„Meghallgattam imádságodat, láttam, hogy könnyeztél. Meggyógyítalak...” 2Kir 20
1 Abban az időben Ezékiás halálosan megbetegedett. Ézsaiás próféta, Ámóc fia elment hozzá, és ezt mondta neki: Így szól az Úr: Rendelkezz házadról, mert meghalsz, nem maradsz életben! 2 Ezékiás erre a fal felé fordult, és így imádkozott az Úrhoz: 3 Ó, Uram, ne feledkezz meg arról, hogy én hűségesen és tiszta szívvel jártam színed előtt, és azt tettem, amit jónak látsz! És Ezékiás keservesen sírt. 4 Ézsaiás még a palota belső udvarát sem hagyta el, amikor így szólt hozzá az Úr igéje: 5 Menj vissza, és mondd meg Ezékiásnak, népem fejedelmének: Így szól az Úr, ősatyádnak, Dávidnak Istene: Meghallgattam imádságodat, láttam, hogy könnyeztél. Meggyógyítalak, három nap múlva már fölmehetsz az Úr házába. 6 Megtoldom napjaidat még tizenöt évvel. Asszíria királyának a kezéből pedig kiszabadítalak téged meg ezt a várost, pajzsa leszek ennek a városnak önmagamért és az én szolgámért, Dávidért. 7 Majd ezt mondta Ézsaiás: Hozzatok egy csomó préselt fügét! Odavitték és a kelevényre tették; a király pedig életben maradt. 8 Ezékiás azonban megkérdezte Ézsaiástól: Mi lesz a jele, hogy meggyógyít az Úr, és három nap múlva fölmehetek az Úr házába? 9 Ézsaiás így felelt: Kapsz jelet az Úrtól arra, hogy az Úr teljesíti azt az igét, amelyet kijelentett: Előre menjen az árnyék tíz fokkal, vagy visszafelé menjen tíz fokkal? 10 Ezékiás ezt mondta: Könnyű az árnyéknak tíz fokkal megnyúlnia. Ne úgy legyen, hanem menjen az árnyék visszafelé tíz fokkal! 11 Ekkor Ézsaiás próféta az Úrhoz kiáltott, ő pedig visszatérítette az árnyékot tíz fokkal Áház napóráján, azokon a fokokon, amelyeken már áthaladt. 12 Abban az időben Meródak-Baladán, Baladánnak, Babilónia királyának a fia levelet és ajándékot küldött Ezékiásnak, mert hallotta, hogy beteg volt. 13 Ezékiás meghallgatta őket, azután megmutatta nekik egész kincstárát, az ezüstöt és az aranyat, a balzsamokat és a finom olajakat, a fegyvertárát és mindazt, ami kincstárában található volt. Semmi sem volt palotájában és egész birodalmában, amit meg ne mutatott volna nekik Ezékiás. 14 Ekkor Ézsaiás próféta elment Ezékiás királyhoz, és megkérdezte tőle: Mit mondtak ezek az emberek, és honnan jöttek hozzád? Ezékiás így felelt: Messze földről, Babilóniából jöttek. 15 Ézsaiás így szólt: Mit láttak a palotádban? Ezékiás így felelt: Mindent láttak, ami csak a palotámban van; semmi sincs kincstáramban, amit meg ne mutattam volna nekik. 16 Akkor Ézsaiás így szólt Ezékiáshoz: Halld meg az Úr igéjét: 17 Eljön majd az idő, amikor mindazt elviszik Babilóniába, ami a palotádban van, és amit elődeid gyűjtöttek mindmáig, semmi sem marad meg. Ezt mondja az Úr! 18 Utódaid közül is, akik tőled származnak, akiket te nemzel, elvisznek néhányat, és udvaroncok lesznek Babilónia királyának a palotájában. 19 Ezékiás így válaszolt Ézsaiásnak: Jó az Úr igéje, amelyet hirdettél. Mert ezt gondolta: Akkor az én időmben béke és biztonság lesz. 20 Ezékiás egyéb dolgai, összes hőstette, és hogy miként készíttetett tavat és vízvezetéket, hogy bevezesse a vizet a városba, meg van írva a Júda királyainak történetéről szóló könyvben. 21 Azután Ezékiás pihenni tért őseihez; utána a fia, Manassé lett a király.
Bibliaolvasó kalauz – Márkus Mihály igemagyarázata
„Meghallgattam imádságodat, láttam, hogy könnyeztél. Meggyógyítalak...” (5). Nem elég a háború, a körülzárt Jeruzsálem, a kilátástalanság és a reménytelenség. A király személyesen is életveszélybe került. Ézsaiás próféta sem biztatta: „Rendelkezz házadról...”, azaz végrendelkezz (1). A király sírva imádkozott. Ézsaiás visszafordult, és örömet hirdetett: meggyógyulsz, három nap múlva elmehetsz az Úr házába, az asszír király nem foglalja el Jeruzsálemet, és megtoldom életedet tizenöt esztendővel. Mert „nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének” (Jak 5,16).
RÉ 41 MRÉ 41
„Mindnyájan megbotránkoztok bennem…” Márk 14,26–42
26 Miután elénekelték a zsoltárokat, kimentek az Olajfák hegyére. 27 És akkor így szólt hozzájuk Jézus: Mindnyájan megbotránkoztok bennem, mert meg van írva: „Megverem a pásztort, és elszélednek a juhok.” 28 De miután feltámadtam, előttetek megyek Galileába. 29 Péter ezt mondta neki: Ha mindenki megbotránkozik is, én akkor sem. 30 Jézus így szólt hozzá: Bizony mondom neked: te még ma, ezen az éjszakán, mielőtt másodszor megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem. 31 Ő azonban annál inkább mondta: Ha meg is kell halnom veled, akkor sem tagadlak meg. Ugyanígy beszéltek a többiek is. 32 Ekkor arra a helyre értek, amelynek neve Gecsemáné, és így szólt tanítványaihoz: Üljetek le itt, amíg imádkozom! 33 Maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, azután rettegni és gyötrődni kezdett, 34 majd így szólt hozzájuk: Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok! 35 Egy kissé távolabb ment, a földre borult és imádkozott, hogy ha lehetséges, múljék el tőle ez az óra. 36 És így szólt: Abbá, Atyám! Minden lehetséges neked: vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te. 37 Amikor visszament, alva találta őket, és így szólt Péterhez: Simon, alszol? Nem tudtál egy órát sem virrasztani? 38 Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen. 39 Újra elment, és ugyanazokkal a szavakkal imádkozott. 40 Amikor visszatért, ismét alva találta őket, mert szemük elnehezült; és nem tudták, mit feleljenek neki. 41 Harmadszor is visszatért, és így szólt hozzájuk: Aludjatok tovább, és pihenjetek! Elég! Eljött az óra! Íme, átadatik az Emberfia a bűnösök kezébe. 42 Ébredjetek, menjünk! Íme, közel van, aki engem elárul.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(27) „Mindnyájan megbotránkoztok bennem…” (Márk 14,26–42)
Jézus tudja, hogy a tanítványok mind csődöt mondanak Jézus szenvedését és halálát látva. Jézus meg is mondja nekik, hogy megbotránkoznak Őbenne, nem bírnak el maguktól ekkora erőpróbát. Most pedig, ahogy Jézus bejelentésére reagálnak, abban különösen kitűnik értetlen vakságuk és hitetlenségük Jézus iránt. Márk most is és később is hangsúlyozza, hogy a tanítványok mind cserben hagyják Őt (27).
Ezt itt Jézus Zakariás prófétával igazolja (Zakariás 13,7), amellyel mindazt, ami vele történni fog, Isten tervének és akaratának körébe vonja (27). Jézus olyan „vezető” volt, akiben Isten szerető, pásztori hatalma mutatkozott meg: csakis Őbenne bízva lehetünk egymás lelkipásztorai, viszont enélkül a krisztusi, pásztori lelkület nélkül szétszéled a nyáj, mint ahogy minden szanaszét hever manapság; illetve mivel a gyarló ember a pásztori szeretettel visszaél, ezért csakis szigorú hatalommal lehet fenntartani a rendet. Szép dolog a szabadságról, az egyenlőségről és a testvériségről beszélni, mindannyiunk szíve megdobban ezekre; csakhogy mindenkor az a kérdés, hogy ezek miként ölthetnek testet ebben a világban… Először Jézus Krisztusban újjá kell születni, a pásztori szeretet csak úgy lehetséges. Ugyanakkor a pásztori szeretet lenne az egyetlen megoldás, ezért szükséges nekünk újjászületnünk (János 3,7).
Ugyanakkor a „megvert pásztor” Jézus harmadnapra feltámad a halálból. Ezt is kijelenti Jézus a tanítványoknak, ezzel biztatja őket. A feltámadott Jézus összegyűjti és újjászüli az elszéledt tanítványokat, és ezzel a tanítványság új korszaka kezdődik. Minket, szétszéledteket, a feltámadott Jézus Krisztus gyűjtött egybe, és Ő jár előttünk, miközben szolgálatunkat végezzük minden ember felé. Egymás pásztorai lehetünk szerte a világon – erre utal Galilea tartományának említése –, ugyanakkor ez a boldog lehetőség csak Jézus Krisztusban adott.
Márk Péter fogadkozását kiterjeszti a tizenkét tanítványra, hangsúlyozva, hogy ugyanígy beszéltek a többiek is (31). Péter vak önhittséggel önmagát a többiek fölé emeli, miközben Jézussal is szembeszáll, és magabiztosságában még azt is állítja, hogy Jézusért a mártíriumra is kész. Péter ezzel a tanítványság torzójává lesz, aki önmaga erejében, hősi elszántságában bízik, és nem abban, aki őt tanítvánnyá tette (29–30). Már ezt az önhitt vakságot minden tanítványra kiterjesztve hangsúlyozza, hogy a többiek sem különbek, és számukra is csak egy reménység van, Jézus, aki „előttük megy” (28). Ez nekünk, mai tanítványoknak is alkalmat ad arra, hogy átgondoljuk saját tanítványságunk csődjét és egyetlen reménységét (31).