„Miután abbahagyta a beszédet, ezt mondta Simonnak: Evezz a mélyre,...” Lk 5,1–16
1 Amikor egyszer a sokaság Jézushoz tódult, és hallgatta Isten igéjét, ő a Genezáreti-tó partján állt. 2 Meglátott két hajót, amely a part mentén vesztegelt; a halászok éppen kiszálltak belőlük, és hálóikat mosták. 3 Beszállt az egyik hajóba, amelyik Simoné volt, és megkérte, hogy vigye őt egy kissé beljebb a parttól, azután leült, és a hajóból tanította a sokaságot. 4 Miután abbahagyta a beszédet, ezt mondta Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra! 5 Simon így felelt: Mester, egész éjszaka fáradoztunk ugyan, mégsem fogtunk semmit, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat. 6 Amikor ezt megtették, olyan sok halat kerítettek be, hogy szakadoztak a hálóik; 7 ezért intettek társaiknak, akik a másik hajóban voltak, hogy jöjjenek, és segítsenek nekik. Azok pedig odamentek, és annyira megtöltötték mind a két hajót, hogy majdnem elsüllyedtek. 8 Simon Péter ezt látva leborult Jézus lába elé, és így szólt: Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram! 9 A halfogás miatt ugyanis nagy félelem fogta el őt és mindazokat, akik vele voltak; 10 de ugyanígy Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, akik Simon társai voltak. Jézus akkor így szólt Simonhoz: Ne félj, ezentúl emberhalász leszel! 11 Erre kivonták a hajókat a partra, és mindent otthagyva követték őt. Jézus meggyógyít egy leprást 12 Amikor Jézus az egyik városban járt, egy leprával borított ember meglátva őt, arcra borult, és kérte: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem. 13 Jézus kinyújtva a kezét, megérintette őt, és így szólt: Akarom, tisztulj meg! És azonnal megtisztult a leprától. 14 Ő pedig megparancsolta neki: Senkinek ne mondd el ezt, hanem menj el, mutasd meg magadat a papnak, és ajánlj fel áldozatot megtisztulásodért, ahogyan Mózes elrendelte, bizonyságul nekik. 15 De a híre annál jobban terjedt, és nagy sokaság gyűlt össze, hogy hallgassák, és meggyógyítsa őket betegségeikből. 16 Ő azonban visszavonult a pusztába, és imádkozott.
Bibliaolvasó Kalauz – Czanik Péter igemagyarázata
Először csak a csónakját kéri Jézus a tanítványától. Egy mai hívőtől esetleg a kocsiját egy szolgálati útra, egy ebédet a rászorulónak, pénzbeli áldozatát. Ezt is jutalmazza: közvetlen közelből hallgathatja Jézus tanítását. Másodszor már az engedelmességét próbálja ki, amikor szakmai szempontból értelmetlen parancsot ad a halászatra. Ennek jutalma a csoda. Harmadszorra azt kéri: mindent otthagyva kövessék őt. Szükséges ehhez saját bűnös voltuk és Jézus istensé-gének felismerése, megvallása. Ennek jutalma, hogy részt vehetnek a Mester embermentő, üdvözítő munkájában.
RÉ 299 MRÉ 465
„Tekintsetek a kősziklára…” Ézsaiás 51
1 Hallgassatok rám, akik igazságra törekedtek, és az Urat keresitek! Tekintsetek a kősziklára, melyből kivágattatok, és a kút üregére, melyből kiásattatok! 2 Tekintsetek atyátokra, Ábrahámra, és Sárára, aki szült benneteket! Csak egymaga volt, amikor elhívtam, de megáldottam és megszaporítottam. 3 Bizony, megvigasztalja Siont az Úr, minden romot megvigasztal benne. Olyanná teszi pusztaságát, mint az Éden, kopár földjét, mint az Úr kertje. Boldog örvendezés hangzik majd benne, magasztalás és hangos zsoltárének. 4 Figyeljetek rám, ti, népek, hallgassatok rám, ti, nemzetek! Mert tanítás származik tőlem, és törvényemet a népek világosságává teszem hamarosan. 5 Közel van igazságom, jön már szabadításom, és karommal népeket ítélek. Bennem reménykednek a szigetek, szabadulásukat az én karomtól várják. 6 Emeljétek szemeteket az égre, tekintsetek le a földre, mert az ég szétfoszlik, mint a füst, és a föld szétmállik, mint a ruha, lakói pedig úgy elhullnak, mint a legyek. De az én szabadításom örökre megmarad, és igazságom nem rendül meg. 7 Hallgassatok rám, akik ismeritek az igazságot, népem, mely szívébe zárta tanításomat! Ne féljetek az emberek gyalázkodásától, szitkozódásuktól meg ne rettenjetek! 8 Mert úgy járnak, mint a ruha, melyet megrág a moly, mint a gyapjú, melyet megrág a féreg. De az én igazságom örökre megmarad, és szabadításom nemzedékről nemzedékre. 9 Ébredj, ébredj, szedd össze erődet, ó, Úrnak karja! Ébredj, mint hajdanában, az ősrégi nemzedékek idején! Hiszen te vágtad ketté Rahabot, te döfted le a tengeri szörnyet! 10 Te szárítottad ki a tengert, a nagy mélység vizeit, te készítettél utat a tenger fenekén, hogy átkelhessenek rajta a megváltottak! 11 Így fognak visszatérni azok, akiket az Úr kiváltott, és ujjongva vonulnak a Sionra. Öröm koszorúzza fejüket örökre, boldog örömben lesz részük, a gyötrelmes sóhajtozás pedig elmúlik. 12 Én, én vagyok a vigasztalótok! Miért félsz a halandótól, az olyan embertől, aki a fű sorsára jut? 13 Elfelejtetted alkotódat, az Urat, aki az eget kifeszítette, és alapot vetett a földnek? Miért rettegsz szüntelen, mindennap az elnyomó izzó haragjától, mellyel el akar pusztítani? De hová lesz az elnyomó izzó haragja?! 14 Hamarosan megszabadul a megkötözött, nem hal meg, nem kerül a sírba, nem fogy el a kenyere. 15 Mert én, az Úr vagyok a te Istened, aki fölriasztom a tengert, hogy zúgnak hullámai. Seregek Ura a nevem! 16 Igéimet adom a szádba, és kezem árnyékával takarlak be, amikor újra kifeszítem az eget, és alapot vetek a földnek, Sionnak pedig ezt mondom: Az én népem vagy! 17 Ébredj már, ébredj már, kelj föl, Jeruzsálem! Kiittad már a harag poharát, melyet az Úr keze tartott eléd, az öblös poharat, amelytől tántorogsz, kiittad, kiürítetted. 18 Fiai közül, akiket szült, senki sem nyújthat támaszt most neki; fiai közül, akiket fölnevelt, senki sem foghatja a kezét. 19 Két dolog történt veled, s még csak nem is szánnak: pusztulás és összeomlás, éhínség és fegyver. Ki vigasztalhatna meg téged? 20 Fiaid aléltan feküdtek minden utcasarkon, mint antilop a hálóban, betelt rajtuk az Úr haragja, Istened dorgáló szava. 21 Ezért halld meg ezt, te szegény, aki részeg vagy, de nem bortól: 22 Ezt mondja Urad, az Úr, Istened, aki népéért perel: Kivettem már kezedből a poharat, melytől tántorogsz, nem kell tovább innod haragom öblös poharából. 23 Kínzóid kezébe adom azt, akik ezt mondták neked: Hajolj le, hadd tapossunk rajtad! Te pedig olyanná tetted hátadat, mint a föld, mint az utca, amelyen taposnak.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(1) „Tekintsetek a kősziklára…” (Ézsaiás 51)
MINDENRE ELÉGSÉGES BIZTATÁS EZ!
– Az Úr megvigasztal, csak bízzunk Őbenne, keressük Őt minden nap! Emlékezzünk vissza, miként áldotta és szaporította meg az Úr Ábrahámot! Jézus Krisztusban végképp megvigasztalt minket az Isten, mert Ő örökre megszabadította népét (4–6); romhalmaz életünket újjáépítette: a puszta édenné lett (1–3).
– Az Úr megerősít. Őbenne bízunk! Nem félünk az emberek gyalázkodásától, szitkozódásától. Mint a moly megrágta ruha, úgy esik szét végül minden kicsinyes és gyalázatos emberi harc. Csak az Úr igazsága marad meg. Ez az igazság számunkra kegyelem és erőforrás. Nem rendülünk meg (7–8; 12–13).
– Az Úr megvált! Sokkal többről van itt szó, mint amit a fogságból való hazatérés adott Isten népének. Ez csak halvány előképe annak, amit az Úr készített nekünk: örök öröm, minden gyötrelmes sóhaj vége (9–11; 14).
– Az Úr ébreszt! Döbbenjünk rá: az Úr kivette kezünkből a keserű poharat (17). A harag poharát nem mi ittuk ki, hanem az Úr Jézus Krisztus (22). Nem vagy egyedül, még ha mindenki elhagyott is (18–19). Félre minden keserűséggel!
– Ezek itt nem szép szavak. Azok nem segítenek rajtunk! Ezek itt Isten Igéi, Isten cselekvése értünk. Ragadjuk meg bátran az ígéreteket! Nemcsak azért, mert nincs más segítség és megoldás, hanem mert Isten szava színigaz (Példabeszédek 30,5).