„Én ma a kezedbe adom ezt, és akkor megtudod, hogy én vagyok az Úr!” 1Kir 20,1–22
1 Benhadad, Arám királya összegyűjtötte egész haderejét. Harminckét király volt vele lovakkal és harci kocsikkal, így vonult Samária ellen, körülzárta, és ostrom alá vette. 2 Követeket küldött Ahábhoz, Izráel királyához a városba, 3 és ezt üzente neki: Így szól Benhadad: Ezüstöd és aranyad az enyém, legszebb feleségeid és fiaid is enyémek! 4 Izráel királya így válaszolt: Ahogy mondod, uram, királyom, tied vagyok én és mindenem. 5 A követek megint eljöttek, és ezt mondták: Így szól Benhadad: Megüzentem neked, hogy add nekem ezüstödet, aranyadat, feleségeidet és fiaidat. 6 Ezért holnap ilyenkor elküldöm hozzád az embereimet. Azok átkutatják palotádat és embereid házait, és ami csak kedves a számodra, mindazt magukhoz veszik, és elhozzák. 7 Akkor Izráel királya összehívta az ország véneit, és ezt mondta: Értsétek meg, lássátok be, hogy a vesztemet akarja! Pedig amikor elküldött hozzám a feleségeimért, fiaimért, ezüstömért és aranyomért, semmit sem tagadtam meg tőle. 8 A vének meg az egész nép ezt mondta neki: Ne hallgass rá, és ne engedj neki! 9 Ekkor ő így szólt Benhadad követeihez: Mondjátok meg az én uramnak, a királynak: Mindazt megteszem, amit először üzentél a te szolgádnak, de ezt a másik dolgot nem tehetem meg. A követek elmentek, és megvitték a választ. 10 Akkor Benhadad ezt az üzenetet küldte neki: Úgy segítsenek engem az istenek most és ezután is, hogy Samáriának a porából még egy-egy marékkal sem fog jutni az utánam jövő hadinépnek! 11 Izráel királya így válaszolt: Mondjátok meg neki, hogy aki kardot köt, ne kérkedjék úgy, mintha már lecsatolta volna! 12 Amint ezt a választ meghallotta Benhadad, aki éppen a királyokkal együtt dőzsölt a sátrakban, sorakozót rendelt el az embereinek. Azok föl is sorakoztak a város ellen. 13 Akkor egy próféta lépett Aháb izráeli király elé, és így szólt: Ezt mondja az Úr: Látod ezt a nagy tömeget? Én ma a kezedbe adom ezt, és akkor megtudod, hogy én vagyok az Úr! 14 Aháb ezt kérdezte: Kik által? Ő így felelt: Ezt mondja az Úr: A tartományi vezérek katonái által. Ki kezdje meg a harcot? – kérdezte Aháb. Ő így felelt: Te magad! 15 Ekkor Aháb számba vette a tartományi vezérek katonáit, ők kétszázharmincketten voltak; azután számba vette az egész hadinépet, csupa izráelit, ők hétezren voltak. 16 Amikor délben kivonultak, Benhadad már részegre itta magát a sátrakban azzal a harminckét királlyal együtt, akik segítették. 17 Először a tartományi vezérek katonái vonultak ki. Benhadad embereket küldött oda, s azok jelentették, hogy Samáriából emberek vonultak ki. 18 Ő azt mondta: Ha békés szándékkal jöttek, fogjátok el őket élve, ha pedig harcolni jöttek, akkor is élve fogjátok el őket! 19 Közben a tartományi vezérek katonái kivonultak a városból, utánuk pedig a haderő. 20 Mindenki levágta a maga ellenfelét, és megfutamodott Arám, Izráel pedig üldözőbe vette. Arám királyának, Benhadadnak sikerült lóháton elmenekülnie, harci kocsijának a lovain. 21 Kivonult Izráel királya is, vágta a lovakat és a harci kocsikat, és nagy vereséget mért Arámra. 22 Akkor a próféta odalépett Izráel királyához, és ezt mondta neki: Menj, és készülődj! Értsd meg és lásd be, hogy mit kell tenned, mert egy év múlva Arám királya ismét ellened vonul!
Bibliaolvasó kalauz – Kun Ágnes Anna
Benhadad Aháb trónját akarja. Isten pedig, annak ellenére, hogy népe hűtlen volt hozzá, és Aháb az uralkodó, nem mond le az ő választottairól. Prófétát küld nekik ismét, hogy támogassa őket. Üzenete bizonyítja mindenekfeletti szeretetét, és egyben újabb bizonyság Ahábnak, hogy Izráel Istene az Úr (13), s egyedül ő tud segíteni, megszabadítani. A próféta a győzelem után felhívja Aháb figyelmét a megértésre és a belátásra. Nekünk is sokszor erre lenne szükségünk...
RÉ 256 MRÉ 342
„…elment Tírusz vidékére.” Márk 7,24–30
24 Onnan elindulva elment Tírusz vidékére. Bement egy házba, és nem akarta, hogy bárki is tudjon róla. De nem maradhatott titokban, 25 mert azonnal tudomást szerzett róla egy asszony, akinek a leányában tisztátalan lélek volt, eljött hozzá, és a lába elé borult. 26 Ez az asszony görög volt, sziroföníciai származású, és azt kérte, hogy űzze ki az ördögöt a leányából. 27 Jézus ezt mondta az asszonynak: Hadd lakjanak jól először a gyermekek, mert nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak. 28 Az pedig így válaszolt neki: Uram, a kutyák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból. 29 Jézus ezt mondta neki: Ezért a szavadért, mondom, menj el, leányodból kiment az ördög. 30 Amikor hazaért az asszony, látta, hogy gyermeke az ágyon fekszik, és az ördög már kiment belőle.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(24) „…elment Tírusz vidékére.” (Márk 7,24–30)
Jézus elment Tírusz vidékére. Már ebben a „mozdulatban” ott van az evangélium. Tírusz nemcsak a korabeli zsidóság földrajzi határán túl helyezkedett el, hanem az ottaniak gazdagok voltak, kiművelt hellén kultúrával rendelkeztek, és lenézték a zsidókat. Válaszként a zsidók, vallási értelemben nézték le a tírusziakat, mint pogányokat, mint a gonosz megtestesítőit (Ezékiel 28). Mennyi ellenségeskedés terheli az életünket: mindenki visszavonul a saját határai közé, és azt védve, gyűlölettel lövöldöz a másikra. Jézus azonban átlépte a határt, nemcsak a földrajzit, hanem az ellenségeskedés határát is azzal, hogy meglátogatta az ott lakókat (24).
Jézus azonban ennél sokkal többet tett; meggyógyította egy ottani, pogány asszony leányát. Jézus kitárta a „zártkörű rendezvény termének ajtaját”, ahol az üdvösség értelmében csak a zsidókból lett keresztyéneknek terítettek asztalt. Nagy kérdés volt abban a korban a zsidókból Jézushoz tértek számára, hogy mit kezdjenek a nem zsidókkal, a pogányokkal? Jézus egyértelműen utat mutatott ebben: irgalommal cselekedett a tíruszi asszony lányával. Jézus átlépte a maga vallásának, rituális és tisztasági szabályainak, tanításának határait, hogy segítő, irgalmas szeretetet gyakoroljon. Vigyázzunk, nem arról van szó, hogy Jézus megtagadta a maga örökségét, a maga népét, a maga vallását, hanem túllépett azon, egy konkrét helyzetben, hogy az élő Istenbe vetett hit lényegét mutassa meg: a segítő szeretetet, amely a golgotai kereszten bűnt és halált legyőző, megváltó szeretetté lett. Ma is döntő kérdés: mit tegyünk egy ilyen helyzetben, a magunkéhoz ragaszkodjunk, vagy irgalmasan cselekedjünk? Jézus eldöntötte a kérdést (29–30).
A tíruszi asszonyról se feledkezzünk meg. Micsoda alázat volt ebben az asszonyban! A tíruszi, gazdag asszony odajárult Jézushoz, leborult előtte, és könyörgött a lánya gyógyulásáért, bízva Jézus hatalmában. Ez az asszony, alázatában azt is eltűrte, hogy Jézus először visszautasította őt. Jézus, korának zsidó vélekedését szólaltatja meg, amikor az asszonyt először keményen visszautasította (27). Az asszony azonban elfogadta ezt is az Úrtól, és tovább könyörgött, a kutyáknak járó morzsáért, mert Jézus Krisztustól az is elég. Aki az Úrban bízik, az alázatos lesz; nem alázatoskodó, hanem valóban alázatos, mint aki az Úr megtartó kegyelmére hagyatkozik, és másokat szeretve, másokért is az Úr elé járul (25–28).