„Azután kiválasztotta szolgáját, Dávidot, és kivette őt a juhaklok közül” Zsolt 78,52–72
52 Útnak indította népét, mint juhokat, vezette, mint nyájat a pusztában. 53 Biztonságban vezette őket, nem rettegtek, de ellenségeiket a tenger borította el. 54 Bevitte őket szent helyére, erre a hegyre, melyet jobbjával alkotott. 55 Népeket űzött ki előlük, nekik osztotta ki azoknak birtokát, Izráel törzseit telepítette sátraikba. 56 De ők kísértették a felséges Istent, lázadoztak, és nem tartották meg intelmeit. 57 Hűtlenül elpártoltak, mint őseik, csalódást okoztak, mint a meglazult íj. 58 Áldozóhalmaikkal haragították, és bálványszobraikkal ingerelték. 59 Ezt hallva Isten felháborodott, és nagyon megutálta Izráelt. 60 Elvetette sílói lakóhelyét, sátrát, amelyben az emberek közt lakott. 61 Fogságba juttatta hatalma jelét, ékességét ellenség kezébe. 62 Népét fegyver martalékává tette, mert megharagudott örökségére. 63 Ifjait tűz emésztette meg, szüzeinek nem énekeltek nászdalt. 64 Papjai fegyver által estek el, özvegyei nem sírhattak. 65 Akkor, mint aki addig aludt, fölébredt az Úr, mint egy bortól ujjongó hős, 66 és visszaverte ellenségeit, gyalázatba döntötte őket örökre. 67 De József sátrát megvetette, nem Efraim törzsét választotta, 68 Júda törzsét választotta ki, a Sion hegyét, mert azt szereti. 69 Magasra építette szentélyét, akár az eget, örök alapot vetett neki, akár a földnek. 70 Azután kiválasztotta szolgáját, Dávidot, és kivette őt a juhaklok közül. 71 A szoptatós juhok mögül hozta el, hogy pásztora legyen népének, Jákóbnak, és örökségének, Izráelnek. 72 Pásztorolta is tiszta szívvel, terelgette ügyes kézzel.
Bibliaolvasó kalauz – Bödecs Pál igemagyarázata
„Azután kiválasztotta szolgáját, Dávidot, és kivette őt a juhaklok közül” (70). Isten elvet és kiválaszt, de ezek a tettei nem egyenértékűek. Izráel tíz törzsének elvetését a nép bűneinek, míg Dávid kiválasztását egyedül Isten kegyelmének tulajdonítja zsoltárunk. Isten eredeti, saját szándéka és tette a kegyelem, és lehetetlen, hogy ezt bármi – akár a nép, vagy a mi magunk bűnei – örökre érvénytelenné tegye.
RÉ 265 MRÉ 397
„…a kegyesség pedig mindenre hasznos…” 1Timóteus 4,6–11
6 Ha ezeket tanítod a testvéreknek, jó szolgája leszel Krisztus Jézusnak, hiszen a hit és az igaz tanítás igéivel táplálkozol, amelynek követőjévé lettél. 7 A szentségtörő és vénasszonyos meséket pedig utasítsd el, inkább gyakorold magad a kegyességben, 8 mert a test sanyargatásának kevés a haszna, a kegyesség viszont mindenre hasznos, mert megvan benne a jelen és a jövendő élet ígérete. 9 Igaz beszéd ez, és teljes elfogadásra méltó, 10 hiszen azért fáradozunk és küzdünk, mert az élő Istenben reménykedünk, aki üdvözítője minden embernek, de leginkább a hívőknek. 11 Rendeld el ezeket, és tanítsd!
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(8) „…a kegyesség pedig mindenre hasznos…” (1Timóteus 4,6–11)
A kegyesség hasznos, ha ott van benne a jelen és jövendő élet ígérete (8), ha az élő Isten ígéretében reménykedik, és minden megnyilvánulásában ezt a reménységet hangsúlyozza, ha azért fáradozik és küzd, hogy másokat is az üdvösség reménységére hangoljon általa az Isten (10). A kegyesség beszéde akkor lesz igaz és teljes elfogadásra méltó, ha megérkezik Jézus Krisztus megoldást, megváltást adó, az emberi életet átformáló örömhíréhez (9). A kegyesség hit és e hittel megragadott igaz tanítás, amely persze mindent megvizsgál, eszerint dönt, int; de az igaz tanítás mégis az élet és reménység Istenébe vetett hitből fakad (6). Isten Igéje is azért szólal meg, hogy azokból vigasztalást nyerve reménykedjünk (Róma 15,4).
Érdemes a fentiek alapján önvizsgálatot tartanunk: milyen a kegyességünk? Ott van-e abban a jelen és a jövendő világ, Jézus Krisztusban kinyilvánított, üdvösséges ígérete? Kegyességünk, a Megváltóba vetett hittel megragadott tanításunk reménységet ad-e, akkor is, amikor prófétai bátorsággal intenie kell? Az apostol rámutat arra, hogy amennyiben kegyességünk nem ilyen, akkor az öncélú, sok esetben a kijelentés eredeti, krisztusi szándékához hűtlen, gyakran embertelen, amely nem töltheti be küldetését; és csak teherré, érthetetlen és értelmezhetetlen üzenetté lesz a ma embere számára, mint akkoriban ilyenek voltak azok a szentségtelen mondák, okoskodások, mindenféle kevert vallási és szellemi irányzatok, amelyekkel az akkori világ is tele volt, mindegyik magának akarván követőket, „elszánt katonákat” toborozni (7).
A Jézus Krisztusba vetett hitből fakadó kegyesség és tanítás hasznos, áldott, és sokakat reménységre hangol ott, ahol Isten Lelke, az Ő jótetszése szerint munkál. Ezért nagy a kegyesség haszna, a Jézus Krisztusban, a rendszeres napi kegyességé is, Igével és imádsággal, valamint ebből fakadóan, a kegyes élet, amely nem sanyargatja a testet, de adott helyzetben megregulázza azt, hogy saját maga alkalmatlanná ne váljon a szolgálatra (1Korinthus 9,27), és át ne lépjen Istennek nem kedves határokat (8).
Bizony, naponta el kell kérni, életünkben, szolgálatunkban, igehirdetésünkben, hogy kegyességünk krisztusi reménységre hasznos legyen!