„...ti adjatok nekik enni!” Mt 14,13–21
13 Amikor meghallotta ezt Jézus, eltávozott onnan hajón egy lakatlan helyre egyedül. Amikor meghallotta ezt a sokaság, gyalog követte őt a városokból. 14 Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, és meggyógyította betegeiket. 15 Amikor esteledett, odamentek hozzá tanítványai, és ezt mondták: Lakatlan ez a hely, és későre jár. Bocsásd el a sokaságot, hogy menjenek a falvakba, és vegyenek élelmet maguknak. 16 Jézus azonban ezt mondta nekik: Nem kell elmenniük: ti adjatok nekik enni! 17 Ők így válaszoltak: Nincs itt egyebünk, csak öt kenyerünk és két halunk. 18 Ő pedig ezt mondta: Hozzátok nekem ide azokat! 19 Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a fűre, azután vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket, és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak. 20 Miután valamennyien ettek és jóllaktak, összeszedték a maradék darabokat, tizenkét tele kosárral. 21 Aki pedig evett, mintegy ötezer férfi volt, az asszonyokat és a gyermekeket nem számítva.
Bibliaolvasó kalauz – Márkus Mihály
„...ti adjatok nekik enni!” (16). Az evangélizációs időkben újra és újra rájöttek eleink: „az üres gyomornak nincsen füle”. Ha mást nem, legalább zsíros vagy lekváros kenyeret adtak azoknak, akik Isten igéje hallgatására akár korgó gyomorral is összegyülekeztek. Ez nyilván messze volt a bibliai ételszaporítástól, mégis őrizte Jézus szemléletét: ne „küldjétek el” az éhezőt! Ne bízzátok másra, ne bízzátok magára az éhezőre se a gondja megoldását: Ti adjatok! Ne bántsuk az első tanítványokat: előttük nem volt ilyen példa. Előttünk viszont már van...
RÉ 1 RÉ21 1 • IÉ Jer 9,22–23 • Zsolt 1
Napi ének Jézus Krisztus követéséről | 452 | Ki utánam jön, szól az Úr
Heti zsoltárének | 1 | Aki nem jár hitlenek tanácsán
„…a vereség igen súlyos volt… Elvették az Isten ládáját is.” 1Sám 4,2–22
2 A filiszteusok csatarendbe álltak Izráellel szemben, heves harc kezdődött, és vereséget szenvedett Izráel a filiszteusoktól, akik levágtak a harcmezőn mintegy négyezer embert. 3 A hadinép visszavonult a táborba, és Izráel vénei ezt mondták: Miért veretett meg ma bennünket az Úr a filiszteusokkal? Hozzuk el ide Sílóból az Úr szövetségládáját, jöjjön közénk, és szabadítson meg bennünket ellenségeink kezéből! 4 Ekkor a nép követeket küldött Sílóba, és elhozták onnan a kerúbokon trónoló Seregek Urának a szövetségládáját. Éli két fia, Hofní és Fineás is ott volt Isten szövetségládájával. 5 Amikor az Úr szövetségládája megérkezett a táborba, egész Izráel olyan nagy ujjongásban tört ki, hogy még a föld is megrendült bele. 6 Meghallották a filiszteusok is a hangos ujjongást, és azt kérdezgették: Mi ez a nagy ujjongás, ami a héberek táborából hallatszik? És megtudták, hogy az Úr ládája érkezett meg a táborba. 7 Ekkor félelem fogta el a filiszteusokat, és ezt mondták: Isten jött a táborba! Jaj nekünk – mondták –, mert ilyen még nem volt sohasem! 8 Jaj nekünk! Ki ment meg bennünket ennek a hatalmas Istennek a kezéből? Ez az az Isten, aki mindenféle csapással sújtotta Egyiptomot a pusztában! 9 Filiszteusok! Legyetek erősek, legyetek férfiak, különben szolgái lesztek a hébereknek, ahogyan ők szolgáltak nektek. Legyetek férfiak, harcoljatok! 10 Harcoltak is a filiszteusok, és Izráel vereséget szenvedett. Mindenki hazafelé menekült, mert a vereség igen súlyos volt: elesett Izráelből harmincezer gyalogos. 11 Elvették az Isten ládáját is. Éli két fia, Hofní és Fineás is meghalt. 12 Egy benjámini férfi elfutott a csatatérről, és még aznap megérkezett Sílóba megszaggatott ruhában, porral beszórt fejjel. 13 Amikor megérkezett, Éli ott ült székén az út mentén figyelve, mert szíve remegett az Isten ládája miatt. Amikor megérkezett az az ember a városba, és elmondta a hírt, jajgatásban tört ki az egész város. 14 Meghallva a hangos jajgatást, ezt kérdezte Éli: Mi ez a nagy lárma? Akkor az az ember gyorsan odament, és megmondta Élinek. 15 Éli akkor már kilencvennyolc éves volt, révedező szemeivel alig látott. 16 Az az ember ezt mondta Élinek: A csatatérről jövök, ma menekültem el a csatatérről! Éli ezt kérdezte: Mi történt, fiam? 17 A hírnök így felelt: Megfutamodott Izráel a filiszteusok előtt, és igen súlyos vereség érte a népet. A két fiad, Hofní és Fineás is meghalt, sőt az Isten ládáját is elvették! 18 Amikor az Isten ládáját említette, Éli leesett a székről, háttal a kapufélfának, nyakát szegte, és meghalt, mert már öreg és elnehezedett ember volt. Negyven évig volt Izráel bírája. 19 A menye, Fineás felesége pedig terhes volt, közel a szüléshez. Amikor meghallotta a hírt, hogy elvették az Isten ládáját, és meghalt az apósa meg a férje is, összegörnyedt és megszült, mert rátörtek a szülési fájdalmak. 20 És amikor haldoklott, ezt mondták a mellette álló asszonyok: Ne félj, mert fiút szültél! De ő nem felelt, nem is figyelt oda, 21 hanem elnevezte a gyermeket Íkábódnak – ami azt jelenti: odavan Izráel dicsősége –, mert elvették az Isten ládáját, és odalett az apósa, meg a férje is. 22 Ezért mondta: Odavan Izráel dicsősége, mert elvették az Isten ládáját!
Magyarné Balogh Erzsébet igemagyarázata
„…a vereség igen súlyos volt… Elvették az Isten ládáját is.”
Amikor még nem volt más hírcsatorna, csak az emberi szó, akkor is elterjedt, hogy Sílóban Sámuel az Úr prófétája. Újra van kijelentés, Isten jelen van. Isten Igéje, szava nélkül nem tudunk jó döntéseket hozni. Prófétai szóra van szükségünk, ez építi, bátorítja és vigasztalja egyházunkat, egész népünket. Annak tudata, hogy ismét szól Isten a prófétához még nem elég. Isten útmutatása szerint kell élni is a mindennapokban, és cselekedni konkrét helyzetekben. A filiszteusok elleni harcba Izráel népe a szövetségládát is magával viszi, ennek ellenére 34 ezer zsidó ember esik áldozatul a csatákban. A láda igen, de az Úr nem volt velük. Erről a harcról nem szólt az Úr. Amit azonban megmondott, az beteljesedett, és egy napon halt meg Hofní és Fineás. A tisztátalanná tett szentély pusztulásának oka a bűnbánatot nem ismerő szívek keménysége volt. „Íkábód: … odavan Izráel dicsősége…” (21) – kiáltja Fineás felesége a megszületett gyermek nevét, kimondva annak a helyzetnek tragikumát, ami bekövetkezett. Saját tragédiáink szembesítsenek azzal, mit tettünk meg úgy, hogy nem szólt az Úr, és mit nem tettünk meg, pedig szólt az Úr.
Mt 14,13–21
- zsoltár