„...a helytartó nagyon elcsodálkozott” Mt 27,1–14
1 Amikor megvirradt, a főpapok és a nép vénei valamennyien azt a határozatot hozták Jézus ellen, hogy halálra adják őt. 2 Azután megkötözték, elvitték, és átadták Pilátusnak, a helytartónak. 3 Amikor pedig Júdás, aki elárulta őt, látta, hogy elítélték, megbánta tettét, visszavitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és a véneknek, 4 és ezt mondta: Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el. De azok ezt mondták: Mi közünk hozzá? A te dolgod. 5 Ekkor ő behajította az ezüstöket a templomba, és eltávozott, majd elment, és felakasztotta magát. 6 A főpapok felszedték az ezüstöket, és így szóltak: Nem szabad a templom kincséhez tenni, mert vérdíj ez. 7 Azután határozatot hoztak, és megvásárolták belőle a Fazekasmezőt, az idegenek számára temetőnek. 8 Ezért hívják ezt a mezőt a mai napig Vérmezőnek. 9 Ekkor teljesedett be Jeremiás próféta mondása: „És vették a harminc ezüstöt, a felbecsültnek árát, akit ennyire becsültek Izráel fiai, 10 és odaadták a Fazekasmezőért, ahogyan megparancsolta nekem az Úr.” 11 Jézust pedig a helytartó elé állították, aki ezt kérdezte tőle: Te vagy a zsidók királya? Jézus pedig ezt felelte: Te mondod. 12 De mikor a főpapok és a vének vádolták, semmit sem válaszolt. 13 Akkor így szólt hozzá Pilátus: Nem hallod, mennyi mindennel vádolnak? 14 Jézus azonban nem felelt egyetlen szavára sem, úgyhogy a helytartó nagyon elcsodálkozott.
Bibliaolvasó Kalauz – Szép Eduárd igemagyarázata
Megváltónk életében, a vallási ítélőbírók után, a világi törvényszék következik. Az evangélista feljegyzi, hogy „...a helytartó nagyon elcsodálkozott” (14). Megváltónk szenvedéseit látva nem elég csodálkozni, több kell ennél. Pilátus csak a csodálkozásig jutott, nekünk a szívünkbe kell fogadni őt, hogy ott lakozzon hit által (Ef 3,17). Dicsérjük és magasztaljuk az érettünk szenvedett, meghalt és feltámadott Urat! Köszönjük meg áldozatát, és kérjük vezetését.
RÉ 341 RÉ21 493
Nagyheti ének | 492 | A Bárány hordja csendesen
„… nem szabad így cselekedni Izráelben!” 2Sám 13,1–19
1 Ezek után a következő dolog történt: volt Absolonnak, Dávid fiának egy szép húga, akinek Támár volt a neve. Megszerette őt Amnón, Dávid fia. 2 Amnón annyira epekedett húgáért, Támárért, hogy szinte belebetegedett, mert a leány szűz volt, és Amnón lehetetlennek látta, hogy valamit is tehessen vele. 3 Volt azonban Amnónnak egy Jónádáb nevű barátja, Sammának, Dávid testvérének a fia. Jónádáb agyafúrt ember volt. 4 Ezt mondta neki: Mi az oka, hercegem, hogy napról napra levertebb vagy? Nem mondanád meg nekem? Amnón ezt felelte neki: Támárba, Absolon öcsém húgába vagyok szerelmes. 5 Jónádáb ezt mondta neki: Feküdj ágyba, és tettesd magad betegnek! Ha eljön apád, hogy meglátogasson, ezt mondd neki: Hadd jöjjön ide Támár húgom, hogy ennem adjon! Szemem láttára készítse el az ételt, hogy lássam, és az ő kezéből egyem! 6 Lefeküdt tehát Amnón, és betegnek tettette magát. Amikor elment a király, hogy meglátogassa, ezt mondta Amnón a királynak: Hadd jöjjön ide Támár húgom, és süssön szemem láttára néhány süteményt, az ő kezéből szeretnék enni! 7 Akkor üzenetet küldött Dávid Támárnak a palotába: Menj el Amnón bátyád házába, és készíts neki valami ennivalót! 8 El is ment Támár bátyjának, Amnónnak a házába, aki ágyban volt. Fogta a tésztát, meggyúrta, a szeme láttára kiszaggatta, és megsütötte a süteményt. 9 Azután fogta a serpenyőt, és feltálalta neki, de ő nem akart enni. Majd azt mondta Amnón: Küldjetek ki innen mindenkit! Ki is ment onnan mindenki. 10 Akkor ezt mondta Amnón Támárnak: Hozd be az ételt a hálószobába, a kezedből szeretnék enni! Fogta tehát Támár a süteményt, amelyet készített, és bevitte a hálószobába bátyjának, Amnónnak. 11 Amikor odanyújtotta neki, hogy egyék, az megragadta őt, és ezt mondta neki: Gyere, húgom, hálj velem! 12 Ő azonban ezt mondta neki: Jaj, bátyám, ne kövess el rajtam erőszakot, mert nem szabad így cselekedni Izráelben! Ne kövess el ilyen gyalázatot! 13 Én hová menjek majd szégyenemben? Téged pedig gyalázatosnak fognak tartani Izráelben. Inkább beszélj a királlyal, bizonyára nem tagad meg engem tőled. 14 De ő nem akart hallgatni rá, és mert erősebb volt nála, erőszakot követett el rajta, és vele hált. 15 Utána azonban annyira meggyűlölte őt Amnón, hogy nagyobb lett a gyűlölete, amellyel gyűlölte, annál a szerelemnél, amellyel szerette, és ezt mondta neki Amnón: Kelj fel, eredj innen! 16 De ő ezt felelte neki: Ha elküldesz, akkor még nagyobb gonoszságot követsz el annál, amit már elkövettél rajtam. De ő nem akart hallgatni rá, 17 sőt kiáltott a szolgálatára álló legénynek, és ezt parancsolta: Kergessétek ki innen ezt a lányt az utcára, és zárd be utána az ajtót! 18 Támáron tarka ruha volt, mert ilyen köntösbe szoktak öltözni a király szűz lányai. A szolga kivezette őt az utcára, és bezárta utána az ajtót. 19 Támár ekkor hamut hintett a fejére, és megszaggatta a tarka ruhát, amely rajta volt. Kezét a fejére kulcsolta, és jajveszékelve járt-kelt.
Az Ige mellett – Vladár Gábor igemagyarázata
(12) „… nem szabad így cselekedni Izráelben!” (2Sám 13,1–19)
Amnón, Dávid király legidősebb fia (jogos trónörökös), betegesen és reménytelenül szerelmes féltestvérébe (2), Támárba, a király egyik előkelő származású feleségének (2Sám 3,3) a lányába. A féltestvérek közötti házasságot a törvény tiltja (3Móz 20,17), de egyébként sincs lehetőség a királyi udvarban intim kapcsolat felvételére. A herceg azonban betegnek kijáró étel készíttetésével házába csalja gyanútlan húgát, aki hiába tiltakozik az erőszakoskodása miatt: „nem szabad így cselekedni… ne kövess el ilyen gyalázatot” (12). Ezzel nemcsak a kötelező társadalmi szokásra utal, hanem a családon belüli erőszak ilyen megnyilvánulására is, mert ez mindkettejük jövőjét tönkreteszi.
Az erőszaktétel utáni gyors hangulatváltást, hogy ti. Amnón „meggyűlölte” húgát (15), a mai olvasó nyilván lélektanilag értelmezi: ha a szerelemből hiányzik a teljesség (nem az egész ember kell), akkor hamar megjelenik az agresszióval vegyes szégyenérzet, és bűnné lesz a szeretet. A szentíró csak a tényekre szorítkozik, de sokat elárul az is Amnónról, milyen érzéketlenül űzi el házából megbecstelenített húgát (17–18). A meggyalázott lánynak csak a gesztusokkal kísért segélykiáltás lehetősége marad: hamut hint a fejére, és megszaggatja a ruháját (19).