„…meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel” Lk 21,25–28
25 És jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban. 26 Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóoszlopai megrendülnek. 27 És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel. 28 Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.
Bibliaolvasó Kalauz – Kaszó Gyula igemagyarázata
A rettenetes félelem, amivel Urunk mai beszéde (25–26) és sok, bennünket elérő hír is szembesít, nemcsak fájdalmasan bénít, hanem szinte hajt a megszabadulás felé. Arra irányítja sóvárgó tekintetünket, aki közeledik: „…meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel” (27). Jézusra tekintve egyenesedhetünk fel, és emelhetjük fel fejünket (28) még a legnagyobb szorongattatás közepette is.
RÉ 334 MRÉ 220
„…kezedbe adom Jerikót…” Józsué 6,1–21
1 Jerikó olyan alaposan be volt zárva Izráel fiai miatt, hogy se ki, se be nem mehetett senki. 2 Ekkor azt mondta az Úr Józsuénak: Lásd, a kezedbe adom Jerikót és királyát vitéz harcosaival együtt. 3 Járjátok hát körül a várost, valamennyi harcos kerülje meg egyszer: így tégy hat napon át! 4 Hét pap vigyen hét kosszarvból készült kürtöt a láda előtt! A hetedik napon hétszer kerüljétek meg a várost, a papok pedig fújják meg a kürtöket! 5 És ha majd hosszan fújják a kosszarvakat, ti pedig meghalljátok a kürt szavát, törjön ki hatalmas csatakiáltásban az egész nép! Akkor le fog omlani a város kőfala, és a nép bevonulhat, mindenki egyenest előre. 6 Józsué, Nún fia hívatta tehát a papokat, és így szólt hozzájuk: Vegyétek föl a szövetség ládáját, hét pap pedig vigyen hét kosszarvból készült kürtöt az Úr ládája előtt. 7 A népnek pedig ezt mondta: Vonuljatok föl, járjátok körül a várost, és a fegyveresek vonuljanak az Úr ládája előtt! 8 Úgy is történt, ahogyan Józsué megmondta a népnek. A hét pap, aki a hét kosszarvból készült kürtöt vitte, az Úr előtt vonult, és fújta a kürtöket, az Úr szövetségládája pedig utánuk haladt. 9 A fegyveresek a kürtöket fúvó papok előtt haladtak, az utóvéd pedig a láda után ment, és egyfolytában fújták a kürtöket. 10 A népnek azonban megparancsolta Józsué: Ne kiáltsatok, a hangotokat se lehessen hallani, és egy szó se jöjjön ki a szátokból addig, amíg azt nem mondom nektek, hogy törjetek ki csatakiáltásban. Akkor aztán kiáltozzatok! 11 Körülvitette tehát az Úr ládáját, megkerülve egyszer a várost. Azután visszatértek a táborba, és a táborban töltötték az éjszakát. 12 Másnap korán reggel fölkelt Józsué, a papok pedig fölvették az Úr ládáját. 13 A hét pap, aki a hét kosszarvból készült kürtöt vitte, az Úr ládája előtt ment, és folyton fújta a kürtöket. A fegyveresek előttük haladtak, az utóvéd pedig követte az Úr ládáját. Folyton fújták a kürtöket. 14 A második napon is megkerülték egyszer a várost, azután visszatértek a táborba. Így cselekedtek hat napon át. 15 A hetedik napon pedig az történt, hogy pirkadatkor fölkeltek, és a szokott módon megkerülték a várost, most azonban hétszer. Csak ezen a napon kerülték meg hétszer a várost. 16 Amikor hetedszer fújták meg a papok a kürtöket, ezt mondta Józsué a népnek: Kiáltsatok, mert nektek adja az Úr a várost! 17 Átok terhe alatt ki kell irtani a várost, az Úré az mindenestül! Csak a parázna Ráháb maradjon életben mindazokkal együtt, akik a házában vannak, mert elrejtette a követeket, akiket kiküldtünk. 18 Hozzá ne nyúljatok a kiirtandókhoz, különben rátok száll az átok; el ne vegyetek semmit a kiirtandókból, mert átkot hoztok Izráel táborára, és szerencsétlenségbe döntitek! 19 Az összes ezüstöt és aranyat meg a réz- és vastárgyakat az Úrnak szenteljétek, azok az Úr kincstárába kerüljenek. 20 Ekkor kiáltani kezdett a nép, és megfújták a kürtöket. És amikor meghallotta a nép a kürtzengést, hatalmas harci kiáltásban tört ki, és a kőfal leomlott. A nép pedig bevonult a városba, mindenki egyenest előre, és elfoglalták a várost. 21 Kardélre hánytak, kiirtottak mindent, ami a városban volt: férfit és nőt, ifjat és öreget, marhát, juhot és szamarat.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(2) „…kezedbe adom Jerikót…” (Józsué 6,1–21)
– Jerikó megerősített városa kifejezője minden emberi gyarlóságnak és nyomorúságnak, amely az emberi élet halálos rákfenéje. Ma a városiasodás korában érdemes ezt újragondolni. A városi létben is sok áldás lehetne: az Úrban. De az Úr nélkül mindez a gonosz tobzódásának fellegvára, amely Isten ítélete alatt áll. Egy felelős, magas beosztású nyomozó ismerősöm említette, csak úgy általánosságban, hogy mi minden történik egy nagyvárosban egyetlen nap, egyetlen éjszaka alatt, amely a hétvégéken, csak hatványozódik (1).
– Nem erővel, hadi cselekménnyel, hanem hit által, az Úr ereje által, az Úrban bízva omlottak le Jerikó kőfalai (Zsidókhoz írt levél 11,30). Igen, ez a hit. Józsué, és így népe sem fél attól, hogy amíg az Isten parancsának engedve, naponta körbejárják a várost, az ott lakók, a védett városfalak mögül lenyilazzák őket. Ez a hit: naponta menetelünk, az Úr színe előtt, parancsa szerint, miközben emberileg alig valamit tudunk a holnapról. De azt tudjuk, hogy az Úr megtartja népét: tesszük a dolgunkat hívő ráhagyatkozással, és az Isten szabadító cselekvésében való bizonyossággal (2–16).
– Jerikó városában mindent ki kellett irtani. Jézus Krisztusban mindenkire és mindenre csakis mentő szeretettel lehet tekinteni, és csakis így lehet cselekedni másokkal. A teljes kijelentés ez! Ennek a szeretetnek krisztusi kockázata van: hiszen a gonosz, pórázon ugyan, de még tombol, pusztít, egymás ellen hergel bennünket. Tudom, milyen könnyen lehet „irtózatos” hangulatot teremtve felhergelni a másikat. Isten kiirtja a gonoszt. Kompromisszum nincs. Ő azonban megmenti a megtérőket, mert Ő az élet Ura. Jerikó kőfalai leomlottak, hogy új város épülhessen fel a helyén, az Isten városa (17–21).
– Isten, saját népe kezébe adta Jerikót! (2) Vigyázzunk, akiket az Isten a kezünkbe, a kezünkre adott, azokat Ő számon kéri rajtunk. Jézus Krisztusban ez a „leosztás”; nincs más. Mi nem irthatunk ki senkit! Mi csak felelősen, az Isten félelmében járva szerethetünk, vezethetünk, inthetünk. Akit az Úr a kezünkre adott, azt krisztusi szolgálatra kaptuk, nem pedig gyarló, önző indulatra…