„Induljunk, menjünk föl Bételbe! Oltárt akarok ott készíteni az Istennek,” 1Móz 35
1 Isten ezt mondta Jákóbnak: Indulj, menj föl Bételbe, és telepedj le ott! Készíts ott oltárt az Istennek, aki megjelent neked, amikor menekültél bátyád, Ézsau elől! 2 Jákób ekkor azt mondta háza népének és mindazoknak, akik vele voltak: Távolítsátok el az idegen isteneket, amelyek nálatok vannak! Tisztítsátok meg magatokat, és váltsatok ruhát! 3 Induljunk, menjünk föl Bételbe! Oltárt akarok ott készíteni az Istennek, aki meghallgatott, amikor nyomorúságban voltam, és velem volt az úton, amelyen jártam. 4 Átadták azért Jákóbnak a náluk levő idegen isteneket mind meg a fülbevalóikat is, Jákób pedig elásta azokat a sikemi cserfa alá. 5 Majd elindultak. Isten pedig rettegéssel töltötte el a környező városokat, úgyhogy nem vették üldözőbe Jákób fiait. 6 Így érkezett meg Jákób Lúzba, azaz Bételbe, amely Kánaán földjén van, az egész néppel együtt, amely vele volt. 7 Oltárt épített ott, és elnevezte azt a helyet Él-Bételnek, mert ott jelentette ki magát neki az Isten, amikor bátyja elől menekült. 8 Ott halt meg Debóra, Rebeka dajkája. Bétel mellett temették el egy tölgyfa alá, amelyet Siratás Tölgyének neveztek el. 9 Isten újból megjelent Jákóbnak, miután visszatért Paddan-Arámból, és megáldotta őt. 10 Ezt mondta neki Isten: Jákób a te neved. De nem neveznek többé Jákóbnak, hanem Izráel lesz a neved. Így nevezte el Izráelnek. 11 Majd ezt mondta neki Isten: Én vagyok a Mindenható Isten! Szaporodjál és sokasodjál! Nép származik tőled, sőt népek sokasága, és királyok sarjadnak ágyékodból. 12 Neked adom azt a földet, amelyet Ábrahámnak és Izsáknak adtam, utánad pedig utódaidnak adom azt a földet. 13 Azután eltávozott tőle Isten, arról a helyről, ahol beszélt vele. 14 Jákób pedig szent oszlopot állított azon a helyen, ahol beszélt vele; kőoszlopot, és italáldozatot mutatott be rajta, és olajat öntött rá. 15 Jákób Bételnek nevezte el azt a helyet, ahol Isten beszélt vele. 16 Azután elindultak Bételből. Már csak rövid út választotta el őket Efrátától, amikor Ráhel szülni kezdett. A szülés azonban nehéz volt. 17 A nehéz szülés közben ezt mondta neki a bába: Ne félj, mert most is fiad lett! 18 Amikor már-már elszállt belőle a lélek, mert haldoklott, Benóninak nevezte el a fiát. Az apja viszont Benjáminnak nevezte el. 19 Így halt meg Ráhel, és eltemették az Efrátába, azaz Betlehembe vezető úton. 20 Sírja fölé Jákób emlékoszlopot állított. Ráhel sírjának az emlékoszlopa ez még ma is. 21 Azután továbbment Izráel, és Migdal-Éderen túl vert sátrat. 22 Amikor Izráel már azon a földön lakott, elment Rúben, és Bilhával, apja másodfeleségével hált, de Izráel tudomást szerzett erről.Jákóbnak tizenkét fia volt. 23 Lea fia volt Rúben, Jákób elsőszülötte, meg Simeon, Lévi és Júda, Issakár és Zebulon. 24 Ráhel fia volt József és Benjámin. 25 Bilhának, Ráhel szolgálóleányának a fia volt Dán és Naftáli. 26 Zilpának, Lea szolgálóleányának a fia volt Gád és Ásér. Ezek voltak Jákób fiai, akik Paddan-Arámban születtek. 27 Jákób végül eljutott apjához, Izsákhoz Mamréba, Kirjat-Arbába, azaz Hebrónba, ahol Ábrahám és Izsák jövevényként lakott. 28 Izsák életkora száznyolcvan esztendő volt. 29 Akkor elhunyt Izsák, meghalt öregen, betelve az élettel, és elődei mellé került. Fiai, Ézsau és Jákób temették el.
Bibliaolvasó kalauz – Édes Árpád igemagyarázata
Jákób Bételben telepedik le, ahol egykor álomban Isten megígérte, hogy visszahozza őt erre a földre. Isten hűséges volt, teljesítette ígéretét; Jákób és utódai már nem annyira. Ez a jövőben is így lesz. Mégis a helyzet annyiban más, hogy születés és halál, bűnök és nehézségek Isten házában (ez Bétel jelentése) Isten elé vihetők, ahol az emlékezés vigasztalással telítődik, és ahol a reménység ígérete refrénként felel minden bűnre és kétségre.
RÉ 141 MRÉ 141
„…de aki a Szentlélek ellen szól…” Máté 12,31–37
31 Ezért mondom nektek: minden bűn és káromlás megbocsáttatik majd az embereknek, de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg. 32 Aki az Emberfia ellen szól valamit, annak megbocsáttatik, de aki a Szentlélek ellen szól, annak nem bocsáttatik meg sem ebben a világban, sem az eljövendőben. 33 Ha jó a fa, jó a gyümölcse is, ha rossz a fa, rossz a gyümölcse is. Mert gyümölcséről lehet megismerni a fát. 34 Ti viperafajzatok! Hogyan szólhatnátok jót gonosz létetekre? Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. 35 A jó ember jó kincseiből jót hoz elő, a gonosz ember gonosz kincseiből gonoszt hoz elő. 36 De mondom nektek, hogy minden haszontalan szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján: 37 mert szavaid alapján ítéltetsz majd igaznak, és szavaid alapján ítéltetsz majd bűnösnek.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(32) „…de aki a Szentlélek ellen szól…” (Máté 12,31–37)
JÉZUS BELZEBUB SZÖVETSÉGESÉNEK MONDJÁK – II.
– 1. Egyértelműen fogalmaz a mi Urunk: aki nincs Ővele, az ellene van; így minden emberi jóság ellenére is győz a gonosz; hiszen aki nem Ővele gyűjt, az tékozol (12,30).
– 2. Miben mutatkozik meg ez a tékozlás?
Minden, amúgy szorgos és értékelendő igyekezetünk, eredményünk, „gyűjtögetésünk”, Jézus Krisztus nélkül öncélú tékozlás, nem illeszkedik az Isten akaratának üdvösséges egészébe.
De életünk igen gyakran nem is titkolt, hanem látványosan önmegvalósító tékozlás: amikor mindenben minden csak rólunk szól.
Ez a tékozló önzés még a másik gyógyulásának sem tud örülni, ahogy ezt az igeszakaszunkban is láttuk. Itt minden csak a magunk álláspontjának és érdekének védelméről szól (12,22–24).
A legsúlyosabb azonban az, hogy ez a tékozló gőg még Istennel is szembeszáll, és az Úr gyógyító, megváltó cselekvésén megbotránkozik, azt nem hiszi, tagadja, annak ellent áll, azzal vitába száll, Istennek visszabeszél, és Isten cselekvését nevezi gonosznak, ezáltal a Szentlélek ellen szól (32). Ez a legsúlyosabb bűn!
A tékozlás „gyümölcseként” előbb-utóbb bekövetkezik a nagy meghasonlás, és életünk háza összeomlik. Ugyanis: abban a „házban és országban”, ahol annyiféle „sokszínű erő” cikázik és feszül, ahol nincs egy egységes, megtartó és igazán éltető hatalom, ott a halálos, kárt vallott meghasonlás elkerülhetetlen (12,25–27). Hány és hány emberi életet látunk, amely efelé tart. És a mi életünk…
– 3. A gonosz erősebb nálunk, mindenkit legyőz e-világban. Áldott legyen az Isten, hogy Ő erősebb a gonosz hatalmánál, azt végérvényesen legyőzte (12,29). Ez a győzelem a miénk! (1János 5,4)