„Meddig sántikáltok még kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt...” 1Kir 18,20–46
20 Akkor elküldött Aháb Izráel fiaiért, és összegyűjtötte a prófétákat a Karmel-hegyre. 21 Illés pedig odalépett az egész nép elé, és így szólt: Meddig sántikáltok még kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig Baal, akkor őt kövessétek! De a nép nem felelt egy szót sem. 22 Akkor Illés ezt mondta a népnek: Én maradtam az Úr egyetlen prófétája, Baal prófétái pedig négyszázötvenen vannak. 23 Adjanak nekünk két bikát; ők válasszák ki maguknak az egyik bikát, darabolják föl, és rakják a fahasábokra, de tüzet ne gyújtsanak! Én is elkészítem a másik bikát, rárakom a fahasábokra, de tüzet én sem gyújtok. 24 Ezután hívjátok segítségül a ti istenetek nevét, és én is segítségül hívom az Úr nevét. Amelyik isten tűzzel felel, az az Isten. Erre az egész nép megszólalt, és ezt mondta: Jó lesz így! 25 Illés ezután így szólt Baal prófétáihoz: Válasszátok ki az egyik bikát, és készítsétek el először ti, mert ti vagytok többen! És hívjátok segítségül istenetek nevét, de tüzet ne gyújtsatok! 26 Ők fogták a nekik jutott bikát, elkészítették, és segítségül hívták Baal nevét, így szólongatva őt reggeltől egészen délig: Ó, Baal, felelj nekünk! De nem jött válasz, és nem felelt senki. Eközben ott sántikáltak az oltár körül, amelyet készítettek. 27 Délben aztán Illés gúnyolni kezdte őket, és ezt mondta: Kiáltsatok hangosabban, hiszen isten ő! Talán elmélkedik, vagy a dolgát végzi, vagy úton van, vagy talán alszik, és majd fölébred. 28 Erre elkezdtek hangosan kiáltozni, és szokásuk szerint összevagdosták magukat kardjukkal és dárdájukkal, míg el nem borította őket a vér. 29 Dél elmúltával révületbe estek, egészen az áldozat idejéig, de nem jött válasz: nem felelt és nem figyelt rájuk senki. 30 Akkor Illés ezt mondta az egész népnek: Gyertek ide hozzám! Erre odament hozzá az egész nép, ő pedig helyreállította az Úr lerombolt oltárát. 31 Fogott Illés tizenkét követ a Jákób fiaitól származó törzsek száma szerint; Jákóbhoz szólt így az Úr szava: Izráel lesz a neved. 32 A kövekből oltárt épített az Úr nevében, azután árkot húzott az oltár körül, amelybe két véka vetőmag is belefért volna. 33 Azután elrendezte a fahasábokat, földarabolta a bikát, és rárakta a fahasábokra. 34 Majd ezt mondta: Töltsetek meg négy vödröt vízzel, és öntsétek az áldozatra meg a fahasábokra! Azután ezt mondta: Ismételjétek meg! És megismételték. Újra mondta: Harmadszor is tegyétek meg! Megtették harmadszor is, 35 úgyhogy a víz már folyt az oltár körül, és az árok is megtelt vízzel. 36 Az áldozat bemutatása idején odalépett Illés próféta, és ezt mondta: Uram, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek Istene! Hadd tudják meg a mai napon, hogy te vagy az Isten Izráelben, én pedig a te szolgád vagyok, és mindezt a te parancsodra tettem! 37 Felelj nekem, Uram, felelj nekem, hadd tudja meg ez a nép, hogy te, az Úr vagy az Isten, és fordítsd vissza a szívüket! 38 Akkor lecsapott az Úr tüze, és fölemésztette az égőáldozatot és a fahasábokat, a köveket és a port, az árokban levő vizet pedig felnyalta. 39 Amikor látta ezt az egész nép, arcra borult, és ezt mondogatta: Az Úr az Isten, az Úr az Isten! 40 Illés pedig ezt mondta nekik: Ragadjátok meg Baal prófétáit, senki se menekülhessen el közülük! És megragadták őket. Illés levitette őket a Kísón-patak mellé, és ott lemészárolta őket. 41 Ezután Illés ezt mondta Ahábnak: Menj föl, egyél és igyál, mert eső zúgása hallatszik. 42 Aháb fölment, hogy egyék és igyék. Illés pedig fölment a Karmel tetejére, a földre kuporodott, és arcát a térdei közé rejtette. 43 Így szólt a szolgájához: Menj föl, és figyeld a tengert! Az fölment, figyelte egy darabig, majd ezt mondta: Nincs ott semmi. Illés ezt mondta: Menj vissza hétszer! 44 Hetedszerre ezt mondta a szolga: Most egy tenyérnyi kis felhő emelkedik föl a tengerből. Ő azt felelte: Eredj, és mondd meg Ahábnak: Fogass be és indulj, míg föl nem tartóztat az eső! 45 Mindeközben viharfelhők sötétítették el az eget, és zuhogni kezdett az eső. Aháb ekkor harci kocsira szállt, és Jezréelbe ment. 46 Az Úr keze pedig Illéssel volt, és ő, feltűrve övébe a ruhája alját, Aháb előtt futott a Jezréelbe vezető útig.
Bibliaolvasó kalauz – Kun Ágnes Anna
„Meddig sántikáltok még kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt...” (21). Mindennél aktuálisabb ma Illés kérdése. Jellemző ránk is, hogy adunk egy kicsit ide, meg egy kicsit oda. El-eljárunk istentiszteletre, de ugyanolyan, ha nem nagyobb lelkesedéssel szánjuk magunkat okkult dolgoknak, „valamelyik majd csak bejön” alapon. Isten egyértelmű kiállást vár tőlünk. Ha az Úr oltárán áldozunk, megtapasztalhatjuk, hogy ő valós, élő feleletet ad kérdéseinkre, életünkre. Az ő tüze képes megtisztítani és visszafordítani tévutainkról, s akkor végre mi is hirdetjük arcra borulva: „Az Úr az Isten!” (39).
RÉ 47 MRÉ 47
„…megáldotta és megtörte a kenyereket…” Márk 6,30–44
30 Az apostolok visszatértek Jézushoz, és elbeszélték neki mindazt, amit tettek és tanítottak. 31 Ő pedig így szólt hozzájuk: Jöjjetek velem, csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé! Mert olyan sokan mentek hozzá, hogy még enni sem volt idejük. 32 Elhajóztak tehát egy lakatlan helyre magukban. 33 De sokan meglátták és felismerték őt, amikor elindultak, ezért minden városból összefutottak oda, és megelőzték őket. 34 Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok, és kezdte őket sok mindenre tanítani. 35 De amikor az idő már későre járt, odamentek hozzá a tanítványai, és ezt mondták neki: Lakatlan hely ez, és az idő már későre jár. 36 Bocsásd el őket, hogy a környező tanyákra és falvakba menve ennivalót vegyenek maguknak. 37 Ő azonban így válaszolt nekik: Ti adjatok nekik enni! De ők ezt mondták neki: Talán mi menjünk el, és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adhassunk nekik? 38 Jézus megkérdezte tőlük: Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg! Amikor megnézték, ezt mondták: Öt kenyerünk van meg két halunk. 39 Ekkor megparancsolta nekik, hogy ültessenek le mindenkit csoportokban a zöld fűre. 40 Le is ültek százas és ötvenes csoportokban. 41 Jézus pedig vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket, majd átadta a tanítványoknak, hogy tegyék eléjük; és a két halat is elosztotta mindnyájuknak. 42 Miután mind ettek, és jóllaktak, 43 összeszedték a kenyérdarabokat tizenkét tele kosárral; és azt is, ami a halakból maradt. 44 Akik pedig ettek a kenyerekből, ötezren voltak, csak férfiak.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(41) „…megáldotta és megtörte a kenyereket…” (Márk 6,30–44)
Mit ad nekünk Jézus Krisztus?
Fáradtságunkban az Úr közelében pihenhetünk és nyugodhatunk meg. Amikor olyan sűrű az életünk – emberek, elvárások és feladatok között –, hogy még enni sincs időnk, akkor Jézus figyelmeztet minket, hogy álljunk meg, pihenjünk meg, az Ő közelében, egy „lakatlan helyen” (30–32).
A nagy sokaság között – és egyre többen vagyunk mindenütt, annyira, hogy már „lakatlan hely” is alig létezik – élve a mindennapjainkat, az Úr megszán minket, mert olyanok vagyunk, mint a pásztor nélkül való juhok. Ne tévesszen meg bennünket a nagy sokaság, amely Jézus közelébe igyekszik. Olyanok ezek, mint akik csodára, valami rendkívüli, látványos dologra várnak Jézus közelében. Jézus először tanítani kezdi őket, mert az Ő szava, Igéje, tanítása az, amelyben megszólal Isten minket megszánó szeretete, amely szétesett életünket az örök élet beszédével rendezi. Mindig Isten szava az első; utána követheti azt a csoda, mint jel, amely számunkra, gyarló emberek számára megerősíti az örök élet, az üdvösség Igéjét (33–34).
Jézus az örök élet beszédével tanít minket, miközben földi szükségeinket is látja: éhségünket, szomjúságunkat, földi egzisztenciánk kérdéseit. Azt is látja, hogy milyen tehetetlenek vagyunk az Ő gondviselő és megtartó szeretete nélkül, még a mindennapi, földi dolgainkat illetően is; tehetetlenek vagyunk egymás figyelmes megsegítésében; tehetetlenül állunk a nagy dolgok előtt (35–37).
Jézus mégis úgy ad, hogy felhasználja azt a keveset, ami nekünk van, az öt kenyeret és a két halat, így tart jól ötezer embert. Adjuk oda kevéske kis életünket az Úrnak, és Ő megáldja, megsokasítja azt, hogy áldássá legyünk sokak számára. Tartsuk be azt a rendet, amit Ő parancsol, mert olyan sokan vagyunk, hogy csak az isteni rendben lehetséges az, hogy testben, lélekben, hitben épüljünk, és ne tapossuk halálra egymást! Ne felejtsük el az áldások esője után összeszedni a maradékot, megbecsülve mindenkit és mindent! (38–44)
Jézus Krisztus meghalt érettünk, és feltámadott, legyőzve a halált. Ő az élet kenyere, aki az örök életre táplál. Az örök élet ajándéka az, amely igazán megelégít; minden földi szükséget gyógyít (41).