„Így segítette meg az Úr Dávidot mindenütt, ahova csak ment” 2Sám 8
1 Ezután történt, hogy Dávid megverte a filiszteusokat, leigázta őket, és elvette Dávid a filiszteusoktól Meteg-Ammát. 2 Megverte Móábot is. Lefektette a móábiakat a földre, és kötéllel mérte meg őket: két kötélnyit kivégeztetett, egy kötélnyit pedig életben hagyott. És a móábiak adófizető szolgái lettek Dávidnak. 3 Megverte Dávid Hadadezert, Rehób fiát, Cóbá királyát, aki az Eufrátesz folyamig akarta kiterjeszteni hatalmát. 4 Elfogott közülük Dávid ezerhétszáz lovast és húszezer gyalogost, és megbénította Dávid a harci kocsik lovait, csak száz harci kocsit hagyott meg belőlük. 5 Amikor a damaszkuszi arámok eljöttek, hogy megsegítsék Hadadezert, Cóbá királyát, levágott Dávid huszonkétezer arám embert. 6 Majd helyőrséget helyezett Dávid az arám Damaszkuszba, és az arámok adófizető szolgái lettek Dávidnak. Így segítette meg az Úr Dávidot mindenütt, ahova csak ment. 7 Elvette Dávid az aranypajzsokat is, amelyeket Hadadezer szolgái hordtak, és Jeruzsálembe vitette azokat. 8 Dávid király igen sok rezet hozott el Betahból és Bérótajból, Hadadezer városaiból. 9 Amikor meghallotta Tóí, Hamát királya, hogy megverte Dávid Hadadezer egész haderejét, 10 elküldte Tóí a fiát, Jórámot Dávid királyhoz mindenféle arany-, ezüst- és réztárggyal, hogy békességgel és áldással köszöntse azért, mert hadat viselt Hadadezerrel, és megverte őt. Hadadezer ugyanis Tóíval is harcban állt. 11 Dávid király ezeket is az Úrnak szentelte azzal az ezüsttel és arannyal együtt, amelyet a meghódított népektől zsákmányolva már odaszentelt: 12 amit az arámoktól, a móábiaktól, az ammóniaktól, a filiszteusoktól, az amálékiaktól és Hadadezertől, Rehób fiától, Cóbá királyától zsákmányolt. 13 Akkor is hírnevet szerzett magának Dávid, amikor visszatért azután, hogy a Sós-völgyben megvert tizennyolcezer edómit. 14 Edómba is helyőrséget helyezett. Helyőrséget helyezett el egész Edómban, úgyhogy egész Edóm Dávid szolgája lett. Így segítette meg az Úr Dávidot mindenütt, ahova csak ment. 15 Így uralkodott Dávid egész Izráelen, jogot és igazságot szolgáltatva egész népének. 16 A hadsereg parancsnoka Jóáb, Cerújá fia, a főtanácsos pedig Jósáfát, Ahílúd fia volt. 17 Cádók, Ahítúb fia és Ahímelek, Ebjátár fia voltak a papok, Szerájá pedig a kancellár. 18 Benájá, Jójádá fia a kerétiek és a pelétiek parancsnoka volt; Dávid fiai is papok voltak.
Bibliaolvasó kalauz – Benke György igemagyarázata
„Így segítette meg az Úr Dávidot mindenütt, ahova csak ment” (6.14). Dávid ismerte kora hadvezéreinek harci tudományát, a győzelemre vezető háború stratégiáját. Mégis tudott másképpen harcolni, győzni és uralkodni, mint kortársai: nem pusztította el egészen ellenségeit (2), a zsákmányt Istennek szentelte (11), népének jogot és igazságot szolgáltatott (15). Bethlen Gábor, a református fejedelem is Isten igéjének útmutatását követte (az angol puritánoktól származó Királyok tüköre szerint). Ebben a világban élünk, de bármit teszünk is, Isten útmutatása szerint végezzük munkánkat (Mt 20,25–28).
RÉ 96 MRÉ 96
„…nem javatokra, hanem károtokra jöttök össze.” 1Korinthus 11,17–34
17 Amikor a következőkre rátérek, nem dicsérhetlek titeket, mivel nem javatokra, hanem károtokra jöttök össze. 18 Mert először is azt hallom, hogy amikor összejöttök a gyülekezetben, szakadások vannak közöttetek, és ezt részben el is hiszem. 19 Mert szükséges, hogy legyen közöttetek szakadás is, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek közöttetek. 20 Amikor tehát összegyülekeztek, nem az Úr vacsoráját eszitek, 21 mert az evésnél mindenki a saját vacsoráját veszi elő, és az egyik éhezik, a másik pedig megrészegedik. 22 Hát nincsen házatok, hogy ott egyetek és igyatok? Vagy megvetitek az Isten gyülekezetét, és megszégyenítitek a nincsteleneket? Mit mondjak erre? Dicsérjelek ezért titeket? Nem dicsérlek. 23 Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, 24 és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” * 25 Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: „E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.” 26 Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úr halálát hirdessétek, amíg eljön. 27 Azért, aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. 28 Vizsgálja meg azért az ember önmagát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból. 29 Mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úr testét, ítéletet eszik és iszik önmagának. * 30 Ezért erőtlenek és betegek közöttetek sokan, és ezért halnak meg annyian. 31 Mert ha mi magunk ítélnénk meg önmagunkat, nem esnénk ítélet alá. 32 De amikor az Úr ítél minket, akkor nevel, hogy a világgal együtt el ne vesszünk. 33 Azért tehát, testvéreim, ha evésre egybegyűltök, várjátok meg egymást. 34 És ha valaki éhes, otthon egyék, hogy ne ítéletre gyűljetek össze. A többiről majd akkor rendelkezem, ha hozzátok érkezem.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(17) „…nem javatokra, hanem károtokra jöttök össze.” (1Korinthus 11,17–34)
Az úrvacsora üdvösséges javunkra van. Az úrvacsorában, miközben emlékezünk Jézus Krisztus halálára, aközben az igehirdetés által halljuk, a kenyér és bor jegyei által látjuk és kapjuk a feltámadott, élő Úr megváltó szeretetét: a bűnbocsánatot, az új élet valóságát, az örök élet bizonyosságát. Az úrvacsora közösséget, új szövetséget teremt, Isten és az Ő népe, valamint népének tagjai között. A kenyér kenyér marad, a bor is megmarad bornak, de a cselekmény egészében, a Szentlélek által, az élő és feltámadott Jézus Krisztussal kerülünk üdvözítő közösségbe (23–26).
Tehát az úrvacsora több, mint szeretetvendégség; sokkal több, mint a szegények megsegítése. Az úrvacsora minden ember szegénységének üdvösséges gyógyítása: bűnös és halandó életünk részesül az Úr megváltó szeretetében. Tehát az úrvacsorára méltóképpen fel kell készülnünk. „Méltóságunkat” éppen az adja, hogy töredelmes szívvel megvalljuk, nem vagyunk méltók az Úr megtartó szeretetére, mégis kérhetjük az Ő megtartó és életet megújító kegyelmét. A bűnbánó ember nem tudja minden bűnét listázni, mert annyi van; mégis az általánosságok mellett, igenis konkrétan oda kell vinni az Úr elé azokat a bűnöket, amelyek mostanában kísértenek, vagy amelyek egész életemben újra és újra kísértenek. A bűnbánat gyógyít, leveszi rólunk a halálos ítéletet, a bűn nyomásának terhét, és felvértez, Isten erejével, az új életre (27–34).
Bűnbánattartásunk az alábbiakra tekintettel is történhet… Az úrvacsorát megelőzi, valamint követi a szeretetszolgálat, mégpedig a gyülekezetben és azon túl is, hiszen aki részesült az Úr kegyelmében, az nem lehet kegyetlen a mellette élő embertársával sem. Enyhítjük a szükséget, de azzal az alázattal, hogy nem tudunk minden szükséget enyhíteni. Igyekszünk nemcsak magunknak élni, igyekszünk nemcsak mindig „a magunkét elővenni, enni, képviselni, érvényesíteni”, a másikkal nem törődve – ahogy ez a korinthusi gyülekezetben is történt –; de azzal az alázattal igyekszünk erre, hogy ez az önző nyomorúságunk e testben élve úgy kísért bennünket, hogy sokszor észre sem vesszük. Próbálunk, legalább a gyülekezetben, épülésünkre és nem kárunkra összejönni; de azzal az alázattal, hogy ezért minden nap könyörögnünk kell, mert itt különösen kísért a gonosz. Egyik testvérem említette: „Beidegződésből megyek templomba, de gyomoridegem van, ha belépek a gyülekezet közösségébe…” Van mit megvallani, letenni, megbánni! A gyülekezeti összejövetel üdvösséges épülésünkért van. Tényleg így van? (17–22)