„Kornéliusz, Isten meghallgatta imádságod, ...” ApCsel 10,23b–48
23 Másnap aztán velük együtt útra kelt, és a joppéi testvérek közül is vele tartottak néhányan. 24 A következő napon megérkeztek Cézáreába, Kornéliusz pedig összegyűjtötte rokonait és legjobb barátait, és úgy várta őket. 25 Amint Péter be akart lépni, Kornéliusz eléje ment, és a lábához borulva hódolt előtte. 26 Péter azonban felemelte, és így szólt hozzá: Állj fel, én magam is csak ember vagyok! 27 Amikor beszélgetve bement vele, sok embert talált ott összegyűlve. 28 Ekkor így szólt hozzájuk: Tudjátok, hogy tiltott dolog zsidó embernek idegennel kapcsolatba kerülni vagy hozzá bemenni. Nekem azonban Isten megmutatta, hogy egyetlen embert se mondjak szentségtelennek vagy tisztátalannak. 29 Ezért is jöttem vonakodás nélkül, amikor értem küldtetek. Most pedig hadd kérdezzem meg: miért küldtetek értem? 30 Kornéliusz így felelt: Három nappal ezelőtt körülbelül ebben az időben, délután három órakor imádkoztam a házamban, és íme, egy férfi állt meg előttem fénylő ruhában, 31 és azt mondta: Kornéliusz, Isten meghallgatta imádságod, és megemlékezett alamizsnáidról. 32 Küldj el tehát Joppéba, és hívasd át Simont, akit Péternek is neveznek. Ő Simon tímár házában szállt meg a tengerparton. 33 Ezért nyomban elküldtem hozzád, és te jól tetted, hogy eljöttél. Most tehát mind itt vagyunk Isten színe előtt, hogy meghallgassuk mindazt, amit rád bízott az Úr. 34 Erre Péter beszélni kezdett, és ezt mondta: Most értem meg igazán, hogy Isten nem személyválogató, 35 hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik. 36 Ezt az igét küldte Izráel fiainak, amikor békességet hirdetett Jézus Krisztus által. Ő a mindenség Ura! 37 Ti tudjátok, mi történt, Galileától kezdve egész Júdeában, az után a keresztség után, amelyet János hirdetett: 38 a názáreti Jézust felkente az Isten Szentlélekkel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, aki az ördög igájában vergődött, mert az Isten volt vele. 39 Mi pedig tanúi vagyunk mindannak, amit ő tett a zsidók tartományában és Jeruzsálemben. Őt azonban fára feszítve megölték, 40 de Isten harmadnapon feltámasztotta őt, és megadta neki, hogy megjelenjék, 41 de nem az egész népnek, hanem csak azoknak a tanúknak, akiket Isten előre kiválasztott: minekünk, akik együtt ettünk és ittunk vele, miután feltámadt a halálból. 42 És ő megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot arról, hogy ő Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak. 43 Róla tesznek bizonyságot a próféták mind, hogy aki hisz őbenne, az ő neve által bűnbocsánatot nyer. 44 Míg ezeket a szavakat mondta Péter, leszállt a Szentlélek mindazokra, akik hallgatták az igét. 45 És elámultak a zsidók közül való hívők, akik Péterrel együtt jöttek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka. 46 Hallották ugyanis, amint nyelveken szóltak, és magasztalták az Istent. Akkor megszólalt Péter: 47 Vajon megtagadhatja-e a vizet valaki ezektől, hogy megkeresztelkedjenek, akik ugyanúgy vették a Szentlelket, mint mi? 48 És úgy rendelkezett, hogy keresztelkedjenek meg a Jézus Krisztus nevében. Ők pedig kérték, hogy maradjon náluk néhány napig.
Bibliaolvasó kalauz – Sándor Balázs igemagyarázata
Kornéliusz házában üdvtörténeti jelentőségű fordulat valósult meg: Isten kitöltötte Lelkét azokra is, akik nem test szerint, hanem az ígéretek és a hit szerint Ábrahám fiai. Ahhoz, hogy ezt az Úr viszi véghez, kétség sem férhet, de mi ebben az ember szerepe? Az alázat és az engedelmesség. Mi sem tehetünk mást, ha szól az Úr, és új dolgokat mutat nekünk, akkor a hit alázatával engedelmesen azt kell tennünk, ami az ő akarata!
RÉ 397 MRÉ 419
Bírák 4,17–24 „Így alázta meg Isten…”
(23) „Így alázta meg Isten…” (Bírák 4,17–24)
Az Úr szabadítást adott népének, hiszen Ő vonult népe előtt (4,14), amikor Debóra prófétanő ideje alatt, Bárák vezetésével, legyőzték Jábín, kánaáni király hatalmas seregét, amelyet Sisera vezetett (4,1–6).
Lám, itt előttünk áll egy prófétanő, Debóra, aki most éppen Isten népének vezetője is. Isten férfiakat és nőket, mindenkor egyaránt felhasznált, akarata és jótetszése szerint, szabadító tetteinek hirdetésében és megvalósításában. Olyannyira, hogy Bárák, a hadsereg vezetője fontosnak tartotta, hogy Debóra prófétanő maga is elkísérje őt az ütközetbe, saját dicsőségének csorbulásával sem törődve (4,8–9). Milyen nagy tekintélye lehetett Debórának!
Az Úr szava bátorítja Isten népét végig, ebben a harcban: Ő ad bátorítást, vezetést, indítást, kiválasztott embereket, amikor Őáltala kész a szabadítás: „Ezt parancsolta az Úr…”; „…kezedbe adom…”; „…az Úr vonul előtted…”; „…az Úr pedig megzavarta Sisera hadát…” (4,6–15). Az Úr elkészítette a szabadulást népe számára. Itt azonban egy őket sanyargató „Siserahad”-tól ad nekik szabadulást; ám a valódi és örök szabadítást, a valódi ellenségtől, a bűn, a halál, a gonosz hatalmától, Jézus Krisztusban adta nekünk.
Ez azért is fontos, mert Isten, Jézus Krisztusban nemcsak a valódi és örök szabadítást ajándékozta nekünk, hanem Jézus Krisztusban megmutatta a szabadítás Őneki kedves módját is: Jézus Krisztus nem másokat ölt meg, hogy szabadítást szerezzen, hanem Ő maga halt meg érettünk, hogy örök szabadulást adjon nekünk, minden halálos gyarlóságtól, amitől hemzseg ez a történet is.
Isten szabadítására szorul itt mindenki, egyikünk sem különb a másiknál. Isten népe nem tért meg igazán, csak nyögött és sóhajtozott az Úr előtt, amikor belefáradtak abba, húsz esztendő után, hogy mások sanyargatják őket (4,3). Micsoda kegyelem, hogy Isten mégis könyörült rajtuk, érdemtelenül! Jábín, kánaáni király ugyancsak tele van gyarlósággal, aki csak a seregében, az erejében, és a hadseregparancsnokában, Siserában bízik és keményen sanyargatja Isten engedetlen népét, nem is tudva semmit arról, hogy Isten ítélő eszközei ebben, de csak addig, amíg az Úr engedi; és Ő nem engedi ezt végképp. Nem is beszélve Jáélról, a kéni Héber feleségéről, aki orvul, csellel, kegyetlenül megöli a bennük bízó, alvó Siserát, így szerezve győzelmet… Döbbenetes a jelent: A kimerült, kiszolgáltatott Sisera oda menekül védelemért, ahol békességet és biztonságot remél (17), és ott ölik meg (18–21). Kiben bízhatunk?
Isten valódi szabadítására szorul itt mindenki. Isten győzelmet szerez, de Jézus Krisztusban! Őbenne bízhatunk, és a győzelem is csak akkor áldott győzelem, ha Jézus Krisztust követve kapjuk azt ajándékba az Úrtól. Csak ezen a győzelmen van áldás. Isten megalázott és halálra ítélt minden másfajta győzelmet; hiszen emberi, ideigvaló, halálos, megtérésre hívó győzelem az (24).
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
17 Sisera gyalog menekült Jáélnak, a kéni Héber feleségének a sátráig, mert béke volt Jábín, Hácór királya és a kéni Héber háza népe között. 18 Jáél kiment Sisera elé, és azt mondta neki: Térj be, uram, térj be hozzám, ne félj! Betért hát hozzá a sátorba, és ő betakarta egy takaróval. 19 Sisera ezt mondta neki: Adj innom egy kis vizet, mert szomjas vagyok. Erre az asszony kinyitott egy tejestömlőt, inni adott neki, és betakarta. 20 A férfi ezt mondta neki: Állj a sátor bejáratához, és ha jön valaki, és megkérdezi tőled, hogy van-e itt valaki, mondd azt, hogy nincs! 21 Jáél, Héber felesége pedig fogott egy sátorcöveket, kezébe vette a pörölyt, halkan bement hozzá, és beleverte a cöveket a halántékába, úgyhogy odaszegezte a földhöz. Sisera ugyanis a fáradtságtól mélyen elaludt. Így halt meg. 22 Amikor Bárák Siserát üldözve odaért, Jáél kiment elé, és azt mondta neki: Gyere, megmutatom neked azt az embert, akit keresel. Bement hozzá, és Sisera ott feküdt holtan, a cövekkel a halántékában. 23 Így alázta meg Isten azon a napon Jábínt, Kánaán királyát Izráel fiai előtt. 24 Izráel fiainak a keze ezután mindjobban ránehezedett Jábínra, Kánaán királyára, míg csak el nem pusztították Jábínt, Kánaán királyát.