„Az Úr őrizzen meg attól, hogy odaadjam neked atyai örökségemet!” 1Kir 21,1–16
1 Ezek után a következő dolog történt: A jezréeli Nábótnak szőlője volt Jezréelben, Samária királyának, Ahábnak a palotája mellett. 2 Egyszer Aháb így szólította meg Nábótot: Add nekem a szőlődet, hadd legyen az veteményeskertem, mert közel van a házamhoz! Adok helyette jobb szőlőt, vagy ha jónak látod, pénzben adom meg az árát. 3 Nábót így felelt Ahábnak: Az Úr őrizzen meg attól, hogy odaadjam neked atyai örökségemet! 4 Aháb elkeseredve és haragosan ment haza a válasz miatt, amelyet a jezréeli Nábót adott neki, amikor ezt mondta: Nem adom neked atyai örökségemet. Lefeküdt az ágyára, a falnak fordult, és nem evett semmit. 5 A felesége, Jezábel azonban odament hozzá, és így szólt: Min keseredett el úgy a lelked, hogy semmit sem eszel? 6 Ő így válaszolt: Beszéltem a jezréeli Nábóttal. Kértem, hogy adja el nekem a szőlőjét, vagy ha úgy tetszik neki, szőlőt is adhatok helyette. De ő azt mondta, hogy nem adja nekem a szőlőjét. 7 A felesége, Jezábel ezt mondta neki: Hát nem te uralkodsz most Izráelben? Kelj föl, egyél, ne búslakodj! Majd én megszerzem neked a jezréeli Nábót szőlőjét. 8 Ekkor leveleket írt Aháb nevében, lepecsételte annak gyűrűjével, és elküldte a leveleket azoknak a véneknek és nemeseknek, akik Nábóttal egy városban laktak. 9 A levelekben ezt írta: Hirdessetek böjtöt, és ültessétek Nábótot a nép élére! 10 Vele szembe pedig ültessetek két hitvány embert, akik így tanúskodjanak ellene: Átkoztad Istent és a királyt! Azután vigyétek ki, és kövezzétek agyon! 11 A város polgárai, a vének és a nemesek, akik abban a városban laktak, úgy is tettek, ahogyan Jezábel megüzente nekik, ahogyan a nekik küldött levelekben írta. 12 Böjtöt hirdettek, és Nábótot a nép élére ültették. 13 Odajött a két hitvány ember is, leültek vele szemben, és ezek a hitvány emberek így tanúskodtak Nábót ellen a nép előtt: Átkozta Nábót Istent és a királyt! Ezért kivitték őt a városból, és halálra kövezték. 14 Azután megüzenték Jezábelnek: Halálra kövezték Nábótot. 15 Amikor Jezábel meghallotta, hogy halálra kövezték Nábótot, így szólt Jezábel Ahábhoz: Kelj föl, vedd birtokba a jezréeli Nábót szőlőjét, amelyet nem akart eladni neked, mert nem él már Nábót, hanem meghalt. 16 Amikor Aháb meghallotta, hogy Nábót meghalt, fölkelt Aháb, lement a jezréeli Nábót szőlőjébe, és birtokba vette azt.
Bibliaolvasó kalauz – Zila Péter igemagyarázata
Mindannyian ragaszkodunk valamihez: Aháb az álmai megvalósulásához, a királynő a saját igazához bármi áron is, akár hatalmi szóval, akár hazug tanúk állításával, gyilkossággal. Nábót az Úr törvényének megtartását tartja szem előtt, s így az ősei örökségét. Az Úr szavának komolyan vétele Nábótnak az életébe került, nekünk talán lemondásba vagy hátratételbe. Érdemes mérlegelni: még ha szívemet és mindenemet égő hálaáldozatul az Úrnak szánom, a szeretetem akkor is csak viszontszeretet.
RÉ 133 MRÉ 133
„…hálát adott, megtörte, és tanítványainak adta…” Márk 8,1–10
1 Azokban a napokban, amikor ismét nagy sokaság vette körül, és nem volt mit enniük, magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: 2 Szánakozom a sokaságon, mert már három napja vannak velem, és nincs mit enniük; 3 ha pedig éhesen bocsátom őket haza, kidőlnek az úton, mert némelyikük messziről jött. 4 Tanítványai így feleltek: Hogyan tudná bárki is ezeket kenyérrel jóllakatni itt a pusztában? 5 Megkérdezte tőlük: Hány kenyeretek van? Ők ezt válaszolták: Hét. 6 Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre, azután vette a hét kenyeret, hálát adott, megtörte, és tanítványainak adta, hogy tegyék eléjük. Ők pedig a sokaság elé tették. 7 Volt néhány kis haluk is, és miután áldást mondott, szólt, hogy ezeket is tegyék eléjük. 8 Ettek és jóllaktak, azután összeszedték a maradék darabokat hét kosárral, 9 pedig mintegy négyezren voltak. Ezek után elbocsátotta őket, 10 és azonnal hajóba szállva tanítványaival együtt elment Dalmanuta vidékére.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(6) „…hálát adott, megtörte, és tanítványainak adta…” (Márk 8,1–10)
Jézus még mindig nem zsidó, hanem pogány területen járt. Itt történt a négyezer ember megvendégelése. Ez az első különbség, az ötezer ember megvendégeléséhez képest. Mindegyik különbség üzenetet hordoz. Jézus a nem zsidók, a pogányok számára is eljött, hogy „megelégítse” őket (1). Sokan jöttek, egészen messziről is, Jézushoz. A „messze” kifejezés Márknál mindig a népekre, a világra, az evangélium egyetemességére utal (3). Sokan vannak ma is, akik keresik az Urat – világszerte sokan –, csak mi nem vesszük észre őket!
A második különbség abban van, hogy itt Márk konkrét testi éhségről beszél, és nem említi azt, amit az ötezer ember esetében, hogy olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok. A négyezrek esetében a konkrét testi éhségen van a hangsúly, és ha az ember éhezik, előbb-utóbb kidől az úton (2–3). A testi éhség itt a mindennapi kenyér hiányát jelenti, ami nélkül nem lehet életben maradni; a napi betevőről, a napi életfeltételekről van itt szó. Jézus nemcsak szánakozik a sokaságon, hanem ténylegesen segít: a legképtelenebb helyzetben is megadja a mindennapi kenyeret, nem hiába imádkozunk ezért naponta (Máté 6,11). Minket megszégyenítő, hitre indító tapasztalatunk az, hogy ad az Úr kenyeret, még a nyomorúságban is (Ézsaiás 30,20); akkor is, amikor mi, tanítványok is, tehetetlenül és kétségek között élünk meg egy nehéz helyzetet (4).
A harmadik különbség pedig az, hogy Márk kiemeli itt a csodaelbeszélésnél azt, hogy Jézus mindig többet ad nekünk a testi tápláléknál. Amikor Ő gondot visel ránk, akkor testünkről és lelkünkről, egész valónkról, teljes életünkről gondoskodik: Ő az üdvösségre táplál minket, életünk minden mozzanatában, hogy ne csak legyünk, hanem éljünk! Hiszen nem csak kenyér él az ember! (Máté 4,4) Amikor Márk leírja az evangéliumát, Pál már húsz éve megírta a korinthusi gyülekezetnek, az úrvacsoráról szóló tanítást. Annak hitvalló formulája szólal meg itt is: „Hálát adott, megtörte.” (1Korinthus 11,24) Hiába van kenyerünk, ha a megváltó Úrral nincs közösségünk, akkor csak vagyunk – még egy ideig –, de nem élünk. Jézus Krisztus azért jött, hogy életünk legyen (János 10,10). Jézus a tanítványoknak adta a kenyeret, és azok adták azt tovább a többieknek. A feltámadott Jézus hatalma cselekszik ma is, de mi lehetünk az Úr eszközei! (6)