„Akkor előlépett az Isten embere, és ezt mondta Izráel királyának:...” 1Kir 20,23–43
23 Arám királyának ezt mondták az emberei: A hegyek Istene az ő Istenük, azért voltak erősebbek nálunk. De ha a síkságon ütközünk meg velük, biztosan mi leszünk az erősebbek. 24 Tégy azért a következőképpen: Távolítsd el mindegyik királyt, és helytartókat nevezz ki a helyükre! 25 Azután szervezz magadnak olyan haderőt, amilyet elvesztettél, továbbá ugyanannyi lovat és harci kocsit, mint amennyi volt! Azután ütközzünk meg velük a síkságon, és biztosan mi leszünk az erősebbek. Benhadad hallgatott a szavukra, és úgy tett. 26 Egy esztendő múlva Benhadad számba vette az arámokat, azután Afék ellen vonult, hogy megütközzék Izráellel. 27 Izráel fiait is összeszámlálták, ellátták őket élelemmel, és így indultak az arámok ellen. Izráel fiainak a tábora olyan volt amazokhoz képest, mint két kis kecskenyáj, az arámok viszont ellepték a földet. 28 Akkor előlépett az Isten embere, és ezt mondta Izráel királyának: Így szól az Úr: Mivel azt mondták az arámok, hogy az Úr a hegyek Istene, de a völgyeknek nem Istene, azért ezt az egész nagy tömeget a kezedbe adom, és akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. 29 Hét napig táboroztak egymással szemben, a hetedik napon azután csatára került sor. Izráel fiai levágtak százezer arám gyalogost egyetlen napon. 30 A megmaradtak Afék városába menekültek, de a várfal rászakadt a megmaradt huszonhétezer emberre. Benhadad is a városba menekült, és szobáról szobára bujkált.
Bibliaolvasó kalauz – Kun Ágnes Anna
Emberi nézőpontból Izráel népének semmi esélye nem lehetett az arámi sereggel szemben. A történet azonban rávilágít az Úr mindenhatóságára. Izráel Istene nem a kor egyik kis területi istene, aki akár földrajzilag, akár hatalmában korlátozott lenne, hanem ő az Úr. Az ellenség súlyos veresége megmutatja, hogy a csodálatos segítség még egy nagyra tartott királyt is képes földönfutóvá és bűnbánóvá tenni. Mikor lehetetlennek tűnő helyzetbe kerülünk, számtalan példát mutat számunkra a Szentírás, hogy Istenben bízva a győzelem vár reánk.
RÉ 20 MRÉ 20
„…ezt senkinek se mondják el…” Márk 7,31–37
31 Jézus ismét elhagyta Tírusz határát, és Szidónon át a Galileai-tengerhez ment a Tízváros vidékén keresztül. 32 Ekkor egy süketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. 33 Jézus félrevonta őt a sokaságtól, ujját a süket fülébe dugta, majd ujjára köpve megérintette a nyelvét; 34 azután az égre tekintve fohászkodott, és így szólt hozzá: Effata, azaz: Nyílj meg! 35 És megnyílt a füle, nyelvének bilincse is azonnal megoldódott, úgyhogy rendesen tudott beszélni. 36 Jézus megparancsolta nekik, hogy ezt senkinek se mondják el; de minél inkább tiltotta, annál inkább híresztelték, 37 és szerfölött álmélkodtak, és ezt mondták: Milyen jó mindaz, amit tesz! Képes azt is megtenni, hogy a süketek halljanak, és a némák beszéljenek!
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(36) „…ezt senkinek se mondják el…” (Márk 7,31–37)
Jézus megérintette a süketnéma embert, a fülét és a nyelvét is. Még mindig pogány vidéken jár Jézus, olyan helyen, ahol a zsidó ember nem érinthetett meg senkit, mert tisztátalanná vált. Jézus érintése hirdeti, hogy Isten gyógyító és megváltó érintése mindenkié. Jézus érintése nemcsak gyógyító céllal történt, hanem a szeretet és a közösség kifejezését is jelentette. Nem mindegy, miként érintem meg a másikat. Jézus érintése az Isten hatalmának érintése, szeretete, közösségvállalása. A személyes terek átlépése, a másik személyes terébe való belépés, akár érintéssel is, joggal, csak indokolt esetben lehetséges. De ma szinte tilos az érintés, egyre ridegebb is a világ; illetve, ha megérint például egy orvos keze, milyen az az érintés? (31–33)
Jézus, többet tett ennél, mert Ő maga is több volt egy orvosnál. Jézus imádkozott a süketnéma beteg felett, megnyitotta a beteg életét. Minden betegség életünk zártságából fakad, megoldatlanságából, amely lebénítja egy-egy szervünket, majd az egész életünket. Megnyílni Isten előtt, ez a gyógyulás, ezutánkellő módon meg fogunk majd nyílni mások felé is. Megnyílni az Úr előtt kell, hallani és érteni az Igéjét; majd az emberek felé azért kell ez a nyitottság, hogy Urunk örömhírét hirdessem, szóljam, továbbadjam, és nem azért, hogy magamról beszéljek. Aki nyitott Isten felé, az egészségesen nyitott mások felé; azaz lehet zárkózott is, egy nyilvánosságra kiéhezett világban. Ez azonban már nem egy beteges, hanem egy gyógyult zárkózottság (34).
Jézus megtiltotta a gyógyult embernek, hogy híresztelje azt, ami vele történt, de senki nem tudta magában tartani a csodát. Ennek a jelenetnek ismert a hagyományos magyarázata, miszerint erre a messiási titokra azért volt szükség, mert Jézus személyének titka nem a csodákban tárul fel igazán, hanem a golgotai kereszten és a húsvéti üres sírnál. Ő nem csodadoktor, hanem Isten Fia, Megváltó. Majd utána lehet Őt hirdetni igazán. De ma is csak akkor lehet az Urat hirdetni, ha Ő elkészíti arra a helyet és az időt. A vasárnapi istentisztelet például egy ilyen rendszeresen előkészített alkalom erre, és persze életünk számos alkalma lehet a bizonyságtétel idejévé. Amikor azonban nem az Úr parancsolja, hogy szóljunk, akkor ócska, unalmas, fárasztó fecsegőkké leszünk; vagy életveszélyessé is lehet a beszédünk. Ahol nem az Úr érint és nyit meg, ott jobb hallgatni; főleg, ha erre Ő ad parancsot (36). Ahol azonban Ő készíti elő a szólást, ott szólni kell, az Urat kell hirdetni, aki mindent jól tesz (1Mózes 1,31), aki a süketeket hallókká teszi, a némákat beszélőkké, a halandót üdvözíti, megtartja (37).