„Miért perlekedtek velem? Miért kísértitek az Urat?” 2Móz 17
1 Ezután útnak indult Izráel fiainak egész közössége a Szín-pusztából, és ment táborhelyről táborhelyre az Úr parancsa szerint. Tábort ütöttek Refídímben, de nem volt ivóvize a népnek. 2 A nép ismét perlekedni kezdett Mózessel, és azt mondta: Adj nekünk vizet, hogy ihassunk! Mózes pedig így felelt nekik: Miért perlekedtek velem? Miért kísértitek az Urat? 3 De a nép vízre szomjazott, ezért tovább zúgolódott ott a nép Mózes ellen, és ezt mondta: Hát azért hoztál ki bennünket Egyiptomból, hogy szomjan pusztíts minket gyermekeinkkel és jószágainkkal együtt?! 4 Ekkor Mózes segítségért kiáltott az Úrhoz. Ezt mondta: Mit csináljak ezzel a néppel? Kis híja, hogy meg nem köveznek! 5 Az Úr pedig így szólt Mózeshez: Menj végig a nép előtt, és végy magadhoz néhányat Izráel vénei közül! Vedd kezedbe botodat, amellyel a Nílusra ütöttél, és menj! 6 Én majd ott állok előtted a sziklán, a Hóreben. Üss a sziklára! Víz fakad belőle, és ihat a nép. Mózes így cselekedett Izráel vénei előtt. 7 Azután elnevezte azt a helyet Masszának és Meríbának, Izráel fiainak a perlekedése miatt, és mert így kísértették az Urat: Közöttünk van-e az Úr vagy sem? 8 Eljött Amálék, és megtámadta Izráelt Refídímben. 9 Akkor ezt mondta Mózes Józsuénak: Válassz ki férfiakat közülünk, vonulj ki, és ütközz meg Amálékkal! Én pedig odaállok holnap a halom tetejére, és Isten botja a kezemben lesz. 10 Józsué úgy cselekedett, ahogyan Mózes mondta neki, és megütközött Amálékkal. Mózes, Áron és Húr pedig fölment a halom tetejére. 11 És az történt, hogy valahányszor Mózes fölemelte kezét, Izráel volt az erősebb, amikor pedig leeresztette a kezét, Amálék volt az erősebb. 12 De Mózes kezei elfáradtak. Ezért fogtak egy követ, alája tették, és ő ráült. Áron és Húr pedig tartotta a kezét, az egyik erről, a másik amarról, úgyhogy a két keze fölemelve maradt napnyugtáig. 13 Így győzte le Józsué fegyverrel Amálékot és annak hadinépét. 14 Akkor így szólt az Úr Mózeshez: Írd meg ezt a dolgot emlékeztetőül egy könyvben, és vésd jól Józsué emlékezetébe! Mert Amáléknak még az emlékét is eltörlöm majd az ég alól! 15 Mózes akkor oltárt épített, és így nevezte el: Az Úr az én hadijelvényem. 16 És így szólt: Mivel kezet emelt az Úr trónusára, harcolni fog Amálék ellen az Úr nemzedékről nemzedékre.
Bibliaolvasó kalauz – Kustár Zoltán igemagyarázata
A pusztában víz nélkül sem állat, sem ember nem éli túl. Mózes most fogja ugyanazt a botot, amivel az egyiptomi szabadulás csodáit végezte, és vizet fakaszt vele. Izráelnek így kell megtanulnia: a nagy csodák célja az, hogy merjünk hinni a hétköznapok apró csodáiban is. Hiszed, hogy Krisztus feltámadt érted, és hit által örök életet nyertél? Akkor hidd el azt is bátran, hogy imáinkat meghallgatja Isten, és életünk terheit is a lába elé tehetjük.
RÉ 63 MRÉ 63
„…rablók barlangjává…” Máté 21,12–17
12 Azután Jézus bement a templomba, és kiűzte mindazokat, akik a templomban árusítottak és vásároltak, a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit pedig felborította, 13 és ezt mondta nekik: Meg van írva: „Az én házamat imádság házának nevezik”, ti pedig rablók barlangjává teszitek. 14 Azután vakok és sánták mentek hozzá a templomba, és meggyógyította őket. 15 Amikor pedig a főpapok és az írástudók látták a csodákat, amelyeket tett, és a gyermekeket, akik a templomban ezt kiáltozták: Hozsánna Dávid Fiának! – haragra lobbantak, 16 és így szóltak hozzá: Hallod, mit mondanak ezek? Jézus pedig így válaszolt nekik: Hallom. Sohasem olvastátok: „Gyermekek és csecsemők szája által szereztél dicséretet”? 17 Erre otthagyva őket kiment a városból Betániába, és ott töltötte az éjszakát.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(13) „…rablók barlangjává…” (Máté 21,12–17)
JÉZUS MEGTISZTÍTJA A TEMPLOMOT.
– 1. Igen, ilyen az élet nagy piaca: adni és venni. Nagy művészet, ma már „tudomány”: eladni, hogy megvegyék a portékát. A „templom” sem mentes ettől, hiszen embereket kell meggyőzni: megmagyarázni, érvelni, bizonyítani, hogy érdemes megvenni, „bevenni”, elhinni, amit „árulunk”. „Zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort.” (Walt Whitman)
– 2. Rettenetes innen nézni ezt az egészet. Márpedig Jézus innen nézi, és mindjárt minősíti is ezt a „piaci” szemléletet: rablók barlangja! Van ebben a forgatagban, zsibvásárban, még a legszentebb módon megjelenítve is, valami halálosan fals, ami tisztátalanná teheti az imádság házát. A „világpiszok” (Németh László), vagyis a bűn mindent beszennyez (13).
– 3. Akkor fordulhat a kocka, amikor az Isten megállít bennünket, és nem tudunk már részt venni ebben a forgatagban: váratlan fordulat, baleset, betegség okán. Ilyenkor egyszerre magunkra maradunk. Kegyelmi állapot, ha ebben a nyomorúságban szembesülhetünk életünk csődjével, törékenységével, elveszettségével. Ilyenkor érkezik az Úr! Ilyenkor lesz megtisztított templommá az életünk. Így érkezett meg a jeruzsálemi templomba is Jézus, meglátva a kufárok mellett a betegeket, akiknek igazán szükségük volt a segítségre, és meggyógyította őket. Csak az Úr adhat maradandó gyógyulást. Ő tesz bennünket „gyermekekké”, hogy leborulva, könyörögve dicsőítsük az Urat, és belátva kicsinységüket, felkéredzkedjünk az Ő atyai ölébe. Tesszük ezt akkor is, ha a forgatagban haragra lobbannak „együgyűségünk” láttán (14–16).
– 4. Mindig azért könyörgünk, hogy a keresztyén bizonyságtétel ne álljon be ebbe a forgatagba, ne akarjon semmit megmagyarázni, bizonyítani; végképpen ne akarjon magyarázkodni; ne akarjon senkit meggyőzni; hanem „csak” hirdesse az Igét, Jézus Krisztus evangéliumára tekintettel, és Isten majd magyarázza magát, Ő majd meggyőz embereket (2Korinthus 5,11). Ő hatalmasan cselekszik ma is, megtisztít, meggyógyít, megvált! (13) Itt ne hagyj bennünket Urunk, mert elveszünk! (17)