„Mit csinálsz itt...?” 1Kir 19,9–21
9 Itt bement egy barlangba, és ott töltötte az éjszakát. Egyszer csak így szólt hozzá az Úr igéje: Mit csinálsz itt, Illés? 10 Ő így felelt: Sokat buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni. 11 Az Úr ezt mondta: Gyere ki, és állj a hegyre az Úr színe elé! És amikor elvonult az Úr, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az Úr előtt; de az Úr nem volt ott a szélben. A szél után földrengés következett; de az Úr nem volt ott a földrengésben. 12 A földrengés után tűz támadt; de az Úr nem volt ott a tűzben. A tűz után halk és szelíd hang hallatszott. 13 Amikor Illés ezt meghallotta, palástjával eltakarta az arcát, kiment, és megállt a barlang bejáratánál. Egy hang pedig így szólt hozzá: Mit csinálsz itt, Illés? 14 Ő így felelt: Sokat buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni. 15 Ekkor azt mondta neki az Úr: Menj, kelj ismét útra a pusztán át Damaszkuszba, és amikor odaérsz, kend fel Hazáélt Arám királyává. 16 Azután Jéhút, Nimsí fiát kend fel Izráel királyává; Elizeust, az ábél-mehólái Sáfát fiát pedig kend fel prófétává magad helyett! 17 És aki majd megmenekül Hazáél kardjától, azt Jéhú öli meg, és aki megmenekül Jéhú kardjától, azt Elizeus öli meg. 18 De meghagyok Izráelben hétezer embert: minden térdet, amely nem hajolt meg Baal előtt, és minden szájat, amely nem csókolta meg őt. 19 Amikor elment onnan, rátalált Elizeusra, Sáfát fiára, aki éppen szántott. Tizenkét pár ökör ment előtte, ő maga a tizenkettediknél volt. Amikor Illés elment mellette, rádobta a palástját. 20 Akkor ő otthagyta az ökröket, Illés után futott, és ezt mondta: Hadd csókoljam meg apámat és anyámat, azután követlek! Ő azt felelte: Menj, de térj vissza; ne feledd, hogy mit tettem veled. 21 Elizeus otthagyta őt, de aztán vette az egyik pár ökröt, levágta, és az ökrök szerszámából rakott tűzön megfőzte a húst, odaadta a népnek, és ettek. Ő pedig elindult, követte Illést, és a szolgálatába állt.
Bibliaolvasó kalauz – Kun Ágnes Anna
Illés az Isten hegyére menekül, az Úr pedig megszólítja őt. Míg korábban sokszor találkozhattunk a tűzben, viharban, szélben megjelenő Istennel, most halk és szelíd hangon szól Illéshez. Amikor lelkünket kiüresítve, csendben imádkozva figyelünk, akkor meghallhatjuk mi is Isten hangját és kérdését: „Mit csinálsz itt...?” (13). Vajon tudunk-e úgy felelni, mint Illés: „Sokat buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Istenéért...” (14). Ha hittel állunk elé, egyértelműen kijelöli életünk következő feladatát, elhívását. „Csak légy egy kissé áldott csendben!” (RÉ 274).
RÉ 512 MRÉ 433
„Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát azért, hogy megtartsátok a magatok hagyományait.” Márk 7,1–23
1 Köré gyűltek a farizeusok és néhányan az írástudók közül, akik Jeruzsálemből jöttek, 2 mert észrevették, hogy némelyik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszik. 3 A farizeusok és általában a zsidók ugyanis addig nem esznek, míg meg nem mosták a kezüket egy maréknyi vízzel, mert ragaszkodnak a vének hagyományához, 4 és amikor hazamennek a piacról, addig nem esznek, míg meg nem mosakodtak. Sok egyéb más is van, amit hagyományként átvettek és őriznek, amilyen például a poharak, korsók, rézedények és fekhelyek megmosása. 5 Megkérdezték tehát tőle a farizeusok és az írástudók: Miért nem élnek a te tanítványaid a vének hagyománya szerint, és miért esznek tisztátalan kézzel? 6 Ő pedig ezt válaszolta nekik: Ti képmutatók, igazán illik rátok Ézsaiás próféta szava, amint meg van írva: „Ez a nép csak ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem. 7 Pedig hiába tisztelnek engem, ha emberi tanításokat és parancsolatokat tanítanak.” 8 Az Isten parancsolatát elhagyva az emberek hagyományához ragaszkodtok. 9 Ezt is mondta nekik: Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát, hogy helyébe állíthassátok a magatok hagyományát. 10 Mert Mózes ezt mondta: „Tiszteld apádat és anyádat”, és ezt: „Aki gyalázza apját vagy anyját, halállal bűnhődjék.” 11 Ti pedig így beszéltek: Ha ezt mondja valaki apjának vagy anyjának: korbán, vagyis áldozati ajándék az, amivel kötelességem volna téged megsegíteni, 12 akkor már nem engeditek, hogy bármit is tegyen apjáért vagy anyjáért; 13 és így érvénytelenné teszitek az Isten igéjét a ti továbbadott hagyományotokkal. De sok más ehhez hasonlót is tesztek. 14 Ismét odahívta a sokaságot, és így szólt hozzájuk: Hallgassatok rám mindnyájan, és értsétek meg! 15 Nincs semmi, ami kívülről az emberbe jutva tisztátalanná tehetné őt; hanem ami kijön az emberből, az teszi tisztátalanná. 16 Ha valakinek van füle a hallásra, hallja! 17 Amikor azután a sokaságot elhagyva bement a házba, megkérdezték tanítványai a példázatról. 18 Ő pedig ezt mondta nekik: Ti is ennyire értetlenek vagytok? Nem értitek, hogy ami kívülről megy be az emberbe, az nem teheti tisztátalanná, 19 mert nem a szívébe megy, hanem a gyomrába, és az árnyékszékbe kerül? Jézus ezzel tisztának nyilvánított minden ételt, 20 és hozzátette: Ami az emberből kijön, az teszi őt tisztátalanná. 21 Mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok, paráznaság, lopás, gyilkosság, 22 házasságtörés, kapzsiság, gonoszság, csalás, kicsapongás, irigység, rágalmazás, gőg, esztelenség. 23 Ezek a gonoszságok mind belülről jönnek, és teszik tisztátalanná az embert.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(9) „Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát azért, hogy megtartsátok a magatok hagyományait.” (Márk 7,1–23)
Jézus azt mondja, hogy mi, az Isten népe, félretesszük az Isten parancsolatait, hogy a magunk hagyományait megtartsuk. Jézus arra utal, hogy úgy tartjuk meg az Isten parancsolatát, ahogy azt mi magunk értelmezzük, abból egyre erősebb hagyomány lesz, amely az ember akaratát, gondolatát, számos okból befolyásolt értelmezését jeleníti meg, és egyre távolabb kerül Isten valóságos akaratától; noha ezt az emberi akaratot Isten akaratának nevezzük (13).
Isten akaratáról egyértelműen szól a mi Urunk egy példázattal (10–12), miszerint valaki az Istennek bemutatandó áldozatra hivatkozva nem segít beteg szülein, mert áldozati ajándéknak van félretéve az, amivel szüleit megsegíthetné. Ezzel pedig a Tízparancsolat és a Nagyparancsolat ellen vét. Isten akarata ugyanis mindenkor az Isten megváltó szeretetéből következő szeretet, amellyel az ember szereti Urát és a mellé rendelt embertársát. Mi az isteni parancsolatokból rendszert, szertartást, vallást, hagyományt formálunk, miközben bennünk számos tisztátalan erő munkál, amelyek igazából irányítanak minket (14–23).
Jézus ezzel arra mutat rá, hogy nem az teszi tisztátalanná az embert, ami kívülről, a világból eléri, hanem ami belül mozgatja őt, és amelyet a külső hagyományokkal próbál leplezni, mintegy Isten akaratára hivatkozva (1–9). Erre mutat rá Jézus, hogy félretesszük az Isten parancsolatát, de ráadásul nagyon ügyelünk rá, hogy szépen tegyük félre, vallásosan, betartva minden külső rendet, mindig a másikat hibáztatva, soha nem nézve magunkba. Jézus Isten népének mondja ezt a figyelmeztetést. Mindez nekünk szól! Szépen tesszük félre az Isten parancsolatait. Van esztétikuma az engedetlenségünknek. Képmutató módon vagyunk engedetlenek. Isten népe szépen teszi félre az Isten gondolatát azért, hogy a saját gondolatát valósíthassa meg. Jézus megtérésre hív.
Nem arról van szó, hogy a hagyományok, az elődök örökségének gyönyörű kincsei nem érvényesek. Azokat továbbra is meg kell becsülni, azokból rengeteget lehet tanulni. Soha nem tagadhatjuk meg azokat, akik hitvalló módon előttünk jártak, és akik által gyönyörűséges kultúránk létrejött. De mindig figyelnünk kell arra, hogy a keretek mennyei tartalma, a lényeg jelen van-e a hitünkben és az életünkben, azaz Jézus Krisztus megváltó szeretete újjászült-e bennünket? Egész keresztyénségünk éltető szívdobogása a feltámadott Jézus Krisztus, a kegyelemből kapott üdvösség, és ez által az Ő szeretetparancsának, mint egyetlen akaratának munkálása, már itt e földi világban.