„Megéred, hogy békesség lesz sátradban" Jób 5
1 Kiálts csak! Válaszol-e valaki? Melyik szenthez fordulsz? 2 Mert az ostobát megöli a bosszúság, és a balgát halálba kergeti a heveskedés. 3 Én magam láttam, hogy egy ostoba gyökeret vert, de hirtelen elkorhadt a lakóhelyén. 4 Távol van fiaitól a segítség, eltapossák őket a kapuban, nem menti meg senki. 5 Learatott gabonáját megeszi az éhező, még ha tövisek közé rejti is; vagyona után liheg a szomjazó. 6 Nem a porból támad a hamisság, és nem a földből sarjad ki a vész, 7 hanem az ember maga szüli a vészt, melynek szikrái a magasba szállnak. 8 De én az Istenhez fordulnék, Istenre bíznám az ügyemet, 9 aki hatalmas dolgokat művel kikutathatatlanul, csodás dolgokat megszámlálhatatlanul. 10 Esőt ad a föld színére, vizet bocsát a mezőkre. 11 Magasra emeli az alant levőket, a gyászolókat oltalmazza segítsége. 12 A ravaszkodók terveit meghiúsítja, nem alkot kezük maradandót. 13 Saját ravaszságukkal fogja meg a bölcseket, és a cselszövők terve meghiúsul. 14 Nappal is sötétben botorkálnak, tapogatóznak délben is, mint éjjel. 15 Megszabadítja szájuk fegyverétől, az erős kezéből a szegényt. 16 Így lesz reménysége a nincstelennek, a csalárdság pedig elnémul. 17 Bizony boldog az az ember, akit Isten megfedd! A Mindenható fenyítését ne vesd meg! 18 Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de keze meg is gyógyít. 19 Hatszor is megment a nyomorúságból, hetedszer sem ér veszedelem. 20 Éhínségben megment a haláltól, háborúban a fegyveres kéztől. 21 Nyelvek ostorától rejtve leszel, nem kell félned, hogy pusztulás szakad rád. 22 Nevetsz a pusztuláson és az éhínségen, nem kell félned a vadállatoktól, 23 mert a mező kövei is szövetségeseid, és a mezei vadakkal is békében élsz. 24 Megéred, hogy békesség lesz sátradban, otthonodat vizsgálva semmiben sem lelsz hiányt. 25 Megéred, hogy sok utódod lesz, és sarjadékod annyi, mint földön a fű. 26 Érett korban térsz a sírba, ahogy a kévéket a maguk idejében betakarítják. 27 Ezt kutattuk ki, így van ez! Hallgass rá, és jól jegyezd meg!
Bibliaolvasó kalauz – Pentaller Attila
Folytatódnak a szörnyű vádak, miszerint Jób maga felelős az őt ért bajért, ostobasága miatt „tapostattak el” fiai (3–5). Milyen különös Isten, aki az istentelen indulattal beszélőn keresztül is próféciát adott! Igaz, hogy a prófécia az alázatos és őszinte Jóbon, és nem a képmutató vallásos emberen teljesedett be (24–26). Mit tehetek azért, hogy az én számban igaz legyen Isten igéje (1Kir 17,24)?
RÉ 479 MRÉ 425
„…Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért.” Filippi 3,1–14
1 Egyébként pedig, testvéreim, örüljetek az Úrban! Hogy ugyanazt írjam nektek, az engem nem fáraszt, titeket viszont megerősít. 2 Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a gonosztevőktől, óvakodjatok a megmetéltektől! 3 Mert mi vagyunk a körülmetéltek, akik Isten Lelke szerint szolgálunk, és Krisztus Jézussal dicsekszünk, és nem a testben bizakodunk. 4 Pedig nekem lehetne bizakodásom a testben is. Ha másvalaki úgy gondolja, hogy testben bizakodhat, én még inkább: 5 nyolcadik napon metéltek körül, Izráel népéből, Benjámin törzséből származom, héber a héberek közül, törvény szempontjából farizeus, 6 buzgóság szempontjából az egyház üldözője, a törvényben követelt igazság szempontjából feddhetetlen voltam. 7 Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem Krisztusért. 8 Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem. 9 Hogy kitűnjék rólam őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által Istentől van igazságom a hit alapján, 10 hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához, 11 hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra. 12 Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott Krisztus Jézus. 13 Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, 14 de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(8) „…Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért.” (Filippi 3,1–14)
Jézus Krisztus ismerete páratlan, semmihez sem hasonlítható, egyetlen ajándék.
Jézus Krisztus ismeretének páratlansága abban van, hogy ez mindenestől ajándék, Istentől való kegyelemi állapot (9). Az apostol minden igyekvése, futása, nekifeszülése csakis ebből a kegyelemből fakad (10–14). Ő azért ragadhatja meg Krisztust, mert Jézus Krisztus megragadta őt (12).
Jézus Krisztus ismerete páratlan abban is, hogy az Úr ismerete üdvbizonyosság: halálból való feltámadás, örök életből fakadó „lét-bátorság” már e-világban, mennyei erő a szenvedések elhordozásához, nemcsak a szolgálatból fakadó szenvedések, hanem a földi lét gyötrelmeinek krisztushittel való megéléséhez (10).
Jézus Krisztus ismeretének páratlansága az a nyereség, ami nem hasonlítható semmiféle földi haszonhoz. Az apostol kimondja, hogy ehhez a nyereséghez képest minden e-világi kincsünk kár és szemét. Bizony az apostol a korábbi „teológiai ismereteit” is ide sorolja: vallási buzgóságát, testben való dicsekedését, feddhetetlen voltát és önigazultságát. Mindez szintén kár és szemét, a Krisztusban. Aki Jézus Krisztusban van, az soha nem dicsekedhet, egy makulátlan teológiára hivatkozva, test szerint, hiszen nem a teológiai ismeret üdvözít, hanem Jézus Krisztus ismerete. Igazából azok a tévtanítók – az apostol kemény jelzőkkel illeti őket (2) –, akik mindenben tévtanítást látnak, azonnal azt nézik, hogy mivel nem értenek egyet, ezt azonnal ki is fejezik, és másokkal kapcsolatban nem tudnak örülni Jézus Krisztus ismerete páratlanságának (1–9).
Jézus Krisztus ismeretének páratlansága nélkül valóban, mit sem érnek az itteni, mulandó földi kincseink, mert Jézus Krisztusba vetett hit nélkül mindenünk kidobandó szemétté lesz itt, avul, kopik, megfakul, elrothad; mi magunk is. De fordítva is fogalmazzuk meg az üzenetet: az Úrban minden e-világi kincsünk megtelik mennyei tartalommal, áldottá lesz, hiszen azokat az Úrtól kértük és kaptuk egy időre, ezért örömmel és reménységgel élünk itteni javainkkal (8–14).