„...ki vagyok én, hogy akadályozzam Istent?” ApCsel 11,1–18
1 Meghallották azonban az apostolok és a Júdeában lévő testvérek, hogy a pogányok is befogadták az Isten igéjét. 2 Amikor aztán felment Péter Jeruzsálembe, vitatkoztak vele a zsidó származású hívők, ezt mondva neki: 3 Körülmetéletlen emberekhez mentél be, és együtt ettél velük. 4 Ekkor Péter sorjában beszámolt a történtekről, és ezt mondta: 5 Én éppen Joppé városában voltam, és imádkoztam, amikor révületben látomást láttam: valami nagy lepedőhöz hasonló szállt le, amely négy sarkánál fogva ereszkedett le az égből, és lejött egészen énhozzám. 6 Közelebbről megnéztem, és láttam benne a föld négylábú állatait, a vadakat, a csúszómászókat és az ég madarait. 7 Hallottam egy hangot is, amely így szólt hozzám: Kelj fel, Péter, öld és egyél! 8 Én azonban így szóltam: Semmiképpen sem, Uram, mert szentségtelen vagy tisztátalan még soha nem volt a számban. 9 De másodszor is megszólalt a hang az égből: Amit Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak. 10 Ez pedig három ízben történt, azután az egész felemelkedett újra az égbe. 11 És íme, abban a pillanatban három férfi állt meg az előtt a ház előtt, amelyben voltam, akiket Cézáreából küldtek hozzám. 12 A Lélek pedig azt mondta nekem: Menj velük, és semmit ne tétovázz! Eljött velem ez a hat testvér is, akikkel bementünk annak a férfiúnak a házába. 13 Ő pedig elbeszélte nekünk, hogy látta, amint az angyal megáll a házában, és ezt mondja neki: Küldj el Joppéba, és hívasd át Simont, akit Péternek is neveznek, 14 aki olyan igéket hirdet neked, amelyek által üdvözülsz mind te, mind egész házad népe. 15 Amikor pedig elkezdtem beszélni, leszállt rájuk a Szentlélek, ahogyan ránk is leszállt kezdetben. 16 Ekkor eszembe jutott az Úr szava, aki így szólt: János vízzel keresztelt, de ti Szentlélekkel fogtok megkereszteltetni. 17 Ha tehát ugyanazt az ajándékot adta nekik is az Isten, mint nekünk, akik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, akkor ki vagyok én, hogy akadályozzam Istent? 18 Amikor mindezt hallották, megnyugodtak, dicsőítették Istent, és így szóltak: Akkor tehát a pogányoknak is megadta Isten, hogy megtérjenek és éljenek!
Bibliaolvasó kalauz – Sándor Balázs igemagyarázata
Isten hatalmas tettei soha nem maradnak titokban. Jeruzsálemben sem mindenki érti, hogy mi is történt Cézáreában. Azt olvassuk: „vitatkoztak” Péterrel, de hamar megértették az apostol kérdését: „...ki vagyok én, hogy akadályozzam Istent?” (17). A pogányok is megkapták a megtérés és az élet lehetőségét – ezért tudtak megnyugodni és dicsérni Istent! Nekünk is ilyen természetes, hogy „mind jó, amit Isten tészen” (RÉ 272)? El tudjuk fogadni Isten szeretetét azok felé is, akik eddig nem is akartak arról tudni?
RÉ 240 MRÉ 402
„Feltámadt az életkedv…” Bírák 5
1 Azon a napon így énekelt Debóra és Bárák, Abínóam fia: 2 A fejedelmek Izráel élére álltak, és önként harcra kelt a nép: áldjátok hát az Urat! 3 Halljátok, királyok, figyeljetek, fejedelmek! Én most az Úrnak éneket mondok, zsoltárt zengek az Úrnak, Izráel Istenének. 4 Amikor Széírből kijöttél, Uram, amikor Edóm mezején lépdeltél, rengett a föld, csepegett az ég is, vizet csepegtettek a fellegek is. 5 Remegtek a hegyek az Úr színe előtt, még a Sínai is, Izráel Istenének, az Úrnak színe előtt. 6 Anát fia, Samgar idejében, Jáél idejében kihaltak az ösvények; akik útra keltek, rejtett ösvényeken jártak. 7 Hiányzott a vezetés, hiányzott Izráelből, mígnem fölkeltem én, Debóra, fölkeltem én, Izráel anyjaként. 8 Új isteneket választottak, de aztán folyt is a harc a kapuknál, ám pajzs meg dárda nem volt látható a negyvenezernél Izráelben. 9 Szívem Izráel vezetőié, akik önként keltek föl a népből. Áldjátok az Urat! 10 Akik fehér szamarakon nyargalásztok, akik szőnyegeken ültök, vagy úton jártok, fennen hirdessétek! 11 Pásztorok hangján az itatóvályúknál, ott csendülnek fel az Úr igaz tettei, vezetésének igaz tettei Izráelben. Így vonult a kapukhoz az Úr népe. 12 Serkenj, serkenj föl, Debóra, serkenj, serkenj, mondj éneket! Kelj föl, Bárák, fogd el foglyaidat, Abínóam fia! 13 Így jött a dicső maradék, jött az Úr népe a hősökkel hozzám: 14 az Amálékban gyökeret vert Efraimból valók, utánad Benjámin, a te népeddel együtt; Mákírból jöttek a vezetők, Zebulonból a vezéri pálcát hordók, 15 Issakár vezérei, a Debórával tartók. Issakár meg Bárák a völgybe vonult gyalogságával. Rúben tartományaiban nagy fontolgatások voltak. 16 Miért maradtál mégis ülve a karámok között, hallgatva a pásztorfurulyát? Rúben tartományaiban nagy fontolgatások voltak. 17 Gileád a Jordánon túl tanyázik. És Dán miért időzik a hajóknál? Ásér ülve maradt a tenger partján, ott tanyázik öbleinél. 18 De Zebulon halált megvető bátorságú nép, meg Naftáli is a mezőség magaslatain. 19 Királyok jöttek, harcoltak, Kánaán királyai harcoltak Taanaknál, Megiddó vizénél, de egy darab ezüstöt sem vehettek el. 20 Az égből harcoltak a csillagok, pályájukról harcoltak Sisera ellen. 21 A Kísón-patak elsodorta őket, az ősi patak, a Kísón-patak. – Folytasd, lelkem, teljes erővel! 22 Hogy csattogtak a lovak patái, amikor vágtattak vágtató csődörei! 23 Átkozzátok Mérózt, mondta az Úr angyala, átkozva átkozzátok lakóit, mert nem jöttek el segíteni az Úrnak, segíteni az Úrnak a többi hőssel együtt! 24 De áldott az asszonyok közt Jáél, a kéni Héber asszonya, nincs nála áldottabb a sátorlakó asszonyok között. 25 Vizet kértek, és ő tejet adott, díszes csészében tejszínt hozott. 26 Kezével a cövekért nyúlt, jobbjával a súlyos kalapácsért. Lesújtott vele Siserára, szétzúzta a fejét, betörte, átfúrta halántékát. 27 Lába elé roskadt, elesett, elterült, lába elé roskadt, elesett; ahová leroskadt, ott esett el élettelenül. 28 Az ablakon át kinézett, Sisera anyja jajgatott a rostélyon át: Miért késik annyit harci kocsijával? Miért nem hallom már szekerének zaját? 29 Legbölcsebb udvarhölgye felel, ő meg elismétli magának szavait: 30 Talán zsákmányt leltek, s azon osztozkodnak; egy-két rabnő is jut mindegyik férfinak! Tarka ruha lesz, tarka ruha lesz Sisera zsákmánya, festett kendőt kapok, nem is egyet, kettőt, a nyakamra zsákmánynak! 31 Így vesszen el, Uram, minden ellenséged! De akik szeretnek, legyenek olyanok, mint a felkelő nap ereje teljében!És béke lett az országban negyven esztendeig.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(2) „Feltámadt az életkedv…” (Bírák 5)
Ez a győzelmi ének az Urat magasztalja, a szabadító Istent, mert a győzelmet mindig Ő adja; és csak az a győzelem maradandó és áldott, amelyet Ő ad (2–3). Ahol egy ember és egy nép megtapasztalja az Úr szabadítását – ahogy azt Izráel népe is megtapasztalta a Sínaitól Edómig (4–5) –, ott feltámad az életkedv: ott valódi, de alázatos, Istent magasztaló öröm támad. Van miért örülni: Feltámadott az Úr (1Korinthus 15,20), megszabadított, megváltott emberek vagyunk! A szabadítás örömét nem tudjuk magunkban tartani, arról mindenütt, a „legfelsőbb” helyeken is, bizonyságot kell tenni; amiként Debóra magasztaló éneke is királyok és fejedelmek előtt hangzik fel (3).
Ennek a győzelmi éneknek örömét, embertelennek tűnő részletei ellenére is, úgy érthetjük meg (23–30), ha fontolóra vesszük azt, amit az ének is említ: olyan félelemben élt Isten népe az ellenségei miatt, hogy amikor útra keltek, rejtett ösvényekre kényszerültek, bujkáltak, állandó életveszélyben szoronkodtak (6). Mi jóléti nemzedék vagyunk, minket már nem bántott, soha senki. Mi el sem tudjuk képzelni, mit jelent ez… Isten azonban nem engedi, hogy népét bántsák! A reménytelen helyzetben szabadítást adott az Úr, mégpedig úgy, hogy szabadítót támasztott, Debórát, egy asszonyt. Amikor a nép Isten által támasztott vezetőt kapott, kiderült, hogy Debóra nincs egyedül; sokan álltak még mellé; akárcsak Illés idejében, aki egyedül érezte magát, és támadtak mellette még hétezren (1Királyok 19,18). Ahol van pásztor, ott megelevenedik a nyáj (7–10); ahol Istennek kedves vezetés van, ott felcsendülnek az Úr igaz tettei (11). Persze soha nem teljes az egység. Mi lehet teljes ebben a világban? Akkor is voltak bizonytalanok és hezitálók, Isten népe között is. De éppen az a csoda, az Úr cselekvése, hogy az Úr nevében már a kevéske összefogás is elég. A kovász megkeleszti a tésztát (12–18).
Debóra teljes szívéből magasztalja az Urat, hiszen teljes az ő öröme; győztek a túlerőn (19–22): a lehetetlen lett lehetségessé, az Úrral (Máté 19,26). Még a halál túlerején is győzelmet adott az Úr! Akiket az Úr szeret, azok olyanok, mint a kelő nap ereje (31).
*
Méróz is ingadozott. Bárák nyilván átvonult a területén. Átkos dolog nem állni oda, ahol Isten angyalai harcolnak (23).
Jáél viszont áldott, aki a lehetetlen helyzetben tett valamit az ügyért! Bátorságának értékelésébe nem szövődnek emberi szempontok. Tette, az Újszövetség mértékével mérve, visszariaszt. Ha azonban összevetjük Jáélt, Sisera anyjával – aki aggódva, de igazából zsákmányra és diadalra szomjasan várja fiát, hogy az festett kendőt borítson a vállára – akkor máris látjuk a különbséget. Az élet nem zsákmányszerzés alkalma, hanem – az Úr kegyelméből – része Isten váltságműve egészének! (24–30)