Isten mindig szól, az ő szavából mindig megjegyezhető valami, csakhogy „a hiba az ön készülékében van”: mindnyájunk lelki restségében, feledékenységében, felszínességében. 6. Mária a „szívében forgatta” a hallottakat (19). A legjobb helyen! Ott, ahonnan minden élet kiindul (Péld 4,23)! Egyszerű názáreti asszonyként Isten áldott eszköze lett a felsorolt engedelmességek miatt. Kövessük példáját!
RÉ 316 MRÉ 191
„Ha vízen kelsz át, én veled vagyok…” Ézsaiás 43
1 De most így szól az Úr, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! 2 Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg téged. 3 Mert én, az Úr vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te szabadítód! Kárpótlásul adom érted Egyiptomot, Etiópiát és Szebát adom helyetted. 4 Mivel drágának tartalak és becsesnek, és mivel szeretlek, embereket adok helyetted, életedért cserébe nemzeteket. 5 Ne félj, mert én veled vagyok! Napkeletről visszahozom gyermekeidet, és napnyugatról összegyűjtelek. 6 Ezt mondom északnak: Add ide! – és délnek: Ne tartsd fogva! Hozd ide fiaimat a messzeségből, leányaimat a föld széléről, 7 mindenkit, akit rólam neveztek el, akit dicsőségemre teremtettem, formáltam és alkottam. 8 Hozd ki a népet, amely vak, pedig van szeme, és süket, pedig van füle! 9 Gyűljön egybe minden nép, jöjjenek össze a nemzetek! Ki tudja közülük megmondani és tudtunkra adni, hogy mi volt régen? Állítsák elő tanúikat, bizonyítsák igazuk, hogy aki hallja, azt mondja rá: Úgy van! 10 Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr –, és az én szolgám, akit kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz! 11 Én, én vagyok az Úr, rajtam kívül nincs szabadító. 12 Én mondtam meg, hogy megszabadítalak, én hirdettem, nem valami idegen isten. Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr –, hogy én Isten vagyok. 13 Ezután is csak én leszek! Nincs, aki kezemből kiragadjon, ha én cselekszem, ki másíthatja meg? 14 Ezt mondja az Úr, megváltótok, Izráel Szentje: A ti érdeketekben küldök Babilonba, letöröm az összes zárat, a káldeusok pedig jajveszékelnek. 15 Én, az Úr vagyok a ti szentetek, Izráel teremtője, a ti királyotok. 16 Ezt mondja az Úr, aki utat készített a tengeren, ösvényt a hatalmas vízen át, 17 aki hagyta, hogy kivonuljanak a harci kocsik és lovak, a hadsereg és a harcosok, és most ott feküsznek, nem kelnek föl többé, elaludtak, elhamvadtak, mint a mécses: 18 Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múlton tűnődjetek! 19 Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni – talán nem tudjátok? Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok. 20 Még a mezei vadak is dicsőíteni fognak engem, a sakálok és a struccok is, mert vizet fakasztok a pusztában és folyókat a sivatagban, hogy inni adjak választott népemnek, 21 a népnek, amelyet magamnak formáltam, hogy hirdesse dicséretemet. 22 De nem engem hívtál segítségül, Jákób, nem értem fáradoztál, Izráel! 23 Nem nekem hoztál bárányt égőáldozatul, véresáldozataiddal nem engem dicsőítettél. Nem én voltam, akinek ételáldozattal szolgáltál, nem én voltam, akiért tömjénezéssel fáradoztál. 24 Nem nekem vettél drága pénzen jó illatú nádat, nem engem árasztottál el véresáldozataid kövérjével. Bizony, nekem csak vétkeiddel szolgáltál, énértem csak bűnökkel fáradoztál. 25 Én, én vagyok az, aki eltörlöm mégis álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem. 26 Panaszod van ellenem? Akkor törvénykezzünk! Mondd csak el, amivel igazolhatnád magad! 27 Már ősatyád is vétkezett ellenem, és szószólóid elpártoltak tőlem. 28 Ezért vetettem el a szentély fejedelmeit, hagytam, hogy pusztítsák Jákóbot, és káromolják Izráelt.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(2) „Ha vízen kelsz át, én veled vagyok…” (Ézsaiás 43,1–13)
– Ézsaiás könyve az ószövetségi, Jézus Krisztusban beteljesedett evangélium kincsestára. A mára kijelölt igerészről is egy egész hetes evangélizációs sorozatot lehetne tartani. Ezért most csak egy igeverset tudok kiragadni, de nem önkényesen, hanem azért, mert a Szentlélek ezt különösen élővé, és egy újszövetségi történettel összefüggésben hangsúlyossá tette számomra.
– A vízen való átkelés csodája, az Egyiptomból való szabadításra utal, aki soha nem feledkezik el népéről (2–7), aki az egyetlen Isten minden nép számára (8–13); és aki végső, üdvözítő, megváltó szabadítását Jézus Krisztusban mutatta meg (1). Nem kell fénünk, az Úréi vagyunk! (1; 13; Róma 14,8; Róma 8,38–39) Életünk értelme pedig az Úr megváltó szabadításáról való tanúskodás (12).
– A vízen való átkelés kapcsán felragyogott előttem az evangéliumi történet, amikor Jézus a vízen járva közeledett a tanítványokhoz (Máté 14,22–33; Márk 6,43–52; János 6,19). Nem a szószerinti csoda itt az igazi csoda; az jel, amely igazolja, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó. A vízen járás nem az, hogy elkezdek járni a Balaton vízén. Az nem arra van, hanem hogy fürödjek benne, felüdüljek testben és lélekben, meg gyönyörködjek… A vízen járás csodája a hívő élet (16), amely még a hit hullámzásakor sem enged süllyedni, mint Péter esetében. Magam is egyre inkább tapasztalom, minden nap kegyelem, „vízen-járás”: az Úr irgalma tart fent. Őnélküle beleveszünk a mélységbe, a viharok zúgásában. Amikor mégis elsüllyednénk, akkor sem veszünk el!
*
(14) „Az Úr, megváltótok…” (Ézsaiás 43,14–28)
– Babilonként fölénk tornyosulnak bajok, betegségek, hatalmasságok, felgyorsult életünk bizonytalan kuszaságai. Ezek félelmetesen beárnyékolják életünket. Egyetlen reménységünk, hogy a „hatalmas Babilonok” mégis eltörpülnek Megváltó Urunk, teremtő és újjáteremtő királyunk mellett. Nagyobb az, aki velünk van: Ő a legnagyobb! (1János 4,4)
– Istenünk, a mi érdekünkbe küldte el egyszülött Fiát, akinek csak halvány előképe, Círus perzsa király. Ez a perzsa király, az Úr eszközeként legyőzhette Babilont, letörhetett minden zárat, és hazaengedhette népét. Megváltó Urunk letörte az emberlét halálosan fogva tartó zárait. Népe tudja, hiszi ezt! (14–15)
– Istenünk, megszabadított minket a Jézus Krisztusban! Mi ezzel a bizonyossággal járunk a földi élet pusztaságában. Az Úr jár előttünk, vizet fakaszt a sivatagban, megáldja életünket a leglehetetlenebb helyzetekben is. Ezért a jelent mindig a krisztusi jövő reménységében éljük meg, amelyhez képest az Úr múltbeli cselekvése csak halvány előképei annak, ami ezután kezd kibontakozni. Emlékezzünk a múlt nagy, isteni cselekvéseire, hogy még nagyobb reménységünk legyen a jelenben, az Úr által készített jövő maradéktalan gazdaságában (16–21).
– Ez a bizonyosság a jelen bukdácsolásait is bűnbánattal és a bűnbocsánat hitében éli meg, a megszentelődés útját járva (22–28). Ez a bizonyosság megsegít, hogy ne a múlt sérelmein, ne saját bajainkon és a mások által okozott nehézségeken rágódjunk, hanem engedjük el azokat. Nincs nagyobb dolog, mint túllépni a hétköznapi súrlódásokon, amelyeket amúgyis „kikukáz”, elsodor az idő.