„Embereknek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges” Mt 19,16–26
16 Odament hozzá valaki, és ezt kérdezte: Mester, mi jót tegyek, hogy örök életet nyerjek? 17 Ő pedig azt felelte neki: Miért kérdezel engem a jóról? Csak egy van, aki jó. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat! 18 Az megkérdezte: Melyeket? Jézus így felelt: Ezeket: „Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, 19 tiszteld apádat és anyádat”, és „szeresd felebarátodat, mint magadat!” 20 Az ifjú erre ezt mondta: Ezt mind megtartottam, mi fogyatkozás van még bennem? 21 Jézus így válaszolt neki: Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem! 22 Amikor hallotta az ifjú ezt a beszédet, szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. 23 Jézus pedig ezt mondta tanítványainak: Bizony mondom nektek, hogy gazdag ember nehezen megy majd be a mennyek országába. 24 Ismét mondom nektek: Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni. 25 Amikor meghallották ezt a tanítványok, nagyon megdöbbentek, és így szóltak: Akkor kicsoda üdvözülhet? 26 Jézus rájuk tekintett, és ezt mondta nekik: Embereknek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges.
Bibliaolvasó Kalauz – Pecsuk Ottó igemagyarázata
„Embereknek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges” (26). Ahogy a gyermekeim növekednek, egyre kínosabb nekik látni, hogy szemben az osztálytársaikkal, akik szép új házban élnek, menő kocsikkal utaznak és a legújabb videójátékokkal játszanak, mi szerény házban lakunk, egyszerű kocsit hajtunk, és nem veszünk nekik drága játékokat, inkább azzal gyötörjük őket, hogy olvassanak jó könyveket. Amikor őszintén megkérdezik az okát, én is igyekszem őszintén válaszolni nekik: akinek nagy vagyona van, és azt mind magára költi, nem mehet be az Isten országába. Bár látják, hogy komolyan gondolom, azért időről időre újranyitjuk ezt a beszélgetést. Nyilván még sokat kell tanulnunk egymástól.
RÉ 267 RÉ21
Könyörgés böjti időben | 466 | Atyám, kegyelmezz
„Senki sem szánt meg engem…” 1Sám 22,1–10
1 Elment azért onnan Dávid, és az Adullám-barlangba menekült. Amikor meghallották testvérei és apjának egész rokonsága, elmentek hozzá. 2 Odasereglett még hozzá mindenféle elnyomott, eladósodott és elkeseredett ember, ő pedig a vezérük lett. Mintegy négyszáz ember volt vele. 3 Onnan a móábi Micpébe ment Dávid, és ezt mondta Móáb királyának: Hadd jöjjön közétek apám és anyám, amíg meg nem tudom, hogy Isten mit akar tenni velem. 4 És odavitte őket Móáb királyához, és ott maradtak nála mindaddig, amíg Dávid a sziklavárban volt. 5 Gád próféta azonban ezt mondta Dávidnak: Ne maradj a sziklavárban, hanem eredj, menj el Júda földjére! Dávid el is ment, és megérkezett a hereti erdőbe. 6 Saul pedig tudomást szerzett erről, mert felismerték Dávidot és az embereit. Saul ekkor Gibeában volt a magaslaton, a tamariszkuszfa alatt. Lándzsája a kezében volt, és udvari emberei mind mellette álltak. 7 Akkor ezt mondta Saul a mellette álló udvari embereknek: Idehallgassatok, Benjámin fiai! Hát Isai fia adott itt mindenkinek mezőt és szőlőt, és ő tett talán benneteket ezredesekké és századosokká? 8 Hiszen ti mind összeesküdtetek ellenem, mert senki sem leplezte le előttem, hogy a tulajdon fiam kötött szövetséget Isai fiával. Senki sem szánt meg engem, és nem mondta meg nekem, hogy a tulajdon fiam lázította ellenem a szolgámat, hogy leselkedjék rám. Bizony, így van ez! 9 Megszólalt erre az edómi Dóég, aki ott állt Saul udvari emberei mellett, és azt mondta: Én láttam, amikor Isai fia Nóbba érkezett Ahímelekhez, Ahítúb fiához. 10 Ő megkérdezte érdekében az Urat, ellátta útravalóval, sőt a filiszteus Góliát kardját is odaadta neki.
Az Ige mellett – Lányi Gábor igemagyarázata
(8) „Senki sem szánt meg engem…” (1Sám 22,1–10)
Isten Dáviddal van. Dávid tábora a menekülésben, bujdosásban is növekszik. Saulé csökken. Dávidhoz sereglenek a „mindenféle elnyomottak” (2), elkeseredettek, kiábrándultak, akik csalódtak Saulban, aki már észrevették, hogy a király eljátszani látszik isteni felkenetését. Önzése, uralkodási vágya, ebből fakadó zavartsága, szeretetlensége elzárja őt másoktól: egyedülállóvá, magányossá teszi. Paranoia, tomboló düh, már-már megbomlott elme a része. Nem csoda, hogy még a saját fia is inkább a „trónkövetelő” pártját fogja. Igaza van Saulnak: senki sem szánja meg őt. (8) Valóban szánalomra méltó az ilyen emberi helyzet. Talán Saul vágyna is a szánakozásra. Vágyna maga is arra, hogy valaki vele legyen, támogassa, megértse. De az önzés, az önszeretet nem nyerheti el mások szimpátiáját. Ahhoz, hogy valaki „megszánja” őt, neki magának kellene megváltoznia. Belátnia tévútját, megbánnia elkövetett bűneit, visszatérnie az Istenhez való engedelmesség általa szétszakított kötelékébe. Mert egy biztos: a lehetősége meglenne rá, Isten „megszánná” őt, Saul mégsem találja a véghezvitelét.