„Azután elkészítette az öntött medencét,...” 1Kir 7,23–51
23 Azután elkészítette az öntött medencét, amelynek egyik pereme a másik peremétől tízkönyöknyire volt, kör alakú és öt könyök magas volt, és harminc könyök hosszú zsinór érte körül. 24 A pereme alatt körös-körül gömb alakú díszek voltak, könyökönként tíz-tíz, ezek vették körül a medencét. A gömb alakú díszek két sorban helyezkedtek el, amelyeket az öntvénnyel együtt öntöttek. 25 A medencét tizenkét bika tartotta: három északra, három nyugatra, három délre, három pedig keletre nézett; mindegyik a hátsó részével fordult befelé. 26 Egy tenyér volt a vastagsága, a pereme pedig kifelé hajlott, ahogy a poharak pereme, mint a liliomvirág. Kétezer bat víz fért bele. 27 Készített rézből tíz mosóállványt is; mindegyik állvány négy könyök hosszú, négy könyök széles és három könyök magas volt. 28 Az állványokat így készítették el: oldallapok voltak rajtuk, és az oldallapok foglalatok között voltak. 29 A foglalatok közötti oldallapokon oroszlánok, bikák és kerúbok voltak, ugyanígy a foglalatokon is, az oroszlánok és bikák fölött és alatt pedig koszorúmintázat. 30 Négy rézkereke volt mindegyik állványnak, réztengelyekkel. Az állvány négy sarkán támasztékok voltak; a mosómedence aljára voltak öntve a támasztékok, mindegyik oldalon koszorúkkal. 31 A perem a támasztékokon belül fölfelé egy könyök magasan volt, és a perem másfél könyöknyire le volt kerekítve. Domborművek voltak a peremen is, a hozzá tartozó oldallapok pedig négyszögűek voltak, nem gömbölyűek. 32 A négy kerék az oldallapok alatt volt, a kerekek tengelyei pedig az állványhoz voltak erősítve. Mindegyik kerék másfél könyök magas volt. 33 A kerekeket úgy készítették, mint a szekérkerekeket szokták, tengelyeiket, abroncsaikat, küllőiket és kerékagyaikat mind úgy öntötték. 34 Mindegyik állvány négy sarkán négy támaszték volt, ezek a támasztékok az állványból nyúltak ki. 35 Az állvány tetején félkönyöknyi kerek kiemelkedés volt körös-körül, és az állvány tetején levő tartókarok és oldallapok az állvánnyal egy darabból készültek. 36 A tartókarok felületére és a bordázatokra kerúbokat, oroszlánokat és pálmákat vésetett, és koszorúkat körös-körül, ahogyan a hely engedte. 37 Így készítette el a tíz állványt, mindegyiket egyformán öntve, egyforma méretűre és egyforma mintázattal. 38 Azután készített rézből tíz mosófazekat. Negyven bat víz fért mindegyik fazékba, és mindegyik fazék átmérője négy könyök volt. Mind a tíz állványon volt egy ilyen mosófazék. 39 Öt állványt a templom jobb oldalára, ötöt pedig a templom bal oldalára helyezett, a medencét pedig a templom jobb oldalán, délkelet felől helyezte el. 40 Készített azután Hírám üstöket, lapátokat és hintőedényeket. Ezzel befejezte Hírám az egész munkát, amit az Úr házához kellett készítenie Salamon király megbízásából: 41 a két oszlopot és a két kerek oszlopfőt, amelyek az oszlopok tetején voltak, a két hálót az oszlopok tetején levő két kerek oszlopfő beborítására, 42 meg négyszáz gránátalmát a két hálóra, két sor gránátalmát egy-egy hálóra, az oszlopokon levő két kerek oszlopfő beborítására; 43 a tíz állványt és az állványokra tíz mosófazekat; 44 a medencét meg tizenkét bikát a medence alá; 45 továbbá fazekakat, lapátokat, hintőedényeket és mindazt a fölszerelést, amit az Úr háza számára Salamon király megbízásából fényesre csiszolt rézből kellett elkészítenie Hírámnak. 46 A Jordán környékén öntette ezeket a király földbe vájt formákban, Szukkót és Cáretán között. 47 Ezt az egész fölszerelést Salamon méretlenül hagyta a réz roppant bősége miatt. 48 Elkészíttette Salamon a többi fölszerelést is az Úr házához: az aranyoltárt, az aranyasztalt, amelyen a szent kenyerek voltak; 49 a lámpatartókat színaranyból a szentek szentje elé, ötöt jobbról, ötöt balról; a virágokat, a mécseseket és a koppantókat is aranyból; 50 a tálakat, késeket, hintőedényeket, kanalakat és szenesserpenyőket színaranyból; a sarokpántokat a templom belsejében, a szentek szentjébe vezető ajtókhoz és a templom szentélyébe vezető ajtókhoz aranyból. 51 Amikor befejezték mindazt a munkát, amit Salamon király végeztetett az Úr háza számára, bevitte Salamon azt az ezüstöt, aranyat és egyéb tárgyakat, amelyeket apja, Dávid szentelt oda ajándékul, és elhelyezte az Úr házának a kincsei közé.
Bibliaolvasó kalauz – Lenkey István igemagyarázata
Az Úr házának vannak kincsei. Vannak értékes tárgyak rézből, ezüstből, sőt aranyból is. E tárgyak sok nemzedék istenszeretetéről tanúskodnak. A templom igazi kincse mégsem a tárgyakban rejlik. A templom igazi kincse az Istent és egymást szerető gyülekezet. A legeslegnagyobb kincs pedig maga Jézus, akinek közelségét és szeretetét élhetjük át templomi istentiszteleteinken, különösen is az úrvacsora kegyelmet közvetítő szentségében.
RÉ 163 MRÉ 159
„Amikor továbbhaladt, meglátta Lévit…” Márk 2,13–17
13 Azután ismét kiment a tenger mellé, az egész sokaság pedig odament hozzá, és tanította őket. 14 Amikor továbbment, meglátta Lévit, Alfeus fiát, aki a vámszedőhelyen ült, és így szólt hozzá: Kövess engem! Az pedig felkelt, és követte őt. 15 És történt, hogy mikor Lévi házában az asztalnál ült, sok vámszedő és bűnös is odatelepedett Jézus és a tanítványai mellé, mivel sokan voltak, és követték őt. 16 Amint a farizeusok közül való írástudók látták, hogy bűnösökkel és vámszedőkkel eszik együtt, így szóltak a tanítványainak: Miért eszik együtt a vámszedőkkel és bűnösökkel? 17 Amikor Jézus ezt meghallotta, így szólt hozzájuk: Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek; nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(14) „Amikor továbbhaladt, meglátta Lévit…” (Márk 2,13–17)
Amikor Jézus továbbhaladt – így vezeti be Márk Lévi elhívásának történetét (14). Márk evangélista nyomatékosan hangsúlyozza, hogy Jézusnak nem volt sem „háza”, sem „otthona”. Jézus vendég volt mindenütt, aki folyamatosan úton volt, hol egy kapernaumi házban (2,1–12), hol a tengerparton tanított az Isten országáról (13), majd onnan is továbbhaladt másfelé (14). Jézus követőinek is tudniuk kell, hogy nincs „itt” maradandó lakásunk, ezért az eljövendőt, az eljövendő Urat keressük (Zsidókhoz írt levél 13,14). Mi emberek, hitben járva is keressük persze az otthon biztonságát; tudja is ezt a mi Urunk, ad nekünk védett otthont, családot, gyülekezetet; de azért, hogy ott megerősödve a hitben, minden nap elinduljunk a szolgálatba; miközben tudjuk, hogy „itteni” otthonunk csak ideiglenes: Jézus Krisztusban van a mi örök hazánk.
Jézust a tenger mellett is, ahogy a kapernaumi házban is, nagy sokaság hallgatta (13). Márk kifejezése: „az egész sokaság” (13). Ez a visszatérő kép Jézus hatalmának, és az emberre való igényének egyetemességét hirdeti. Mindenkinek szüksége van Jézus tanítására, hiszen Jézus úgy tanított, mint akinek mennyei hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók (1,22). Jézus hatalommal szólt az Isten országáról. Ez a hatalom azt jelentette, hogy akit megszólított, az nemcsak hallott az Isten országáról, annak örök boldogságáról, öröméről, bőségéről; hanem mindjárt részesült is abból. Az igehirdetés hatalma, ma is ez: Jézus hatalmával szólni az Ő Igéjét, hívó szavát, mindenkinek, az „egész sokaságnak”, elkülönülés, válogatás nélkül; és az Úr majd cselekszik. Lévi elhívásának története is ezt hirdeti: mindenkinek szól ez a hívás, isteni hatalommal; Jézus szól, megszólít és részesít is mennyei javaiból.
Jézus Lévit konkrét élethelyzetében látta meg, a vámszedő asztal mellett ülve (15).
Jézus a sokaság között is meglátja azt, akit éppen akkor meg kell látni. Ő így lát bennünket is; meglát kiválasztó, elhívó tekintetével; konkrét örömünkben, bajunkban, nyomorúságunkban, és kihív bennünket onnan.
Jézus, hatalmas szavával beleszól Lévi életébe, tanítványává, követőjévé teszi őt. Jézus tanítványává nem az emberi képességeink tesznek, hanem Jézus elhívó, hatalmas szava.
Ez itt különösen is hangsúlyt kap, hiszen Lévi vámszedő, akit a rómaiak kiszolgálása miatt saját népe – emberileg joggal – megvetett, népáruló bérencnek tartott, aki a több pénzért – hogy neki is jusson a beszedett vámból –, a saját népét is megkárosította, akár nyerészkedően megzsarolta. A vámszedőket tisztátalanoknak tartották, kultikus értelemben is, mert pogányokkal, azaz rómaiakkal érintkeztek. A vámszedőket vallásilag és társadalmilag is kiközösítették, és nyilvánvalóan a bűnösök és pogányok közé sorolták őket.
Mindezt Jézus is tudta, mégis meglátta, megszólította, elhívta Lévit. Jézus ezzel egy olyan határt lépett át, amelyet hiába kritizáltak és fenyegettek népének és korának éppen bevett ideológusai (15–16), Jézus isteni hatalma mennyei távlatokban látott és nemcsak saját korának szemüvegén át; sőt, egyenesen küldetéseként határozza meg ezt a látásmódot és az ebből következő cselekvést (17). Jézus követői is mindig látják saját korukat, de egyben túllátnak az adott kontextuson, és aszerint szólnak, cselekszenek.
Ilyen radikális az Isten kegyelme, még egy Lévit is elhívhat. Isten kegyelme áttör minden vallási és társadalmi korlátot, a legmegvetettebbek és a legmélyebbre süllyedtek előtt is megnyitja a kegyelem ajtaját. Jézus Krisztus nem ismert reménytelen helyzetet. Akiket azonban ez az isteni hatalom megszólított, azok elkezdték Jézust követni, az Isten országában újjászülettek, mássá lettek, és bizonyossággal tudták, hogy hová tartoznak.