„...ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára”. Mt 26,17–29
17 A kovásztalan kenyerek első napján odamentek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték tőle: Hol akarod megenni a páskavacsorát, hol készítsük el? 18 Ő ezt válaszolta: Menjetek a városba egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki: A Mester üzeni: Az én időm közel van, nálad tartom meg a páskavacsorát tanítványaimmal. 19 A tanítványok úgy tettek, amint Jézus parancsolta nekik, és elkészítették a páskavacsorát. 20 Amikor beesteledett, asztalhoz telepedett a tizenkét tanítvánnyal. 21 Miközben ettek, így szólt: Bizony mondom nektek, hogy közületek egy el fog árulni engem. 22 Ekkor nagyon elszomorodtak, és egyenként kezdték kérdezni tőle: Talán csak nem én vagyok az, Uram? 23 Ő pedig így válaszolt: Aki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem. 24 Az Emberfia elmegy, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja: jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik. 25 Megszólalt Júdás is, az áruló, és ezt kérdezte: Talán csak nem én vagyok az, Mester? Ő azt felelte neki: Te mondtad. 26 Miközben ettek, Jézus vette a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, a tanítványoknak adta, és ezt mondta: Vegyétek, egyétek, ez az én testem! 27 Azután vette a poharat, és hálát adva nekik adta, és ezt mondta: Igyatok ebből mindnyájan, 28 mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. 29 De mondom nektek, nem iszom mostantól fogva a szőlőtőnek ebből a terméséből ama napig, amelyen majd újat iszom veletek Atyám országában.
Bibliaolvasó Kalauz – Fónagy Miklós igemagyarázata
A tanítványok Jézus kérésének megfelelően elkészítik a páskavacsorát. A közös étkezés során kiderül, hogy a csapat egyik tagja áruló. A történet úgy folytatódik, hogy a páskavacsora az úrvacsora szereztetésévé magasztosul. A megtört kenyér és a kitöltött bor számunkra azóta is a legdrágábban hirdeti: Jézus önmaga feláldozásával kifizette minden adósságunkat, és újra elszakíthatatlanul az övéi vagyunk.
RÉ 440 RÉ21 360
Nagyheti himnusz | 496 | Királyi zászlók lobognak
„A láda meg Izráel és Júda sátrakban laknak… Hogyan mehetnék… én haza…?” 2Sám 11,1–13
1 Egy esztendő múlva, abban az időben, amikor a királyok háborúba szoktak vonulni, elküldte Dávid Jóábot szolgáival meg egész Izráellel együtt. Pusztították az ammóniakat, és körülzárták Rabbát. Dávid azonban Jeruzsálemben maradt. 2 Egyszer estefelé, amikor Dávid fölkelt a fekhelyéről, és a királyi palota tetején sétált, meglátott a tetőről egy asszonyt, aki éppen fürdött. Az asszony igen szép volt. 3 Dávid elküldött, és kérdezősködött az asszony felől. Ezt mondták neki: Betsabé ez, Elíám leánya, a hettita Úriás felesége. 4 Akkor követeket küldött Dávid, és magához vitette őt. Az asszony, aki éppen azelőtt tisztult meg tisztátalanságából, bement hozzá, ő pedig vele hált. Azután hazament az asszony. 5 De az asszony teherbe esett. Megüzente hát Dávidnak: Teherbe estem! 6 Akkor Dávid ezt üzente Jóábnak: Küldd el hozzám a hettita Úriást! Jóáb el is küldte Úriást Dávidhoz. 7 Amikor Úriás megérkezett hozzá, megkérdezte Dávid, hogy jól van-e Jóáb, jól van-e a hadinép, és jól folyik-e a háború. 8 Azután ezt mondta Dávid Úriásnak: Menj haza, és mosd meg a lábadat! Úriás elhagyta a királyi palotát, és vitték utána a király ajándékát. 9 De Úriás a királyi palota bejárata előtt feküdt le ura többi szolgájával együtt, és nem ment haza. 10 Amikor jelentették Dávidnak, hogy Úriás nem ment haza, ezt kérdezte Dávid Úriástól: Hiszen hosszú útról érkeztél! Miért nem mentél hát haza? 11 Úriás így felelt Dávidnak: A láda meg Izráel és Júda sátrakban laknak; az én uram, Jóáb és uramnak a szolgái pedig a nyílt mezőn táboroznak. Hogyan mehetnék akkor én haza, hogy egyem, igyam, és a feleségemmel háljak? Az életemre, a lelkemre mondom, hogy nem teszem ezt! 12 Akkor ezt mondta Dávid Úriásnak: Maradj itt még ma, és holnap elbocsátlak! Ott maradt tehát Úriás Jeruzsálemben aznap és másnap is. 13 Azután hívatta őt Dávid, hogy vele egyék és igyék, és leitatta őt. De este urának a szolgáival ment ki lefeküdni a fekvőhelyére, és nem ment haza.
Az Ige mellett – Vladár Gábor igemagyarázata
(11) „A láda meg Izráel és Júda sátrakban laknak… Hogyan mehetnék… én haza…?” (2Sám 11,1–13)
Miközben Izráel seregei újabb háborút vívnak az ammóniakkal, a Jeruzsálemben maradt Dávid király olyasmit követ el, ami „becstelenség Izráelben” (Jer 29,23): szemet vet egy háza tetőteraszán mosakodó asszonyra. Bár tudja, nincs lehetősége az asszony megszerzésére, mégis a palotájába rendeli, hogy vágyát kielégítse. Betsabé férje, Úriás, katona, a Jeruzsálemben már őslakosnak számító „hettita” népesség (vö. Ez 16,3) tagja, aki éppen az ammóniakkal harcol. Mivel Betsabé teherbe esik (5), Dávid a táborból hadijelentés ürügyén sürgősen magához rendeli Úriást, és hazaküldi feleségéhez. Ezzel véli eltussolhatóvá tenni a házasságtörést (3Móz 15,19kk), mivel így a megfogant élet az ő gyermekeként jöhetne a világra. A király ravasz csapdája azonban meghiúsul, mivel Úriás kínosan ragaszkodik a szent háború előírásaihoz (11), sőt, még ittasan is önmegtartóztató marad (12–13).
Megdöbbenünk viszont, hogy Isten választottja, a felkent király prototípusa, a leendő Messiás őse mennyire esendő. „Fiúként” kivonja magát annak az „Atyának” a szeretetéből, aki azt ígérte neki: „nem vonom meg tőle szeretetemet” (2Sám 7,14), és megveti Isten parancsolatát (2Móz 20,14). Itt is érvényes az apostoli szó: „Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék” (1Kor 10,12).