„Egy ember pedig csak úgy, találomra kilőtt egy nyílvesszőt,...” 1Kir 22,29–40
29 Azután fölvonult Izráel királya és Jósáfát, Júda királya Rámót-Gileád ellen. 30 Izráel királya ezt mondta Jósáfátnak: Én álruhába öltözöm, és úgy megyek a csatába, de te csak öltözz a magad ruhájába! Izráel királya tehát álruhába öltözött, és úgy ment a csatába. 31 Arám királya pedig ezt parancsolta a harci kocsik parancsnokainak, akik harmincketten voltak: Ne támadjatok se kicsit, se nagyot, csak Izráel királyát! 32 Amikor a harci kocsik parancsnokai meglátták Jósáfátot, ezt gondolták: Csak ő lehet Izráel királya. Ellene fordultak tehát, hogy megtámadják. Jósáfát azonban kiáltozni kezdett; 33 ekkor a harci kocsik parancsnokai látták, hogy nem ő Izráel királya, és elfordultak tőle. 34 Egy ember pedig csak úgy, találomra kilőtt egy nyílvesszőt, és eltalálta Izráel királyát a szíjak és a páncél között. Ekkor megparancsolta a kocsi hajtójának: Fordulj meg, és vigyél ki a táborból, mert megsebesültem! 35 Mivel azonban az ütközet egyre hevesebbé vált azon a napon, a királynak állva kellett maradnia harci kocsijában az arámokkal szemben. Estére azután meghalt, mert a vére elfolyt sebéből a harci kocsi belsejébe. 36 Napnyugtakor ez a kiáltás futott végig a táboron: Mindenki a városába, mindenki a hazájába, 37 mert meghalt a király! Miután megérkeztek Samáriába, eltemették a királyt Samáriában. 38 A harci kocsit Samária tavában mosták le; vérét kutyák nyalták fel, és parázna nők mosakodtak ott – az Úr igéje szerint, ahogyan megmondta előre. 39 Ahábnak egyéb dolgai, mindaz, amit véghezvitt, az elefántcsont palota, amelyet építtetett, és mindazok a városok, amelyeket felépíttetett, le vannak írva az Izráel királyainak történetéről szóló könyvben. 40 Azután Aháb pihenni tért őseihez; utána a fia, Ahazjá lett a király.
Bibliaolvasó kalauz – Zila Péter igemagyarázata
Élettörténete végéhez érve elmondható, Aháb ötletes ember volt: a gazdag szomszéd király lányát vette feleségül; bálványokat állított, s imádta, mint a környező népek; városokat épített, sőt magának elefántcsontból palotát, még álruhát is öltött a csatában. Ezek azonban az Úr ítéletét hozták rá. Hiába fordult szembe a prófétákkal, ez az út csak egyre messzebb juttatta őt az Úrtól. A „találomra kilőtt íj”-ban, s következményeiben beteljesedik fölötte a prófécia.
RÉ 403 MRÉ 328
„Jézus ekkor rájuk parancsolt, hogy senkinek ne beszéljenek Őróla.” Márk 8,27–9,1
27 Jézus pedig elindult tanítványaival együtt a Cézárea Filippi mellett levő falvakba. Útközben megkérdezte tanítványaitól: Kinek mondanak engem az emberek? 28 Ők így feleltek: Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások pedig egynek a próféták közül. 29 Jézus tovább kérdezte őket: Ti kinek mondotok engem? Péter így válaszolt neki: Te vagy a Krisztus. 30 Jézus pedig megparancsolta nekik, hogy senkinek se beszéljenek őróla. 31 És tanítani kezdte őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, és el kell vettetnie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. 32 Jézus nyíltan beszélt erről. Péter ekkor félrevonva őt feddeni kezdte; 33 ő azonban megfordulva tanítványaira tekintett, megfeddte Pétert, és ezt mondta: Távozz tőlem, Sátán, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint. 34 Ekkor magához hívta a sokaságot tanítványaival együtt, és ezt mondta nekik: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem! 35 Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt. 36 Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, de élete veszendőbe megy? 37 Mert mit is adhatna az ember váltságdíjul az életéért? 38 Mert ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal. 9,1 Azután így szólt hozzájuk: Bizony mondom nektek, hogy vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg a halált addig, amíg meg nem látják, hogy az Isten országa eljött hatalommal.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(30) „Jézus ekkor rájuk parancsolt, hogy senkinek ne beszéljenek Őróla.” (Márk 8,27–9,1)
Az eredeti görög szövegben szereplő kifejezés azt írja, hogy Jézus megintette, megdorgálta, megfenyegette Pétert, hogy senkinek ne beszéljenek Őróla. Ez az erős tiltás arra vonatkozik, hogy nem tudunk és nem is szabad addig beszélni Jézusról, amíg nem tudjuk, hogy ki is Ő valójában, mert akkor téves dolgokat hirdetünk Jézusról, csak használjuk Őt, a saját gondolataink, érdekeink, ügyeink során. Ez tilos. Gyakran visszaélünk az Ő nevével (30).
Ez a tiltó fenyegetés abból született, hogy Jézus kérdése nyomán kiderült, hogy nem ismerik Őt igazán azok az emberek, akikkel eddig olyan nagy csodákat tett. Az emberek csak találgatnak, Jézus személyét illetően, hogy ki is Ő valójában; noha a legnagyobbakhoz hasonlítják Jézust, Keresztelő Jánoshoz, Illéshez, a prófétákhoz. Ma is sokan eljutnak odáig, hogy Jézus egy nagy ember, aki szenzációs dolgokat tett, Jézus egy erkölcsi példa, Ő a jó ember, a szeretet embere, az ártatlan ember… (27–28)
Kicsoda Jézus a Te számodra, aki az Ő közelében vagy, aki mindig Őrá hivatkozol? Jézus meg is kérdezte a közvetlen tanítványait is erről. Péter ekkor azt felelte: „Te vagy a Krisztus.” Jézus megdorgálta, megfenyegette és megparancsolta, hogy ne mondják ezt senkinek se (29–30). A görög „Krisztus”, azaz héberül felkent messiás felségjelző akkor terhelt kifejezés volt. Egyrészt a császárok alkalmazták magukra, másrészt éppen ennek ellensúlyozásaként, a zsidó váradalom a messiástól azt várta, hogy megszabadítja őket az idegen elnyomás alól. Ennek a kifejezésnek politikai hangja volt, politikai elvárást, e-világi megoldást fejezett ki. Jézus ezt elutasítja magától, és helyette a szenvedéseire, a halálára, a feltámadására mutat (31).
Vegyük ezt komolyan, a keresztyén szolgálatra nézve! Jézus nem diadalmas messiás, hanem Ő a szenvedő Emberfia. Ezt az utóbbi, terhelt kifejezést is megtisztítja Márk: az Emberfia cím úgy jellemzi Jézust, mint akinek isteni méltóságát és dicsőségét elrejti emberi szenvedése és halála, mert az az Isten útja az emberhez, ami számunkra örök megoldást, megváltást szerez. Nekünk erre van szükségünk, Jézusra, aki ilyen értelemben a Krisztus!