„Uram, eszünkbe jutott...” Mt 27,62–66
62 Másnap pedig, szombaton, összegyűltek a főpapok és a farizeusok Pilátusnál, 63 és így szóltak: Uram, eszünkbe jutott, hogy ez a csaló még életében ezt mondta: Három nap múlva feltámadok! 64 Ezért parancsold meg, hogy őrizzék a sírt a harmadik napig, nehogy tanítványai odamenjenek, és ellopják őt, azután azt mondják a népnek: Feltámadt a halottak közül! Ez az utóbbi csalás rosszabb lenne az előzőnél. 65 Pilátus azonban ezt válaszolta: Van őrségetek, menjetek, őriztessétek ti, ahogyan tudjátok! 66 Ők pedig elmentek, lepecsételték a követ, és őrséggel őriztették a sírt.
Bibliaolvasó Kalauz – Szép Eduárd igemagyarázata
Nagyszombat a csend és emlékezés napja. Emlékeznek, de nem maradnak csendben Jézus feltámadásának ellenségei. „Uram, eszünkbe jutott...” (63). Eszükbe jutott, hogy Jézus fel fog támadni, s ezt meg akarják akadályozni. Krisztus ellenségei fáradhatatlanul munkálkodnak. Ezek az események azonban előkészítik a feltámadást is, diadalmasabbá teszik a halál fölötti győzelmet! Munkálkodjunk fáradhatatlanul a Feltámadott szolgálatában!
RÉ 343 RÉ21 494 • IÉ Ez 37,1–14 • Zsolt 31
Nagyheti ének | 498 | Emlékezzünk menny Fiáról
„… látni akarom a királyt! Ha bűnös vagyok, ölessen meg!” 2Sám 14,21–33
21 Akkor ezt mondta a király Jóábnak: Rendben van, megteszem ezt a dolgot. Eredj, hozd vissza azt a fiút, Absolont! 22 Ekkor Jóáb arcával a földet érintve leborult, és áldotta a királyt. Azután ezt mondta Jóáb: Ma tudta meg a te szolgád, uram, királyom, hogy jóindulattal vagy hozzám, mert teljesítetted, ó, király, a te szolgád kérését. 23 Elindult hát Jóáb, elment Gesúrba, és hazahozta Absolont Jeruzsálembe. 24 De a király ezt parancsolta: Vonuljon vissza a maga házába, nem láthat engem! Absolon tehát visszavonult a házába, és nem láthatta a királyt. 25 Egész Izráelben nem volt olyan szép ember, akit annyira dicsértek volna, mint Absolon. Nem volt benne semmi hiba tetőtől talpig. 26 És amikor levágatta a haját – időnként ugyanis levágatta, mert olyan nehéz volt a haja, hogy le kellett vágatnia –, kétszáz sekel volt hajának a súlya, a királyi súlymérték szerint. 27 Három fia született Absolonnak meg egy leánya, név szerint Támár. Ez igen szép nő volt. 28 Két esztendeje lakott már Absolon Jeruzsálemben, de a királyt nem láthatta. 29 Üzent azért Absolon Jóábnak, hogy elküldje a királyhoz, de ő nem akart elmenni hozzá. Üzent másodszor is, de ő mégsem akart elmenni. 30 Akkor így szólt szolgáinak: Nézzétek, Jóáb birtoka az enyém mellett van, és ott árpája van neki. Menjetek és gyújtsátok föl! Föl is gyújtották Absolon szolgái azt a birtokot. 31 Ekkor fölkelt Jóáb, elment Absolonhoz, és ezt kérdezte tőle: Miért gyújtották föl szolgáid az én birtokomat?! 32 Absolon így felelt Jóábnak: Azért, mert üzentem neked, hogy jöjj ide; el akarlak küldeni a királyhoz, hogy mondd meg neki: Miért jöttem haza Gesúrból? Jobb volna nekem még mindig ott lennem. Most már látni akarom a királyt! Ha bűnös vagyok, ölessen meg! 33 Elment tehát Jóáb a királyhoz, és elmondta neki ezt, ő pedig magához hívatta Absolont. Az elment a királyhoz, és arcával a földet érintve leborult előtte; a király pedig megcsókolta Absolont.
Az Ige mellett – Vladár Gábor igemagyarázata
(32) „… látni akarom a királyt! Ha bűnös vagyok, ölessen meg!” (2Sám 14,21–33)
Jóáb buzgalmának az a jutalma, hogy ő hozhatja vissza Absolont nagyapja udvarából (21). Az Absolonnak szóló amnesztia azonban részleges: nem a királyi udvarban lakik, még nem trónörökös, nem kap kormányzati feladatot (24). Pedig megvannak ehhez a külső és belső adottságai, sőt, családot is alapít, ami fontos dinasztikus szempont (25-27). Absolonnak ahhoz, hogy trónörökös lehessen, teljes rehabilitációra van szüksége. Mindenképpen a király elé kell kerülnie. Jóáb viszont – számunkra érthetetlenül – vonakodik ehhez segítséget adni (29). De Absolon nem válogat az eszközökben, ha célját el akarja érni. Felgyújtatja Jóáb árpaföldjét, hogy a vezért közvetítésre bírja (30). Számára a trón élet és halál kérdése: „Látni akarom a királyt! Ha bűnös vagyok, ölessen meg!” (32).
Végül létrejön a találkozó Dávid és Absolon között, és megtörténik a teljes kiengesztelődés a haragos apa és száműzött fia között. A földre boruló,„tékozló” fiút az apa felemeli, átöleli, és megcsókolja (33). A történet azonban nem ünnepi lakomával folytatódik (vö. Lk 15,22kk), hanem a „királydráma” újabb fordulatával.