„az Úr dicső tetteit és erejét, csodáit, amelyeket véghezvitt” Zsolt 78,1–51
1 Ászáf tanítókölteménye. Figyelj, népem, tanításomra, fordítsátok felém fületeket, amikor beszélek! 2 Mert példázatra nyitom számat, ősrégi titkokat akarok hirdetni. 3 Amiket hallottunk és tudunk, mert őseink elbeszélték nekünk, 4 nem titkoljuk el fiaink elől, elbeszéljük a jövő nemzedéknek: az Úr dicső tetteit és erejét, csodáit, amelyeket véghezvitt. 5 Intelmeket írt Jákób elé, tanítást adott Izráelnek, és megparancsolta őseinknek, hogy adják azokat tovább utódaiknak. 6 Tudja meg ezt a jövő nemzedék, a születendő fiak, és ha felnőnek, beszéljék el fiaiknak, 7 hogy Istenbe vessék bizalmukat, ne felejtsék el Isten nagy tetteit, és tartsák meg parancsolatait. 8 Ne legyenek olyanok, mint őseik, a dacos és lázadó nemzedék, az állhatatlan szívű nemzedék, amelynek lelke nem maradt hű Istenhez, 9 mint az íjjal fölfegyverzett efraimiak, akik meghátráltak az ütközet napján. 10 Nem tartották meg Isten szövetségét, nem akarták követni tanítását. 11 Elfelejtették nagy tetteit, csodáit, amelyeket látniuk engedett. 12 Őseik előtt csodákat művelt Egyiptom földjén, Cóan mezején. 13 Tengert vágott ketté, és átvezette őket, a víztömeget gátként állította meg. 14 Nappal felhővel vezette őket, éjszakánként pedig tűz fényével. 15 Sziklákat hasított ketté a pusztában, bőven adott inniuk a mélységből. 16 Patakokat fakasztott a sziklából, mint folyamokat zúdította le vizüket. 17 De továbbra is vétkeztek ellene, lázongtak a Felséges ellen a pusztában. 18 Próbára tették Istent vágyaikkal, ennivalót kérve kívánságuk szerint. 19 Isten ellen szóltak, amikor ezt mondták: Tud-e Isten asztalt teríteni a pusztában? 20 A sziklára ugyan ráütött, folyt a víz, és patakok áradtak, de tud-e kenyeret is adni, és húsról gondoskodni népének? 21 Az Úr ezt hallva megharagudott, és tűz lobbant fel Jákób ellen, haragra gerjedt Izráel ellen, 22 mert nem hittek Istenben, és nem bíztak segítségében. 23 Parancsot adott a magas fellegeknek, és megnyitotta az égi kapukat. 24 Mannaesőt hullatott rájuk eledelül, mennyei gabonát adott nekik. 25 Isteni kenyeret evett mindenki, eledelt küldött, hogy jóllakjanak. 26 Keleti szelet támasztott az égen, és déli szelet hajtott erejével. 27 Annyi húst hullatott rájuk, mint a por, annyi madarat, mint a tenger fövenye. 28 Táborukra hullatta azokat, hajlékaik köré. 29 Ettek, és igen jóllaktak, amit csak kívántak, megadta nekik. 30 De nem hagytak fel kívánságaikkal, bár még szájukban volt az étel. 31 Ezért haragra gerjedt ellenük az Isten, megölte legjobbjaikat, leterítette Izráel ifjait. 32 Ezek után is csak vétkeztek, és nem hittek csodáiban. 33 Ezért hiábavalóságban hagyta telni napjaikat, esztendeiket rémületben. 34 Ha öldökölni kezdte őket, hozzá folyamodtak, megtértek, és kívánkoztak Isten után. 35 Meggondolták, hogy Isten a kősziklájuk, a felséges Isten a megváltójuk. 36 De csak szájukkal hitegették, nyelvükkel hazudoztak neki. 37 Szívük azonban nem tartott ki mellette, nem voltak hűségesek szövetségéhez. 38 Pedig ő irgalmas, megbocsátja a bűnt, nem akar elpusztítani, sőt sokszor visszafojtja haragját, nem engedi, hogy egészen fellobbanjon indulata. 39 Meggondolja, hogy halandók ők, olyanok, mint a tovatűnő szél, amely nem tér vissza. 40 Hányszor lázadtak ellene a pusztában, hányszor okoztak neki fájdalmat a sivatagban! 41 Sokszor kísértették az Istent, megbántották Izráel Szentjét. 42 Nem gondoltak hatalmára és arra a napra, amelyen kiváltotta őket a nyomorúságból, 43 amikor jeleket tett Egyiptomban, és csodákat Cóan mezején. 44 Vérré változtatta a folyókat, nem ihattak a patakokból. 45 Bögölyöket bocsátott rájuk, hogy marják őket, és békákat, hogy romlást hozzanak rájuk. 46 Termésüket a cserebogárnak adta, munkájuk gyümölcsét a sáskáknak. 47 Szőlőjüket jégesővel pusztította el, fügefáikat felhőszakadással. 48 Állataikat jégesővel verette, jószágaikat villámokkal. 49 Rájuk zúdította izzó haragját, dühét, háborgását, a nyomorúságot és a pusztító angyalok seregét. 50 Utat nyitott haragjának, nem óvta meg őket a haláltól, életüket dögvésszel sújtotta. 51 Levágott minden elsőszülöttet Egyiptomban, a férfierő első termését Hám sátraiban.
Bibliaolvasó kalauz – Bödecs Pál igemagyarázata
A zsoltár hosszasan sorolja „az Úr dicső tetteit és erejét, csodáit, amelyeket véghezvitt” (4), és ezzel szembeállítja a nép keményszívűségét, hitetlenségét és engedetlenségét, amelyre rendre következik a büntetés is. „Pedig ő irgalmas, megbocsátja a bűnt, nem akar elpusztítani.” (38). Az Ő örök életre nevelő kegyelmét láthatjuk abban, hogy noha engedi, hogy megtapasztaljuk bűneink következményét, mégis megment minket a végső pusztulástól.
RÉ 78 MRÉ 78
„Isten minden teremtménye jó…, ha hálaadással élnek vele…” 1Timóteus 4,1–5
1 A Lélek pedig világosan megmondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, mert megtévesztő lelkekre és ördögi tanításokra hallgatnak, 2 és olyanokra, akik képmutató módon hazugságot hirdetnek, mert lelkiismeretük érzéketlenné vált. 3 Ezek tiltják a házasságot és bizonyos ételek élvezetét, amelyeket Isten azért teremtett, hogy hálaadással éljenek velük a hívők és azok, akik megismerték az igazságot. 4 Mert Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele, 5 mert Isten igéje és a könyörgés megszenteli.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(4) „Isten minden teremtménye jó…, ha hálaadással élnek vele…” (1Timóteus 4,1–5)
Az utolsó időket nem az apostol hozza szóba, hanem a kegyességükben betegesen túlhajtott ellenfelei. Aki Jézus Krisztussal találkozott és az Ő szabadításában részesült, az tudja, hogy örök életet adott nekünk az Isten (1János 5,11), ezért a földi élet minden perce ajándék, öröm, reménység, amely szeretetre indít. Tehát senkit ne riogassunk az utolsó időkkel, hanem mindenki előtt azt az életörömöt sugározzuk, amely üdvbizonyosságból fakad. Aki Jézus Krisztusban hisz, az már az újjáteremtett világ részese, az túl van az utolsó időkön, így annak számára ez nem téma (1).
Ahol azonban nincs hit, ott valóban az utolsó időket éljük, amely két végletben nyilvánul meg azóta is – Pál korában is, ma is, mindenkor – egészen Jézus Krisztus visszajöveteléig. Az egyik véglet szerint a kegyesség nem élő és éltető, örömöt és reménységet ajándékozó hit, hanem fenyegető, törvényeskedő vallás, amely magának ugyan mindent elnéz, de másoktól vég nélkül, kárhozattal fenyegetve, követel: a szexus és az étel terén, szüzességet és böjtöt követel. Pál ezt így fejezi ki, a korabeli tévtanítókra utalva: tiltják a házasságot és az ételek élvezetét, megtévesztő, hazug, képmutató módon. Emögött igen gyakran az az önző szemlélet tombol, miszerint: „ha én nem tudom élvezni, más se élvezze az életet”. A másik véglet szerint pedig mindent szabad ezen a két területen (is): szabad szexualitás és mértéktelen evés, ivás, birtoklás, élvezet; vagy ezek kompenzálásaként például állandó fogyókúra… (2–3)
Isten minden ajándéka jó, ha hálaadással, az isteni rendben, Jézus Krisztusba vetett hittel élünk azokkal. Nyilván, mindkét terület, amelyeket az apostol említ, nagy ajándék és nagy kísértés is. Isten embere azonban hálaadással él azokkal, és Isten hatalma eleve nem is engedi, hogy visszaéljen velük. Isten, aki mindenek Ura, megőrzi őt (Filippi 4,7). Isten embere élő kegyességgel, folyamatosan az Úr Igéjére figyel, szüntelenül könyörög; ezért a mindennapokban, két lábbal a földön járva, életörömmel és nem értelmezhetetlenül életidegen, azaz mások számára nem félelmetes és fenyegető módon van jelen ebben a világban (4–5).