„Nincs itt az Úrnak több prófétája, akit megkérdezhetnénk?” 1Kir 22,1–28
1 Három esztendeig békében éltek: nem volt háború Arám és Izráel között. 2 A harmadik esztendőben azonban, amikor Jósáfát, Júda királya elment Izráel királyához, 3 Izráel királya így szólt udvari embereihez: Jól tudjátok, hogy Rámót-Gileád a mienk, és mi mégis tétlenkedünk, ahelyett hogy visszavennénk Arám királyától! 4 Jósáfáttól pedig ezt kérdezte: Eljössz-e velem harcolni Rámót-Gileádért? Jósáfát így felelt Izráel királyának: Elmegyek én éppúgy, mint te, az én népem éppúgy, mint a te néped, az én lovaim éppúgy, mint a te lovaid. 5 De Jósáfát ezt mondta Izráel királyának: Kérdezd meg előbb az Úr igéjét! 6 Izráel királya ezért összegyűjtötte a prófétákat, mintegy négyszáz embert, és megkérdezte tőlük: Elmenjek-e harcolni Rámót-Gileádért, vagy letegyek róla? Ők így feleltek: Vonulj föl, mert az Úr a király kezébe adja azt! 7 Jósáfát azonban ezt kérdezte: Nincs itt az Úrnak több prófétája, akit megkérdezhetnénk? 8 Izráel királya így felelt Jósáfátnak: Van még valaki, aki által megkérdezhetnénk az Urat, de én gyűlölöm őt, mert sohasem prófétál nekem jót, hanem csak rosszat. Míkájehú, Jimlá fia az. Jósáfát erre így szólt: Ne mondjon ilyet a király! 9 Ekkor Izráel királya odahívta az egyik udvarnokát, és ezt mondta: Siess Míkájehúért, Jimlá fiáért! 10 Izráel királya és Jósáfát, Júda királya ott ült díszruhába öltözve egy-egy trónon Samária kapujában, a bejárat előtti téren, a próféták pedig mind ott prófétáltak előttük. 11 Cidkijjá, Kenaaná fia vasszarvakat készített magának, és ezt mondta: Így szól az Úr: Ezekkel ökleled Arámot, míg csak el nem pusztítod. 12 A próféták mindnyájan így prófétáltak: Vonulj föl Rámót-Gileád ellen, és sikerrel jársz! Az Úr a király kezébe adja azt. 13 A követ pedig, aki elment, hogy elhívja Míkájehút, így szólt hozzá: Nézd, a próféták egyhangúlag jót ígérnek a királynak. Mondd azért te is ugyanazt, amit ők, és ígérj jót! 14 De Míkájehú így felelt: Az élő Úrra esküszöm, hogy csak azt fogom mondani, amit az Úr mond nekem. 15 Amikor odaért a királyhoz, a király megkérdezte tőle: Míkájehú! Elmenjünk-e harcolni Rámót-Gileádért, vagy letegyünk róla? Ő így felelt neki: Vonulj föl, és járj szerencsével! Az Úr a király kezébe adja azt. 16 A király azonban ezt mondta neki: Hányszor eskesselek meg, hogy csak igazat mondj nekem az Úr nevében?! 17 Erre az így felelt: Láttam egész Izráelt szétszóródva a hegyeken: mint a juhok, melyeknek nincsen pásztora. Az Úr pedig ezt mondta: Nincs ezeknek gazdájuk, térjen haza mindenki békével! 18 Ekkor Izráel királya így szólt Jósáfáthoz: Ugye megmondtam neked, hogy nem prófétál ez nekem jót, csak rosszat! 19 Míkájehú pedig ezt mondta: Halld meg az Úr igéjét! Láttam az Urat trónján ülve, és az egész mennyei sereg ott állt a jobbján és balján. 20 És ezt mondta az Úr: Ki fogja rászedni Ahábot, hogy felvonuljon és elessék Rámót-Gileádnál? Erre az egyik ezt mondta, a másik azt mondta. 21 De előlépett egy lélek, megállt az Úr előtt, és így szólt: Majd én rászedem őt! Az Úr ezt kérdezte tőle: Hogyan? 22 Az így felelt: Elmegyek és hazug lélek leszek minden prófétája szájában. Az Úr pedig így szólt: Így csakugyan rá tudod szedni. Menj és tégy így! 23 Íme, így adott az Úr hazug lelket valamennyi prófétád szájába. Az Úr kimondta vesztedet. 24 Ekkor odalépett Cidkijjá, Kenaaná fia, arcul ütötte Míkájehút, és ezt mondta: Talán eltávozott tőlem az Úr lelke, és csak veled beszél? 25 Míkájehú így felelt: Majd meglátod azon a napon, amikor rejtekhelyet keresve szobáról szobára mész. 26 Akkor ezt parancsolta Izráel királya: Fogd Míkájehút, vidd Ámón városparancsnokhoz és Jóáshoz, a király fiához, 27 és mondd: Ezt parancsolja a király: Vessétek börtönbe, és ételből meg italból csökkentett adagot adjatok neki, amíg vissza nem térek sértetlenül! 28 Míkájehú így szólt: Ha csakugyan visszatérsz sértetlenül, akkor nem az Úr beszélt általam! És hozzátette: Halljátok meg mind, ti népek!
Bibliaolvasó kalauz – Zila Péter igemagyarázata
A prófétai hivatás: veszélyes. Vannak, akik a prófétáktól rendelni akarnak: jót és áldást az Úr nevében. Vannak próféták, akik eladják ehhez magukat. Az Úr szavát keresni nem könnyű, néha legyintenek ránk, akadékoskodónak tarthatnak érte, de akkor is képviselhetjük, ha sokan ellene mondanak. A jövő, az ítélet és a kegyelem az ő kezében van. Én vállalom-e – akár sokakkal szemben is – az Úr szavát?
RÉ 144 MRÉ 144
„…tisztán látott mindent.” Márk 8,22–26
22 Amikor Bétsaidába érkeztek, egy vakot vittek hozzá, és kérték, hogy érintse meg. 23 Ő pedig a vakot kézen fogva kivezette a faluból, azután szemére köpve rátette kezét, és megkérdezte: Látsz-e valamit? 24 Az felnézett, és így szólt: Látom az embereket, amint jönnek-mennek, de mintha fákat látnék. 25 Azután Jézus ismét rátette a kezét a szemére, ő pedig körülnézett, és meggyógyult, tisztán látott mindent. 26 Jézus ekkor hazaküldte őt, és azt mondta: Még a faluba se menj be!
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(25) „…tisztán látott mindent.” (Márk 8,22–26)
A bétsaidai vak meggyógyítása egy kérdéssel kezdődik: „Látsz-e valamit?” (23) Ez a kérdés kapcsolódik az előző szakaszhoz, amikor Jézus, a négyezer ember megvendégelése után meginti a tanítványokat: „Szemetek van, mégsem láttok…” (8,18) Nagy kérdés tehát, hogy ha látunk is a testi szemeinkkel, mit látunk valójában, hogyan értelmezzük (8,21), miként éljük meg mindazt, ami velünk és körülöttünk történik; látjuk-e közben az Urat, látjuk-e Jézusban az Isten Fiát?
Egy vakot vittek Jézushoz, kérték, hogy érintse meg, gyógyítsa meg a vak embert, ahogy más betegeket is meggyógyított már (22). Jézus másként gyógyítja meg ezt a vakot, mint a többieket: most csak megérinti, nem mond Igét, nem azonnal történik a gyógyítás, hanem folyamatosan, és a gyógyítás ideje alatt Jézus kivezeti őt a közösségből, hogy csak magukban legyenek ketten. Jézus tehát mindenkivel másként cselekszik, és nem pont úgy segít, gyógyít engem, ahogy azt másokkal tette. Egy személyes bizonyságtétel hitet ébreszt, de soha nem lehet, az én életemre is, Istentől elvárható személyes gyógymód az, amiként Ő másokkal cselekedett.
Jézus negfogta a vak ember kezét, aki bizalommal utána ment, még nem tudva, hogy hova mennek (23). Ezután négyszemközt, Jézus a korabeli orvoslás menete szerint, amely számunkra már szokatlan, nyálával megérintette a vak beteg szemét. Ez volt a korabeli orvoslás menete, Jézus beállt közéjük a sorba. Nem kiállt a sorból, hanem beállt a sorba. Igent mondott arra a kultúrára, amelybe érkezett, és amely hiedelemmel azt gondolta, hogy a nyálban gyógyító erő van. Jézus nem lerombolta ezt a hiedelmet, hanem felhasználta. Jézus minden nyilvánosság nélkül tette fel a kérdést a beteg felé: „Látsz-e valamit?” Csak így, amikor Isten megállít bennünket, és kiszakít bennünket a mindennapi menetből, akkor tudunk igazából, az Ő színe előtt, belegondolni ennek a kérdésnek fontosságára: mit látunk, mit élünk meg az életünkből, annak mennyei dimenzióiból?
Először a vak még homályosan látott, úgy látta az embereket, mintha fák volnának, amelyek járkálnak. A mi testi látásunk is gyakran ilyen, az embereket egy darab élő fának látjuk, így tekintünk egymásra, így kezeljük egymást a hétköznapok rutinjában (24). Ezután Jézus ismét rátette a kezét a beteg szemére, és ekkor gyógyult meg teljesen a beteg ember. Jézus nemcsak a gyógyítás személyes módját határozza meg, isteni hatalma által, hanem a gyógyítás idejét is. Van, aki nem tapasztalja meg azonnal a gyógyulást. Nekünk minden azonnal kell. Isten is azonnal segítsen, ha nekünk arra szükségünk van. Aztán majd megyünk mi tovább a magunk útján. Itt a gyógyulás egy folyamat: alkalomról-alkalomra, napról-napra, újra és újra, a megszentelődés útját járva egyre tisztábban látunk, mert egyre tisztábban látjuk csak Jézus Krisztust egyedül, és mindent Őrá tekintve látunk ezután (Máté 17,8). Ez a folyamatos gyógyulás azt jelenti, hogy a teljes gyógyulás és tisztánlátás a színről-színre látásban adatik nekünk, az Úrnál (1Korinthus 13,12).
Jézus a meggyógyított embert hazaküldte a családjához, de úgy, hogy még a faluba se menjen be, azaz csak a családjával együtt örüljön tisztánlátásának, és családjának tegyen bizonyságot erről. A szélesebb körű bizonyságtételnek majd Jézus feltámadása után jön el az ideje. De ma is először a családunknál kell kezdenünk, bizonyságot tenni, imádkozni értük, a tisztánlátásért, Jézus Krisztusban (26).