„Mi pedig, a te néped, legelődnek nyája, örökké magasztalunk téged” Zsolt 79
1 Ászáf zsoltára. Ó, Isten! Pogányok törtek örökségedre, meggyalázták szent templomodat, romhalmazzá tették Jeruzsálemet. 2 Szolgáid holttestét az ég madarainak adták eledelül, híveid testét a föld vadjainak. 3 Úgy ontották vérüket Jeruzsálem körül, mint a vizet, és nem temette el őket senki. 4 Csúffá lettünk szomszédaink előtt, környezetünk gúnyol és kinevet. 5 Uram, meddig tart még haragod? Meddig lobog tűzként indulatod? 6 Töltsd ki lángoló haragodat a pogányokon, akik nem ismernek téged, az országokon, ahol nevedet nem hívják segítségül! 7 Mert megemésztették Jákóbot, és lakóhelyét elpusztították. 8 Ne ródd fel nekünk az elődök bűneit, siess felénk irgalmasan, mert igen elesettek vagyunk! 9 Segíts meg bennünket, szabadító Istenünk, a te neved dicsőségéért! Ments meg minket, és nevedért bocsásd meg vétkeinket! 10 Ne mondhassák a pogányok: Hol van az ő Istenük? Legyen nyilvánvalóvá előttünk, hogy bosszút állsz a pogányokon szolgáid kiontott véréért! 11 Jusson eléd a foglyok sóhajtása, tartsd meg a halálraítélteket, mert hatalmas a te karod! 12 Hétszeresen fizesd vissza szomszédainknak a gyalázatot, amellyel téged illettek, Uram! 13 Mi pedig, a te néped, legelődnek nyája, örökké magasztalunk téged. Nemzedékről nemzedékre mondunk dicséretet neked.
Bibliaolvasó kalauz – Bödecs Pál igemagyarázata
„Mi pedig, a te néped, legelődnek nyája, örökké magasztalunk téged” (13). Mai zsoltárunk szerzője már nem akarja megérteni és megmagyarázni a megmagyarázhatatlan szörnyűségeket. Nincsenek világos okok, amelyek ne törpülnének el az Isten nevét ért gyalázathoz képest (10). Ebben a helyzetben a maradék gyülekezet feladata az el nem halkuló könyörgés és magasztalás, mindennek ellenére.
RÉ 79 MRÉ 79
„Ne hanyagold el a benned lévő kegyelmi ajándékot…” 1Timóteus 4,12–5,2
12 Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tiszta életben. 13 Amíg megérkezem, legyen gondod a Szentírás felolvasására, az igehirdetésre, a tanításra. 14 Ne hanyagold el a benned levő kegyelmi ajándékot, amelyet prófécia által kaptál a vének kézrátételével. 15 Ezekkel törődj, ezekkel foglalkozz, hogy előrehaladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt. 16 Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel, megmented magadat is, hallgatóidat is. 5,1 Idősebb férfit ne dorgálj meg, hanem intsd mint apádat, a fiatalabbat pedig mint öcsédet, 2 az idősebb asszonyt mint anyádat, a fiatalabbat mint húgodat: teljes tisztasággal.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(14) „Ne hanyagold el a benned lévő kegyelmi ajándékot…” (1Timóteus 4,12–5,2)
A bennünk lévő kegyelmi ajándékokat az Úrtól kaptuk, azokkal szolgálni kell, azaz nem szabad azokat elhanyagolni, és közben ezek a kegyelmi ajándékok egyre inkább kibontakoznak (14). Az Úrtól kapott talentumainkkal, tehetségünkkel sáfárkodni kell, az Úr ügyében, és azok még gyarapodnak. Viszont elsorvadnak, ha nem élünk azokkal, illetve ugyancsak elsorvadnak, ha nem az Isten dicsőségére, hanem kizárólag a magunk javára akarjuk fordítani azokat.
A kegyelmi ajándékokat nem a kézrátétel adja, hanem a felismert kegyelmi ajándékot a kézrátétellel kinyilvánítjuk, és kérjük az Úr áldását ahhoz, hogy ezekkel a kegyelmi ajándékokkal a „vének” által megáldott testvérünk az Isten országát építve élhessen (14). Építeni csak úgy lehetséges, ha az igeolvasás és az igehirdetés egyszerre tanít, int, vigasztal, és mindezekkel a megváltás örömhírét hirdeti (13), miközben az előbbiekhez hitelesen példás élet társul, hitben, beszédben, magaviseletben, szeretetben, tisztaságban (12).
Pál kéri Timóteust, mint szolgatársát, hogy maradjon meg hűséggel a szolgálata mellett, leginkább azzal törődjön, és minden egyéb megadatik neki (15). Ennek azonban feltétele az, hogy az Úr szolgája kellőképpen törődjön magával is, azaz legyen gondja önmagára, mert aki önmagára nem figyel, aki nem pihen, aki testi-lelki egészségét nem gondozza, aki nem töltekezik, az nem tud igazán másoknak sem szolgálni (16). Csak az tud másokat megmenteni, vagyis csak az tudja az Isten mentő szeretetét közvetíteni, aki maga is folyamatosan ráhagyatkozik az Úr mentő szeretetére (16). Két végletben is hibázhatunk itt. Egyrészt a szolgálatban állandóan másokért élünk, miközben önmagunk felőrlődünk. Vagy pedig csak önmagunkkal foglalkozunk, még a szolgálat leple alatt is. Nem bűn olyat tenni, amit magadért teszel, ami örömöt okoz, hogy aztán odafordulhass a másik emberhez, miközben folyamatosan az Úr előtt állsz.