„…ez alkalom lesz nektek a tanúságtételre” Lk 21,5–19
5 Amikor némelyek azt mondták a templomról, hogy az gyönyörű kövekkel és fogadalmi ajándékokkal van díszítve, ő így szólt: 6 Jönnek majd napok, amikor ezekből, amiket itt láttok, nem marad kő kövön, amit le ne rombolnának. 7 Ekkor azt kérdezték tőle: Mester, mikor lesz ez, és mi lesz annak a jele, hogy ez megtörténik? 8 Ő pedig így válaszolt: Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszenek titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és azt mondják: Én vagyok! – meg azt: Eljött az idő! De ti ne kövessétek őket! 9 Amikor pedig háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rettenjetek meg, mert ezeknek előbb meg kell történniük, de ez még nem a vég. 10 Azután így folytatta: Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, 11 mindenfelé nagy földrengések, járványok és éhínségek lesznek, rettenetes dolgok történnek, és hatalmas jelek tűnnek fel az égen. 12 De mindezek előtt kezet emelnek rátok, és üldöznek titeket, átadnak benneteket a zsinagógáknak, és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé vezetnek titeket az én nevemért. 13 De ez alkalom lesz nektek a tanúságtételre. 14 Határozzátok el szívetekben, hogy nem gondoltok előre a védekezésre, 15 mert én adok nektek szájat és bölcsességet, amelynek nem tud ellenállni vagy ellene mondani egyetlen ellenfeletek sem. 16 Kiszolgáltatnak titeket még a szülők, testvérek, rokonok és barátok is, egyeseket meg is ölnek közületek, 17 és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért. 18 De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. 19 Állhatatosságotokkal nyeritek meg majd a lelketeket.
Bibliaolvasó Kalauz – Végh Miklós igemagyarázata
„…ez alkalom lesz nektek a tanúságtételre” (13). Minden élethelyzetünk alkalom arra, hogy Jézus szerint éljük meg azt, tanúságot téve ezzel róla. Ne túlélni vagy megúszni akard a nehéz helyzeteket, hanem ismerd fel az alkalmat! Légy állhatatosan hűséges ma is Jézushoz, hogy így tanúskodj róla. Erre kaptad az életedet, erre kaptad az elhívásodat. Így látod a mai napodat?
RÉ 210 MRÉ 347
„…emlékeztetik ezek a kövek Izráel fiait mindörökké.” Józsué 4
1 Amikor az egész nép mindenestül átkelt a Jordánon, azt mondta az Úr Józsuénak: 2 Válasszatok ki a népből tizenkét férfit, törzsenként egyet-egyet, 3 és parancsoljátok meg nekik: Vegyetek föl tizenkét követ innen a Jordán közepéből, ahol a papok lába áll szilárdan, vigyétek azokat magatokkal, és tegyétek le a szálláson, ahol ma éjjel megszálltok. 4 Józsué odahívta azt a tizenkét férfit, akiket Izráel fiai közül kijelölt, törzsenként egyet-egyet, 5 és azt mondta nekik Józsué: Menjetek be a Jordán közepébe, Isteneteknek, az Úrnak ládája elé, és vegyen föl mindegyikőtök egy-egy követ a vállára, Izráel törzseinek a száma szerint. 6 Legyen ez emlékeztető jelül közöttetek! És ha majd megkérdezik fiaitok, hogy miféle kövek ezek, 7 akkor ezt mondjátok nekik: Kettévált a Jordán vize az Úr szövetségládája előtt, amikor átkelt a Jordánon; kettévált a Jordán vize, és erre emlékeztetik ezek a kövek Izráel fiait mindörökké. 8 Izráel fiai úgy cselekedtek, ahogyan Józsué parancsolta. Fölvettek a Jordán közepéből tizenkét követ Izráel törzseinek száma szerint, ahogyan az Úr mondta Józsuénak. Magukkal vitték a szállásukra, és ott letették azokat. 9 Tizenkét követ állíttatott föl Józsué a Jordán közepén is, azon a helyen, ahol a szövetség ládáját vivő papok lába állt. Ott is vannak mind a mai napig. 10 A ládát vivő papok a Jordán közepén álltak, amíg végbe nem ment mindaz, amit Józsué az Úr parancsára megmondott a népnek. Mindezt már Mózes így parancsolta Józsuénak. A nép pedig sietve átkelt. 11 Miután az egész nép mindenestül átkelt, az Úr ládája is átkelt a papokkal együtt, és a nép élére állt. 12 Rúben fiai, Gád fiai és Manassé törzsének a fele is átkelt harcra készen Izráel fiai élén, ahogyan meghagyta nekik Mózes. 13 Mintegy negyvenezer fölfegyverzett ember kelt át az Úr színe előtt, hogy harcoljon Jerikó síkságán. 14 Az Úr naggyá tette azon a napon Józsuét egész Izráel szemében: éppúgy tisztelték egész életében, mint ahogyan Mózest tisztelték. 15 Az Úr azt mondta Józsuénak: 16 Parancsold meg a bizonyság ládáját vivő papoknak, hogy jöjjenek ki a Jordánból! 17 Józsué tehát megparancsolta a papoknak: Jöjjetek ki a Jordánból! 18 Amikor kijöttek az Úr szövetségládáját vivő papok a Jordán közepéből, alighogy szárazra tették a lábukat, visszatért helyére a Jordán vize, és úgy folyt, hogy a medre egészen megtelt éppúgy, mint azelőtt. 19 Az első hónap tizedikén jött ki a nép a Jordánból, és tábort ütött Gilgálban, Jerikó keleti határán. 20 Azt a tizenkét követ, amelyet a Jordánból vettek ki, Gilgálban állíttatta föl Józsué, 21 és ezt mondta Izráel fiainak: Ha majd megkérdezik fiaitok apáiktól, hogy miféle kövek ezek, 22 magyarázzátok el fiaitoknak, hogy szárazon kelt át Izráel itt a Jordánon. 23 Mert Istenetek, az Úr kiszárította a Jordán vizét előttetek, amíg átkeltetek. Így cselekedett Istenetek, az Úr a Vörös-tengerrel is: kiszárította előttünk, amíg átkeltünk rajta, 24 hogy megtudja a föld minden népe, milyen erős az Úr keze, és hogy féljétek Isteneteket, az Urat mindenkor.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(7) „…emlékeztetik ezek a kövek Izráel fiait mindörökké.” (Józsué 4)
– A Jordánból kiemelt kövek emlékeztettek Isten hatalmas vezetésére, amellyel népét áthozta a Jordán folyón, korábban pedig a Vörös-tengeren (1–9). Ezek a kövek, ilyen értelemben pedagógiai célt szolgáltak: emlékeztették Izráelt, nemzedékről nemzedékre, az Isten szeretetére. A szülőknek, különösen az apáknak kötelességük volt gyermekeiknek továbbadni Isten hatalmas tetteit, így elmondani a Gilgálban felállított emlékkövek jelentését is (5Mózes 6,4–7).
– Isten hatalmas szeretetének, vezetésének teljessége Jézus Krisztusban jött el hozzánk, akiben Isten megmutatta, hogy nemcsak földi életünkben, hanem azon túl is megtart bennünket. Nincs ennél nagyobb örömhír! Nagy ajándék, hogy az Isten ebben a világban megáld bennünket: szeret, vezet, segít, megőriz; hitet ajándékoz nekünk; házat, hazát, országot ad nekünk, szűkebb hazánkban pedig családdal, gyülekezettel, feladattal áld meg bennünket. De ez a földi élet véges; és olyan gyorsan elrohan. Pál ezért hangsúlyozza Timóteusnak: „Emlékezz arra, hogy Jézus Krisztus, aki Dávid utóda, feltámadt a halottak közül. Erről szól az én evangéliumom…” (2Timóteus 2,8) Jézus Krisztus feltámadására kell emlékezni minden nap: ez a mi örömünk, bátorításunk, reménységünk az „itt-létben”. A feltámadott Jézus Krisztus hitünk tartalma; és egyben Jézus Krisztus a forrása, valamint megelevenítője is a hitünknek.
– Isten hatalmas szeretetére nem mulandó tárgyak emlékeztetnek igazán. Bár, hitünk mélypontjain, fontos szerepe lehet a tárgyaknak is: rájuk tekintve, azok emlékeztetnek… De ez csak átmeneti állapot lehet. Isten örök Igéje emlékeztet bennünket Isten hatalmas, krisztusi szeretetére és vezetésére. Az apostol is az evangéliumot említi, mint a hívő emlékezés és emlékeztetés valódi lehetőségét. Figyeljünk naponta imádsággal Isten Igéjére! Ez elég! Ez hitben tart! Az Ige által maga az élő, feltámadott Úr jár velünk ma is. Isten Igéjét adjuk tovább. Az abban megfogalmazott történeteket adjuk tovább a gyermekeinknek, nem vetítve és játékosan, meg mindenféle ügyeskedéssel, hanem elsősorban szóban… Mondd tovább az Igét sokaknak, hogy megismerje a föld minden népe az Úr szeretetét! (24)