előző nap következő nap

„A város neve pedig ez lesz: Ott van az Úr!” Ez 48

1 Így következnek a törzsek név szerint: az északi határszéltől kiindulva, amely a Hetlónba vezető út mentén halad Hamát felé Hacar-Énánig úgy, hogy Damaszkusz területe észak felé esik, Hamát mellett; a keleti oldaltól a nyugati oldalig Dáné lesz egy rész. 2 Dán területe mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Áséré lesz egy rész. 3 Ásér területe mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Naftálié lesz egy rész. 4 Naftáli területe mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Manasséé lesz egy rész. 5 Manassé területe mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Efraimé lesz egy rész. 6 Efraim területe mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Rúbené lesz egy rész. 7 Rúben területe mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Júdáé lesz egy rész. 8 Júda területe mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig lesz a felajánlott terület: szélessége huszonötezer könyök, hosszúsága pedig annyi, mint egy-egy birtokrészé a keleti oldaltól a nyugati oldalig. Ennek a közepén lesz a szentély. 9 Az a felajánlott terület, amelyet az Úrnak felajánlotok, huszonötezer könyök hosszú és tízezer könyök széles lesz. 10 A felajánlott szent terület így oszlik meg: a papoké északon huszonötezer könyök hosszú, nyugaton tízezer könyök széles, keleten tízezer könyök széles, délen huszonötezer könyök hosszú. Ennek a közepén lesz az Úr szentélye. 11 Ez a Cádók leszármazottai közül fölszentelt papoké lesz, akik előttem végezték tennivalójukat, és nem tévelyegtek, mint a léviták, amikor tévelygett Izráel. 12 Övék lesz ez, mint az országból felajánlott igen szent terület, a léviták területe mellett. 13 A lévitáké lesz a papok területe mentén egy huszonötezer könyök hosszú és tízezer könyök széles rész. Az egésznek a hosszúsága tehát huszonötezer könyök, szélessége pedig húszezer könyök. 14 Nem szabad ebből semmit sem eladniuk, sem elcserélniük, és nem szállhat át másra, mert ez az ország legjava, az Úr szent tulajdona. 15 Az az ötezer könyöknyi terület, amely a huszonötezer könyök szélességből még fennmaradt, a város közönséges területe lesz, lakóhelyül és legelőül. Ennek a közepén lesz a város. 16 Ezek a méretei: az északi oldala négyezer-ötszáz, a déli oldala négyezer-ötszáz, a keleti oldala négyezer-ötszáz és a nyugati oldala is négyezer-ötszáz könyök. 17 A város legelője észak felé kétszázötven, dél felé kétszázötven, kelet felé kétszázötven és nyugat felé is kétszázötven könyök lesz. 18 Ami megmarad a felajánlott szent terület hosszúságából – keletre tízezer könyök, nyugatra tízezer könyök –, az ott lesz a felajánlott szent terület mellett, termése pedig legyen a városban dolgozó emberek kenyere. 19 Ami pedig a városban dolgozó embereket illeti, Izráel minden törzséből fognak ott dolgozni. 20 A felajánlott terület összesen huszonötezerszer huszonötezer könyök. Ez a négyzet, amelyhez hozzátartozik a város birtoka is, legyen a felajánlott szent terület! 21 A fennmaradó rész a fejedelemé: a felajánlott szent területnek és a város birtokának mindkét oldalán, a huszonötezer könyöknyi területtől a keleti határig és nyugat felé a huszonötezer könyöknyi területtől a nyugati határig, a törzseknek kiosztott birtokrészek közé eső terület lesz a fejedelemé. Ennek a közepén lesz a felajánlott szent terület és a szent templom. 22 A léviták birtoka és a város birtoka a fejedelem birtokai közé, a fejedelem birtoka pedig Júda területe és Benjámin területe közé esik. 23 A többi törzs területe így következik: a keleti oldaltól a nyugati oldalig Benjáminé lesz egy rész. 24 Benjámin területe mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Simeoné lesz egy rész. 25 Simeon területe mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Issakáré lesz egy rész. 26 Issakár területe mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Zebuloné lesz egy rész. 27 Zebulon területe mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Gádé lesz egy rész. 28 Gád területe mellett a dél felé eső oldalon a határ Támártól a Kádés melletti Meríbá vizéig húzódik, azután a Nagy-tenger patakja mellett. 29 Ezt a földet kell örökségként sorsvetéssel felosztani, és így részesednek belőle Izráel törzsei – így szól az én Uram, az Úr. 30 Ezek lesznek a város kijáratai, a négyezer-ötszáz könyök hosszú északi oldalon kezdve. 31 A város kapui Izráel törzseiről kapják a nevüket. Három kapu van északon: Rúbené egy kapu, Júdáé egy kapu és Lévié egy kapu. 32 Négyezer-ötszáz könyök hosszú a keleti oldal, és három kapu van rajta: Józsefé egy kapu, Benjáminé egy kapu és Dáné egy kapu. 33 Négyezer-ötszáz könyök hosszú a déli oldal, és három kapu van rajta: Simeoné egy kapu, Issakáré egy kapu és Zebuloné egy kapu. 34 Négyezer-ötszáz könyök hosszú a nyugati oldal, és három kapu van rajta: Gádé egy kapu, Áséré egy kapu és Naftálié egy kapu. 35 A város kerülete tizennyolcezer könyök. A város neve pedig ez lesz: Ott van az Úr!

Bibliaolvasó kalauz – Magyarné Balogh Erzsébet

A látomás vége az új város, amelyben nincs templom (Jel 21,11), mert a neve ez: Ott lakik az Úr! Mindenki, én is, ebbe a városba vágyom, ahol Isten jelenléte betölt mindent. A tizenkét törzs elszenvedte a teljes büntetést, és a maradékot gyűjtötte össze Isten. A számuk újra teljes. Isten célja velünk is az, hogy teljessé tegyen. Tudjuk, hogy töredékes, alkalmatlan és a jóra képetlen életünk árát Krisztus Jézus fizette meg, ezért egy utunk van az új városig: Krisztus követése. Mit tehetünk még? Szívünk templomában hálaoltárt építünk az Úrnak!

RÉ 261 MRÉ 394

„…énrajtam mutassa meg végtelen türelmét példaként azoknak, akik hinni fognak Őbenne…” 1Timóteus 1,12–20

12 Hálát adok Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, aki megerősített engem, mert megbízhatónak tartott, amikor szolgálatra rendelt. 13 Jóllehet előbb őt káromló, az övéit üldöző és erőszakos ember voltam, mégis irgalmat nyertem, mert hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem. 14 De bőségesen kiáradt rám a mi Urunk kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel. 15 Igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok. 16 De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus elsősorban énrajtam mutassa meg végtelen türelmét példaként azoknak, akik majd hisznek benne, és így az örök életre jutnak. 17 Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyetlen Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké. Ámen. 18 Ezt a parancsot kötöm a lelkedre, fiam, Timóteus, hogy a rólad szóló korábbi próféciák alapján harcold meg a nemes harcot. 19 Tartsd meg a hitet és a jó lelkiismeretet, amelyet egyesek elvetettek, és ezért a hit dolgában hajótörést szenvedtek. 20 Ezek közül való Himenaiosz és Alexandrosz, akiket átadtam a Sátánnak, hadd tanulják meg, hogy ne káromolják Istent.

Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata

(16) „…énrajtam mutassa meg végtelen türelmét példaként azoknak, akik hinni fognak Őbenne…” (1Timóteus 1,12–20)

A bizonyságtevő először hálát ad, hogy az Isten őt Jézus Krisztus szolgálatára rendelte. Ez a rendelés minden emberi szándékot megelőző, isteni döntés. Isten üdvösségesen döntött felőlünk, nincs mitől félnünk, ezért az Urat szolgáljuk minden tettünkkel. Ez életünk öröme és értelme (12).

A bizonyságtevő megvallja, milyen is volt ő az Úrral való találkozás előtt: káromló, övéit üldöző, erőszakos, tudatlan, azaz hitetlen (13). Ez az állapot rettenetes: az ember azt hiszi, hogy mindent tud, mindent birtokol, ezért önző és önhitt, szavaival és tetteivel irgalmatlanul tobzódó. Akkor is, ma is: ugyanaz a helyzet. Érdemi változás nem társadalmi változásokkal történik, mert ezekkel a változásokkal az irgalmatlanság csak ruhát vált. Valódi változás csak akkor történhet, ha Isten irgalma könyörül rajtunk, személyesen rajtam, és belátom: nem a másik a hibás, hanem mindenekelőtt én, hiszen a bűnösök között első vagyok én! (15)

A bizonyságtevő megvallja azt, hogy milyenné lett, mivé formálta őt az Úr kegyelme. Hiszen a bizonyságtevő személyesen megtapasztalta, hogy bőségesen kiáradt őrá az Úr kegyelme (14). Ez a bőségesen kiáradó kegyelem Isten könyörületének, végtelen türelmének cselekvése, amely üdvözít, bűnbocsánatot, új életet és örök életet ajándékoz nekünk (15–16). Bővelkedünk, minden a miénk.

A bizonyságtevő vallomása azonban csakis azért szólal meg, hogy reménységre hangoljon másokat is. A bizonyságtétel rövid, nem magamutogató, nem magáról beszél, hanem az Isten cselekvéséről, de a saját tapasztalása alapján. A bizonyságtevő csak azért szólal meg, hogy mások is hallják az evangéliumot, az igaz beszédet, amely elfogadásra méltó: Jézus Krisztus azért jött a világra, hogy üdvösséget adjon a kárt szenvedett, és abban dagonyázó embervilágnak; azoknak, akik hinni fognak (15–16).

A bizonyságtevő mindezért az Urat magasztalja, az örökkévaló királyt, aki halhatatlan, láthatatlan, egyetlen, minden tiszteletre méltó, örök Isten; aki Jézus Krisztusban láthatóvá lett és örökségét visszaajándékozta nekünk (17).

Pál bizonyságtétele, személyes életének példáján mutatja be, mi is a boldog Isten dicsőségéről szóló evangélium (1,11).