„Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” Lk 9,51–62
51 Amikor pedig közeledett felemeltetésének ideje, elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe, 52 és követeket küldött maga előtt. Azok útnak indultak, és betértek a samaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. 53 De nem fogadták be, mivel Jeruzsálembe szándékozott menni. 54 Látva ezt tanítványai, Jakab és János, így szóltak: Uram, akarod-e, hogy ezt mondjuk: Szálljon le tűz az égből, és eméssze meg őket!? 55 De Jézus feléjük fordult, megdorgálta őket, és ezt mondta: Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek, 56 mert az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse. Azután elmentek egy másik faluba. 57 Amikor mentek az úton, valaki ezt mondta neki: Követlek, akárhova mégy. 58 Jézus azonban így felelt: A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania. 59 Egy másikhoz pedig így szólt: Kövess engem! De ő ezt kérte: Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat! 60 Jézus így válaszolt neki: Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát! 61 Egy másik is ezt mondta: Követlek, Uram, de előbb engedd meg, hogy búcsút vegyek házam népétől! 62 Jézus pedig így felelt: Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.
Bibliaolvasó Kalauz – Kónya Ákos igemagyarázata
Nem elég csak látni azt, hogy kicsoda Jézus, a szívnek is változnia kell. A tanítványok már tisztábban látnak Jézus személyével kapcsolatban, de Jézus küldetését még nem értik. Azok az indulatok, amelyek néha bennünk is megvannak, ott voltak az ő szívükben is. Jézus célja megmenteni, megtartani, megszabadítani az embert. Értsd meg, számodra is ezt hozta. Ha a múlt elrontott dolgai bántanak téged, fordulj hozzá bizalommal!
RÉ 455 MRÉ 480
„De aki rám hallgat, biztonságban lesz…” Példabeszédek 1,20–33
20 A bölcsesség az utcán kiált, a tereken hallatja szavát. 21 Lármás utcasarkon kiált, a városkapuk bejáratánál mondja mondásait: 22 Együgyűek, meddig szeretitek az együgyűséget, meddig gyönyörködnek a csúfolódók a csúfolásban, meddig gyűlölik az ostobák az ismeretet? 23 Térjetek meg, ha megdorgállak, és én kiárasztom rátok lelkemet, megismertetem veletek igéimet. 24 Kiáltottam nektek, de vonakodtatok, kinyújtottam kezem, de senki sem figyelt. 25 Semmibe vettétek minden tanácsomat, és feddésemmel nem törődtetek, 26 ezért én is nevetek majd a bajotokon, kigúnyollak, ha eljön, amitől rettegtek, 27 ha eljön viharként, amitől rettegtek, és megjön forgószélként a bajotok, ha eljön rátok a nyomorúság és az ínség. 28 Akkor majd kiáltanak hozzám, de nem válaszolok, keresnek engem, de nem találnak meg, 29 mert gyűlölték a tudást, és nem az Úr félelmét választották; 30 nem törődtek tanácsommal, megvetették minden feddésemet. 31 Ezért majd tetteik gyümölcsét eszik, és megcsömörlenek saját terveiktől. 32 Mert az együgyűeket saját ellenkezésük öli meg, és az ostobákat elbizakodottságuk pusztítja el. 33 De aki rám hallgat, biztonságban lesz és nyugodtan, mert nem rettenti baj.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(33) „De aki rám hallgat, biztonságban lesz…” (Példabeszédek 1,20–33)
– Isten szavából, Igéjéből (23) fakad minden bölcsesség, valóságos ismeret és tudás (29). Hiszen Isten Igéje, a teremtő és megváltó Isten világot „megtartó bölcsességének” gazdagsága. Ez a bölcsesség nem elmélet, nem „bölcselet”: a kimondott Ige azonnal cselekszik is. Minden élet forrása az Úr szava (Zsoltárok 36,10); tanács is, de sokkal több annál: üdvösséges tanács, életre segítő, megtartó feddés (25).
– Isten kiáltja az Igét! Ő kiált még ma is! Isten Igéje kiált a teremtett világ puszta létével, minden lélegzetvételünkkel, minden új napunkkal, amelyet megérhetünk, így a mai nappal is. Isten Igéje kiált elhívott szolgái szaván át, bármilyen méltatlanok is a szolgák maguk, az Ige szent. Isten Igéje kiált Jézus Krisztus megváltó szeretetében, halálában és feltámadásában. Isten Igéjét kiáltják mindenütt (20–21).
– Az embervilág pedig ostobán nemtörődöm, elbizakodottan vonakodik, semmibe veszi az Úr szavát, csúfolódik, gyűlölködik (22–31). Az egyház feladja a tiszta és bátor bizonyságtételt; mindent felad, amivel megbízta Ura. Megöl bennünket az ellenkezés (32); ránk tör az, amitől rettegtünk, mint a forgószél (27).
– Az élet egyedüli útja csakis az Úr felé fordulás: az Ő éltető és üdvözítő Lelkének befogadása (23), az Ő szavára figyelve (33). Örök biztonság minden körülmények között csakis az Úr. Megmarad az, aki Őrá figyel!
*
Középiskolás koromban lakóhelyemmé lett a megyeszékhely könyvtára. Itt tanultam, folyamatosan olvastam. Menedékké lett számomra ez az épület, biztonságos oltalmat jelentettek a könyvekkel teli falak, folyosók, zugok; az íves zeneszoba. Itt minden azt kiáltotta: van gondolat, értelem, bölcsesség, remény, örömteli távlatok; csend, biztonság, megmaradás. Odakint pergett az élet, de én az ablakból, felülről néztem a nyüzsgést, miközben szívtam magamba a reményt.
Menekülés volt az akkor? Az is! Nem mindegy, hova, mihez, kihez menekülünk.
Azóta lepergett harmincöt esztendő. Kenyerem javát megettem. Még benne vagyok a nyüzsgésben… De az idő szalad.
Nemrégiben arra jártam. Elhaladtam az épület előtt, az íves zeneszoba is kivehető még, noha az épület funkciója már más. Akkor döbbentem rá, hogy minden erőt, reményt, gondolatot itt, azokban az években szívtam magamba, ami eddig átcipelt az élet veszélyes nyüzsgésén…
Az akkori biztonság és mennyei gazdagság, az akkor „szent figyelem és hallgatás” hordozott és hordoz ma is. Sőt, az akkori figyelmes hallgatás megtanított arra, hogy minden nap álljak meg „figyelni a mennyei többre”, és egy percnyit csempésszek vissza az akkor könyvtár biztonságából magamnak.
Ha megérem, nyugdíjban „visszaköltözöm a könyvtárba”, mint az indulás reményteli idején, és már csak olvasok, hallgatok, figyelek az Úrra, amíg el nem szólít a teljes biztonságba.