„…rátámadt az Úr és meg akarta ölni” 2Móz 4,18–31
18 Ekkor Mózes visszament Jetróhoz, az apósához, és így szólt hozzá: Szeretnék visszamenni testvéreimhez Egyiptomba, hadd lássam, élnek-e még? Jetró így felelt Mózesnek: Menj el békével! 19 Az Úr ugyanis azt mondta Mózesnek Midjánban: Menj vissza Egyiptomba, mert meghaltak mindazok az emberek, akik halálra kerestek téged. 20 Ekkor fogta Mózes a feleségét és fiait, szamárra ültette őket, hogy visszatérjen Egyiptom földjére. Isten botját is kezébe vette Mózes. 21 Mert ezt mondta az Úr Mózesnek: Amikor visszamégy Egyiptomba, ügyelj arra, hogy megtedd a fáraó előtt mindazokat a csodákat, amelyekre képessé tettelek. Én ugyan megkeményítem a szívét, és nem akarja majd elbocsátani a népet, 22 de te mondd meg a fáraónak: Így szól az Úr: Izráel az én elsőszülött fiam. 23 Azért azt mondom neked, hogy bocsásd el az én fiamat, hadd szolgáljon áldozattal engem! Ha nem akarod őt elbocsátani, akkor megölöm a te elsőszülött fiadat. 24 Útközben történt, az éjjeli szálláson, hogy rátámadt az Úr, és meg akarta ölni. 25 De Cippóra fogott egy éles követ, levágta fiának az előbőrét, Mózes combjához érintette, és így szólt: Véren szerzett vőlegényem vagy! 26 Akkor eltávozott tőle az Úr. Cippóra akkor a körülmetélés miatt nevezte így Mózest: Véren szerzett vőlegény. 27 Áronnak pedig ezt mondta az Úr: Menj Mózes elé a pusztába! Ő elment, és találkozott vele az Isten hegyénél, és megcsókolta őt. 28 Mózes elbeszélte Áronnak mindazokat az igéket, amelyekkel az Úr elküldte, és mindazokat a jeleket, amelyeket megparancsolt neki. 29 Azután elment Mózes és Áron, és összegyűjtötte Izráel fiainak összes véneit. 30 Áron elmondta mindazt, amit az Úr mondott Mózesnek, Mózes pedig bemutatta a jeleket a nép előtt. 31 A nép pedig hitt. Amikor meghallották, hogy az Úr számon tartja Izráel fiait, és meglátta nyomorúságukat, meghajoltak és leborultak.
Bibliaolvasó Kalauz – Fodor Ferenc igemagyarázata
„...rátámadt az Úr és meg akarta ölni" (24). Isten Mózesre támadt, mert a gyermeke nem volt körülmetélve. Talán azért, mert a figyelme másutt volt, vagy pedig azért, mert alkalmazkodott egyiptomi környezetéhez, ahol nem csecsemőkorban, hanem a felnőttkor kezdetén végezték a körülmetélkedést. Istennek nem kedves, ha nem rendezett a vele való kapcsolatunk. Miként az sem, ha „egyiptomi módon" gondolkodunk, azaz a világban megengedett, de Isten előtt nem kedves szokásokat átveszünk.
RÉ 171 MRÉ 354
„…nem tudták meggyógyítani.” Máté 17,14–21
14 Amikor a sokasághoz értek, odament hozzá egy ember, térdre borult előtte, 15 és ezt mondta: Uram, könyörülj a fiamon, mert holdkóros, és nagyon szenved: gyakran esik a tűzbe meg a vízbe is. 16 Elhoztam őt tanítványaidhoz, de nem tudták meggyógyítani. 17 Jézus így válaszolt: Ó, hitetlen és elfajult nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt ide! 18 Ekkor Jézus rákiáltott, és kiment abból az ördög, a gyermek pedig meggyógyult még abban az órában. 19 Akkor a tanítványok külön odamentek Jézushoz, és megkérdezték: Mi miért nem tudtuk kiűzni? 20 Ő így válaszolt: Kishitűségetek miatt. Bizony mondom nektek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda – akkor odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen. 21 Ez a fajta pedig nem távozik el, csak imádságra és böjtölésre.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(16) „…nem tudták meggyógyítani.” (Máté 17,14–21)
AZ EPILEPSZIÁS FIÚ MEGGYÓGYÍTÁSA.
– 1. Jó volt, mindennél jobb volt Jézussal lenni, fent a hegyen, és beletekinteni az örökkévalóság ígéretes, maradéktalan valóságába.
– 2. Lejövet a hegyről, a völgyben azonban újra szembesülni kellett az emberlét minden nyomorúságával: testi-lelki-idegi betegség, súlyos szenvedés, kiszolgáltatottság és tehetetlenség. Eljön az az időszak, amikor nem tudnak meggyógyítani bennünket. Döbbenetes az a pont, amikor a beteget már az orvosok is a „sorsára” bízzák (14–16).
– 3. Itt azonban súlyosabb dologról van szó, mint testi betegségről. Itt arról van szó, hogy Isten gyógyító hatalma helyett megszállt bennünket a gonosz. Minden mértéktelenség, minden félelmekkel teli idegeskedés, minden pótcselekvés, minden mánia, minden szenvedélybetegség erre utal. Jézus nélkül megszállottak vagyunk! Csak Ő tud segíteni rajtunk, aki a gonosznál is nagyobb hatalom! Csak Ő szabadíthat meg bennünket. A szabadítás több, mint a gyógyulás (18–19).
– 4. Igen, kicsi a hitünk, mustármagnyi sincs. Sőt, gyakran vagyunk hitetlenek és elfajultak. Milyen a mi nemzedékünk? Bizony tűrhetetlenek vagyunk, és Urunk még mindig tűr bennünket! Tart még a kegyelmi idő (17). A tanítványok tehetetlensége is erre mutat rá: csakis az Úr tud megszabadítani! (18)
– 5. Mindezeken túl, ez az evangéliumi rész azt is egyértelművé teszi, hogy egyetlen kapaszkodó marad nekünk: a Jézus Krisztusba vetett hit, valamint az Isten akaratára, kegyelmére való hagyatkozás. Jézus rászólt a betegre és az meggyógyult. Ma is csak Ő tud meggyógyítani minket. Ne felejtsük el: Ő már meggyógyított, hiszen örök életünk van. Ez a gyógyulás maximuma: a szabadulás! Az élő hit mindent ennek a bizonyosságnak valóságából kiindulva szemlél. Egy mustármagnyi hit elég! Az Úr adja ezt a piciny, de mindenre elégséges hitet, az imádság és a böjtölés által (19–21).
– 6. Az epilepsziás fiú esete konkrét nyomorúság, de rámutat „hasadt” életünk tényére: hol tűzbe, hol vízbe esünk, de az eredmény ugyanaz; mindegyik egyaránt halálos. Lehetünk gazdagok, vagy szegények; fiatalok, vagy idősek; egészségesek, vagy betegek; földi életünk kimenetele ugyanaz. Az Úr a mi gyógyítónk! Az Úr a mi szabadítónk!