„Az ő vére mirajtunk és a mi gyermekeinken!” Mt 27,15–44
15 Ünnepenként a helytartó szabadon szokott bocsátani a sokaságnak egy foglyot, akit ők kívántak. 16 Volt pedig akkor egy nevezetes foglyuk, akit Barabbásnak hívtak. 17 Amikor tehát összegyűltek, Pilátus ezt kérdezte tőlük: Mit akartok, melyiket bocsássam nektek szabadon: Barabbást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak? 18 Tudta ugyanis, hogy Jézust irigységből szolgáltatták ki neki. 19 Mikor pedig a bírói székben ült, felesége ezt üzente neki: Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta. 20 A főpapok és a vének azonban rávették a sokaságot, hogy Barabbást kérjék ki, Jézust pedig veszítsék el. 21 A helytartó újra megkérdezte őket: Mit kívántok, a kettő közül melyiket bocsássam nektek szabadon? Azok ezt mondták: Barabbást. 22 Pilátus így szólt hozzájuk: Mit tegyek akkor Jézussal, akit Krisztusnak mondanak? Mindnyájan azt kiáltották: Keresztre vele! 23 Azután ezt kérdezte: De mi rosszat tett? Azok pedig még hangosabban kiáltoztak: Keresztre vele! 24 Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit, sőt a zavargás még nagyobb lesz, vizet hozatott, a sokaság előtt megmosta a kezét, és így szólt: Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől. A ti dolgotok! 25 Az egész nép így kiáltott: Az ő vére mirajtunk és a mi gyermekeinken! 26 Akkor szabadon bocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta őt, hogy megfeszítsék. 27 Akkor a helytartó katonái magukkal vitték Jézust a helytartóságra, és az egész őrség köré gyűlt. 28 Levetkőztették, bíborszínű köpenyt adtak rá, 29 tövisből font koronát tettek a fejére, nádszálat adtak a jobb kezébe, és térdet hajtva előtte, gúnyolták őt: Üdvöz légy, zsidók királya! 30 Azután leköpdösték, majd elvették tőle a nádszálat, és a fejét verték vele. 31 Miután kigúnyolták, levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruhájába, és elvitték, hogy keresztre feszítsék. 32 Kifelé menet találkoztak egy cirénei emberrel, akinek Simon volt a neve: ezt arra kényszerítették, hogy vigye a keresztet. 33 Amikor arra a helyre értek, amelyet Golgotának, azaz Koponya-helynek neveznek, 34 epével kevert bort adtak neki inni. De amikor megízlelte, nem akart inni belőle. 35 Miután megfeszítették, sorsvetéssel megosztoztak ruháin; 36 azután leültek ott, és őrizték. 37 Feje fölé függesztették az ellene szóló vádat, ezzel a felirattal: EZ JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. 38 Vele együtt feszítettek keresztre két rablót is, az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől. 39 Akik elmentek mellette, a fejüket csóválva káromolták, 40 és ezt mondták: Te, aki lerombolod a templomot, és három nap alatt felépíted, mentsd meg magadat, ha Isten Fia vagy, és szállj le a keresztről! 41 Hasonlóan a főpapok is gúnyolódva mondták az írástudókkal és a vénekkel együtt: 42 Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztről, és hiszünk benne! 43 Bízott az Istenben, szabadítsa meg most, ha kedveli őt; hiszen azt mondta: Isten Fia vagyok. 44 A vele együtt megfeszített rablók is ugyanígy gyalázták.
Bibliaolvasó Kalauz – Szép Eduárd igemagyarázata
A manipuláció, a gonoszság mondatta ki a néppel, mintegy magára vállalt átokként: „Az ő vére mirajtunk és a mi gyermekeinken!” (25). Isten viszont szeretetből adta őt nekünk, hogy az ő vére áldásként ránk szálljon és gyermekeinkre. A legnagyobb isteni ajándék az, hogy Isten Fiának a vére áldásként van rajtunk, hogy megtisztítson minket minden bűntől. Imádkozzunk azért, hogy legyen rajtunk és utódainkon az ő vére, hogy megváltva, bűneinktől megtisztítva állhassunk mennyei Atyánk elé.
RÉ 342 RÉ21 485 • IÉ 1Kor 10,16–17 • Zsolt 116
Nagyheti ének | 483 | Dicsérd, lelkem, Istenedet
„Légy csendben most, húgom…!” 2Sám 13,20–39
20 Akkor a bátyja, Absolon ezt mondta neki: Talán Amnón bátyád volt veled? Légy csendben most, húgom, mert a testvéred ő! Ne vedd a szívedre ezt a dolgot! Ezután Támár magára hagyatva lakott testvérének, Absolonnak a házában. 21 Dávid király azonban meghallotta mindezeket, és nagyon megharagudott. 22 Absolon pedig nem szólt Amnónhoz sem jót, sem rosszat. De meggyűlölte Absolon Amnónt, mert erőszakot követett el a húgán, Támáron. 23 Két esztendő múlva Absolon juhait nyírták az Efraimhoz tartozó Baal-Hácórban. Absolon meghívta a király valamennyi fiát. 24 Absolon ugyanis a király elé járult, és ezt mondta: Éppen most nyírják szolgád juhait. Jöjjön el azért a király udvari embereivel együtt a te szolgádhoz! 25 De a király ezt felelte Absolonnak: Ne menjünk el, fiam, mindnyájan, hogy ne legyünk a terhedre! És bár unszolta őt, nem akart elmenni, hanem megáldotta őt. 26 Akkor ezt mondta Absolon: Ha nem jössz, akkor jöjjön el velünk Amnón, a testvérem! A király így felelt: Miért menjen el veled? 27 De amikor unszolni kezdte Absolon, elengedte vele Amnónt és a többi fiát. 28 Akkor Absolon megparancsolta a legényeinek: Jól figyeljetek! Amikor Amnón jókedvű lesz a bortól, ezt mondom nektek: Vágjátok le Amnónt! Ti pedig öljétek meg, ne féljetek, hiszen én adom nektek a parancsot! Legyetek erősek és bátrak! 29 Úgy is tettek Absolon legényei Amnónnal, ahogyan Absolon parancsolta. A király fiai pedig mind felugrottak, öszvérre ültek, és elmenekültek. 30 Még úton voltak, amikor ez a hír jutott el Dávidhoz: Megölette Absolon a király valamennyi fiát, egy sem maradt meg közülük! 31 Akkor fölkelt a király, megszaggatta a ruháját, és a földre feküdt. Szolgái is mind megszaggatott ruhában álltak mellette. 32 De megszólalt Jónádáb, Sammának, Dávid testvérének a fia, és ezt mondta: Ne gondolja az én uram, hogy mind megölték az ifjakat, a király fiait, mert egyedül Amnón halt meg. Föltett szándéka volt ez Absolonnak már akkor, amikor Amnón erőszakot követett el húgán, Támáron. 33 Ne higgye azért az én uram, királyom, hogy a király valamennyi fia meghalt, mert csak Amnón halt meg.34 Absolon pedig elmenekült. Az őrálló legény föltekintett, és látta, hogy nagy sokaság közeledik nyugat felől a hegyoldalon. 35 Akkor ezt mondta Jónádáb a királynak: Ott jönnek a király fiai! Úgy történt, ahogyan megmondta szolgád. 36 Amint befejezte szavait, már meg is érkeztek a király fiai, és hangos sírásba kezdtek. Maga a király és összes udvari embere is keserves sírásra fakadt. 37 Absolon tehát elmenekült, és elment Talmajhoz, Ammíhúr fiához, Gesúr királyához. Dávid pedig egyre csak gyászolta fiát. 38 Absolon három esztendeig maradt Gesúrban, miután odamenekült. 39 Dávid király végül felhagyott azzal a szándékával, hogy Absolon ellen vonuljon, mert megvigasztalódott Amnón halála miatt.
Az Ige mellett – Vladár Gábor igemagyarázata
(20) „Légy csendben most, húgom…!” (2Sám 13,20–39)
A király szűz lányainak házába már nem mehet Támár. Jövőjétől megfosztott testvérét Absolon fogadja otthonába. Dávid haragszik – és nem tesz semmit (21), Absolon pedig kivár. A bosszú lehetősége két év múlva jön el. A birkanyírást lezáró ünnepségre Absolon meghívja apját (24–27), de Dávid nem megy el. Talán innen jön a gondolat a testvérek és Amnón meghívására. Amnónt a mámor pillanatában hidegvérrel legyilkoltatja Absolon (29). A királyfiak elmenekülnek. S bár nem igaz, hogy Absolon, mint trónkövetelő, az összes riválisát megölte (30), a rémhírt a király jellemző módon hihetőnek tartja (vö. Bír 9,5), és megsiratja fiait (31).Nem véletlen, hogy Jónádáb (Támár ügyében Amnón tanácsadója) az, aki átlátja a helyzetet, és jelzi: csak Amnón halt meg, Absolon pedig már bizonyosan elmenekült (32–36). Absolon valóban anyai nagyapjához, Gesúr királyához menekül, és ott marad három évig, míg apja haragja lecsillapodik.
Reménytelen szerelemmel kezdődött ez a történet, majd átcsapott családon belüli nemi erőszakba, végül testvérgyilkosságba torkollott. Az ószövetségi „királydrámának” ez az újabb felvonása mutatja a mindenkori ember megváltásra szorultságát. Milyen nagy a különbség Absolon lakomája és Krisztus utolsó vacsorája között!