„Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak." Mt 22,1–14
1 Jézus ismét példázatokban beszélt hozzájuk: 2 Hasonló a mennyek országa ahhoz a királyhoz, aki menyegzőt készített a fiának. 3 Elküldte szolgáit, hogy hívják össze a meghívottakat a menyegzőre, de azok nem akartak elmenni. 4 Ekkor újabb szolgákat küldött, akikhez így szólt: Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, elkészítettem az ünnepi lakomát, ökreim és hízott állataim levágva, és minden készen van, jöjjetek a menyegzőre! 5 De némelyek, ezzel mit sem törődve, elmentek: egyik a földjére, a másik a kereskedésébe. 6 A többiek pedig megragadták szolgáit, bántalmazták és megölték őket. 7 A király haragra gerjedt, elküldte seregeit, és elpusztította ezeket a gyilkosokat, városukat pedig felégette. 8 Akkor ezt mondta szolgáinak: A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. 9 Menjetek ki tehát az országutakra, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre! 10 A szolgák ki is mentek az utakra, összegyűjtöttek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt, és megtelt a lakodalmas ház vendégekkel. 11 Amikor a király bement, hogy megtekintse a vendégeket, meglátott ott egy embert, aki nem volt menyegzői ruhába öltözve, 12 és így szólt hozzá: Barátom, hogyan jöhettél be ide, hiszen nincs menyegzői ruhád! Az pedig hallgatott. 13 Akkor a király ezt mondta szolgáinak: Kötözzétek meg kezét-lábát, és vessétek ki a külső sötétségre; ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. 14 Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak.
Bibliaolvasó Kalauz – Ferenczi Zoltán
Amikor arra gondolunk, vajon ki lehet az örököse Isten királyi uralmának (2a), épp azok nem jutnak eszünkbe, akikről ez a példázat szól (10). Vajon mi lehet az oka, hogy mi gyakran azokat akarjuk misszió címén rávenni valamilyen vallásosságra, akik ezt egyáltalán nem akarják? Mi lehet az oka, hogy szívesen válogatunk a meghívottak között, s a gonoszokat leginkább nem választjuk? Gyakran becsap minket keresztyén énképünk (1Jn 1,8). Jó, hogy Isten másképp választ!
RÉ 489 RÉ21 666
Könyörgés böjti időben | 474 | Ó, irgalmas Isten
„Ne bánjatok így azzal, amit az Úr adott nekünk!” 1Sám 30,16–31
16 El is vezette hozzájuk; azok pedig az egész vidéken elszéledve ettek-ittak és táncoltak, mert igen nagy volt a zsákmány, amelyet a filiszteusok földjén és Júda földjén szereztek. 17 Dávid virradattól másnap estig vágta őket, és senki sem menekült meg közülük, csak négyszáz ifjú, akik tevére ülve elvágtattak. 18 Így mentett meg Dávid mindent, amit az amálékiak elvittek. Két feleségét is megmentette Dávid. 19 Semmijük sem hiányzott a zsákmányból, sem kicsiny, sem nagy, sem fiúk, sem lányok, semmi, amit elvettek tőlük; mindent visszaszerzett Dávid. 20 A juhokat és marhákat is mind visszavette Dávid. Ezt a jószágot előtte terelték, és azt mondták: Ez Dávid zsákmánya! 21 Dávid visszaért ahhoz a kétszáz emberhez, akik fáradtak voltak ahhoz, hogy Dávidot kövessék, és ezért otthagyta őket a Beszór-pataknál; ezek elébe mentek Dávidnak és a vele levő népnek. Dávid odalépett hozzájuk, és békességgel köszöntötte őket. 22 Akkor néhány gonosz és elvetemült ember azok közül, akik elmentek Dáviddal, így kezdett beszélni: Mivel ezek nem jöttek velünk, ne adjunk nekik a zsákmányból, amit megmentettünk, hanem mindegyiknek csak a feleségét és a gyermekeit. Vigyék el őket, és menjenek! 23 Dávid azonban így felelt: Testvéreim! Ne bánjatok így azzal, amit az Úr adott nekünk! Mert ő őrzött meg bennünket, és ő adta kezünkbe a bennünket kifosztó rablócsapatot. 24 Hogy is hallgathatnánk rátok ebben? Hanem amekkora a része annak, aki elment a harcba, akkora legyen annak is a része, aki a fölszerelésnél maradt; egyforma részt kapjanak! 25 És így lett ez attól a naptól fogva azután is: rendelkezéssé és szokássá tették ezt Izráelben mindmáig. 26 Amikor megérkezett Dávid Ciklágba, küldött a zsákmányból Júda véneinek, a barátainak, ezzel az üzenettel: Nektek szóló ajándék ez az Úr ellenségeinek zsákmányából! 27 Küldött a Bételben, Rámót-Negebben és Jattírban lakóknak, 28 az Aróérban, Szifmótban és Estemóában lakóknak, 29 a Rákálban, a jerahmeéliek városaiban és a kéniek városaiban lakóknak, 30 a Hormában, Bór-Ásánban és Atákban lakóknak, 31 a Hebrónban és mindazokon a helyeken lakóknak, ahol megfordult Dávid az embereivel.
Az Ige mellett – Lányi Gábor igemagyarázata
(23) „Ne bánjatok így azzal, amit az Úr adott nekünk!” (1Sám 30,16–31)
Mi kinek tulajdonítjuk a győzelmeinket? Az előző napi igében olvashattunk arról, hogy Dávid Isten akaratát tudakolja abban, hogy üldözőbe vegye-e az emberrabló amálekitákat. Isten felbátorítja őt a cselekvésre. Sőt mi több, ma arról olvashatunk, hogy a győzelem útját is ő készíti elő: az amálekiták hamis biztonságtudattal esznek-isznak, ünneplik zsákmányukat. Dávid meglepetésgyőzelmet arat felettük. Nemcsak az elrabolt családtagok kerülnek elő hiánytalanul, de az amálekiták korábban összerablott kincsei is Dávid kezére jutnak.
Dávid emberei közül néhányan viszont maguknak tulajdonítják a győzelmet. Nem akarnak adni a zsákmányból azoknak, akik hátramaradtak a felszereléssel, mondván, ők nem olyan mértékben vették ki a részüket a harcból. A zsákmány az övék, ők szerezték, ők dolgoztak meg érte. Dávid Istennek tulajdonítja a győzelmet: „Testvéreim! Ne bánjatok így azzal, amit az Úr adott nekünk! Mert ő őrzött meg bennünket…” (23).
A győzelem, a siker, az előmenetel nem jutalom, hanem ajándék. Nem ők érdemelték ki, hanem Isten kegyelméből kapták. Adja Isten, hogy megláthassuk, elismerjük mi is: „És hogyha néha-néha győzök, / Ő járt, az Isten, járt előttem, / Kivonta kardját, megelőzött” (Ady Endre).