„Neki ajtót nyit az őr, és a juhok hallgatnak a hangjára,” Jn 10,1–5
1 Bizony, bizony, mondom nektek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló; 2 de aki az ajtón megy be, az a juhok pásztora. 3 Neki ajtót nyit az őr, és a juhok hallgatnak a hangjára, a maga juhait pedig nevükön szólítja és kivezeti. 4 Amikor a maga juhait mind kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. 5 Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik.
Bibliaolvasó kalauz – Kaszó Gyula igemagyarázata
Egy újabb Úrnapjára ébredhettünk Isten kegyelméből, amikor különösen is tágra nyithatjuk (2) lelkünk és életünk ajtaját Pásztorunk előtt, aki nem úgy jött, és ma sem úgy közeledik, mint „tolvaj és rabló” (1). Ő egészen a sajátjaihoz alkalmazkodik és szól, hogy nevünkön szólítson és vezessen (3), hogy hallgathassunk szavára és ismerhessük hangját, hogy előttünk menjen, mi pedig követhessük (4) őt mint Pásztorunkat és Urunkat.
RÉ 119 MRÉ 119
„…végezzétek tennivalótokat az Úr előtt…” 3Mózes 8
1 Azután így beszélt Mózeshez az Úr: 2 Fogd Áront a fiaival együtt, meg a ruhákat és a fölkenéshez való olajat, továbbá a vétekáldozati bikát, a két kost és egy kosár kovásztalan kenyeret, 3 a nép egész közösségét pedig gyűjtsd a kijelentés sátrának bejáratához! 4 Mózes úgy cselekedett, ahogyan megparancsolta neki az Úr. A közösség is odagyűlt a kijelentés sátrának a bejáratához. 5 Akkor Mózes elmondta a közösségnek, hogy mit kell tenni az Úr parancsa szerint. 6 Majd Mózes odavezette Áront és fiait, és megmosta őket vízzel. 7 Ráadta Áronra a köntöst, és felövezte az övvel, azután felöltöztette a palástba, majd ráadta az éfódot, felövezte az éfód övével, és megerősítette azt rajta. 8 Föltette rá a hósent is, a hósenbe pedig beletette az úrímot és a tummímot. 9 A fejére föltette a süveget, a süvegre pedig elöl odatette az arany homlokdíszt, a szent fejdíszt, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. 10 Azután fogta Mózes a fölkenéshez való olajat, és fölkente vele a hajlékot és mindazt, ami csak benne volt. Így szentelte föl azokat. 11 Hintett belőle az oltárra is hétszer, majd megkente az oltárt és minden fölszerelését, a medencét is az állványával együtt, hogy fölszentelje azokat. 12 Azután öntött a fölkenéshez való olajból Áron fejére, és fölkente, hogy fölszentelje őt. 13 Odavezette Mózes Áron fiait is, felöltöztette őket köntöseikbe, és felövezte őket az övekkel, azután felkötötte rájuk a papi süvegeket, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. 14 Azután odahozatta a vétekáldozati bikát, Áron és fiai pedig rátették kezüket a vétekáldozati bika fejére. 15 Miután levágta, vette Mózes a vért, és megkente ujjával az oltár szarvait körös-körül. Így mutatott be vétekáldozatot az oltárért. A többi vért pedig az oltár aljára öntötte. Így szentelte föl, engesztelést végezve érte. 16 Majd vette mindazt a kövérjét, ami a beleken volt, meg a májon levő hártyát és a két vesét a rajtuk levő kövérjével együtt, és elfüstölögtette Mózes az oltáron. 17 A bikát magát azonban – annak bőrét, húsát és ganéját – elégette a táboron kívül, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. 18 Azután odahozatta az égőáldozati kost, Áron és fiai pedig rátették kezüket a kos fejére. 19 Miután levágta, Mózes körös-körül az oltárra hintette a vért. 20 Fölvágta a kost darabjaira, és elfüstölögtette Mózes a fejet, a darabokat és a hájat. 21 A belső részeket meg a lábszárakat megmosta vízben, és elfüstölögtette Mózes az egész kost az oltáron. Égőáldozat volt ez, kedves illatú tűzáldozat az Úrnak, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. 22 Azután odavezette a másik kost – a fölavatásra szánt kost –, Áron és fiai pedig rátették kezüket a kos fejére. 23 Miután levágta, vett Mózes a véréből, és megkente azzal Áron jobb fülcimpáját, jobb hüvelykujját és jobb nagylábujját. 24 Odavezette Áron fiait is, és megkente Mózes a vérrel a jobb fülcimpájukat, jobb hüvelykujjukat és jobb nagylábujjukat. A többi vért ráhintette Mózes körös-körül az oltárra. 25 Akkor vette a kövérjét, a farkat és mindazt a kövérjét, ami a beleken van, a májon levő hártyát meg a két vesét a rajtuk levő kövérjével együtt, végül a jobb combot. 26 A kovásztalan kenyerek kosarából pedig, amely az Úr előtt volt, kivett egy kovásztalan lepényt és egy olajos lepényt meg egy lángost, és rárakta a kövérjére meg a jobb combra. 27 Mindezeket Áronnak és fiainak a tenyerébe tette, és ők felmutatták azokat felmutatott áldozatul az Úr színe előtt. 28 Majd kivette azokat a tenyerükből, és elfüstölögtette az oltáron az égőáldozatra téve. Fölavatási áldozat volt ez, kedves illatú tűzáldozat az Úrnak. 29 Akkor fogta Mózes a szegyet, és felmutatta azt felmutatott áldozatul az Úr színe előtt. A fölavatásra szánt kosból ez Mózest illette, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. 30 Azután vett Mózes a fölkenéshez való olajból meg az oltáron levő vérből, és ráhintette Áronra és ruhájára meg a vele levő fiaira és fiai ruhájára. Így szentelte föl Áront és ruháját meg a vele levő fiait és fiainak a ruháját. 31 Azután ezt mondta Mózes Áronnak és fiainak: Főzzétek meg a húst a kijelentés sátrának a bejáratánál, és ott egyétek meg azt a fölavatási áldozat kosarában levő kenyérrel együtt, ahogy megparancsoltam: Áron és fiai egyék meg azt. 32 Ami pedig megmarad a húsból és kenyérből, azt égessétek el. 33 Ne távozzatok el a kijelentés sátrának a bejáratától hét napig, addig a napig, amelyen letelnek fölavatásotok napjai. Mert hét napig tart a fölavatásotok. 34 Azt parancsolta az Úr, hogy továbbra is úgy történjék az engesztelés értetek, ahogyan ezen a napon történt. 35 Maradjatok a kijelentés sátrának a bejáratánál hét napon át, éjjel és nappal, és végezzétek tennivalótokat az Úr előtt, hogy meg ne haljatok. Mert ezt a parancsot kaptam. 36 Áron és fiai megtették mindazt, amit az Úr parancsolt Mózes által.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(35) „…végezzétek tennivalótokat az Úr előtt…” (3Mózes 8)
„Szépen végigcsinálta a kis életét!” Ezt mondta valaki, egy számára nagyon fontos halottjára. Mélyen megmaradt bennem ez a gondolat. Amikor búcsúztunk tőle, bizony sírva, és hiányát szívfacsaróan érezve a búcsú perceiben, ez volt a vigaszunk: „Szépen végigcsinálta a kis életét”.
A „szépség” a hívő életet jelenti: az Úrral élt, mert csakis az Úrban lehet szépen végigcsinálni ezt az életet, minden körülményben. A „kis élet” pedig azt jelenti, hogy az igazi nagyság az, amikor valaki hitben, a maga helyén szorgosan teszi a dolgát, az Úr színe előtt, „papként”, istentiszteletként; ahogy azt a mai Igében olvastuk. Az ilyen ember nem tör nagyra, legfeljebb elfogadja Isten kezéből egy időre a nagyobb feladatot, de abban is megmarad az Úr kegyelmében, alázatban, kicsinek (Máté 18,10). Aki az Úr engedélye nélkül, direkten nagyra tör, az rombol, akörül a halál arat.
Áron fiainak felszentelése után olvassuk a kiemelt Igét: „Végezték tennivalójukat az Úr előtt”. Jézus Krisztusban mindannyian királyi papság vagyunk, hogy szépen végigcsináljuk a kis életünket… „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el titeket…” (1Péter 2,9) Nincs ennél több! Jézus Krisztusban mindannyian királyi papság vagyunk, hogy ekként szépen végigcsináljuk a kis életünket…
*
A felkenetési szertartás része volt az, ahogy Mózes az áldozati vérrel megkente Áronnak és fiainak jobb fülcimpáját, jobb hüvelykujját és jobb nagylábujját (24). Ez a szertartás arra utal, hogy a papok testének minden tagja (Róma 6,13–19), életüknek minden rezdülése az Úré. Az egyetemes papság elve alapján minden hívő ember ennek a felkenetésnek részese: „hit által Krisztusnak tagja vagyok és így részese az Ő felkenetésének, hogy így nevéről vallást tegyek, magamat élő hálaáldozatul Őnéki adjam, és szabad, jó lelkiismerettel harcoljak ebben az életben a bűn és az ördög ellen” (Heidelbergi Káté 32. kérdés-felelet). Isten igényt tart életünk egészére, mert testestől és lelkestől az Úréi vagyunk, életünkben és halálunkban egyaránt (Róma 14,8). Nincs ennél nagyobb bizonyosság, vigasz, erőforrás!
Áront és fiait ékes rendben szentelte fel Mózes: megmosta, a főpapi ruhába felöltöztette őket, olajjal megkente a szent sátrat, a felszerelésekkel együtt, majd olajjal felkente Áront. Ezek után Mózes bemutatta értük az első hét fejezet rendje szerinti áldozatokat: vétek, égő, béke és ételáldozatokat. Hét napon át újra és újra megismételte Mózes az áldozatokat (1–36).