„...nincs mentséged […] Te... kemény szívvel és megtérés nélkül haragot gyűjtesz magadnak...” Róm 2,1–10
1 Ezért nincs mentséged, te ítélkező ember, mert amiben mást megítélsz, abban önmagadat ítéled el, hiszen ugyanazokat teszed, miközben ítélkezel. 2 Azt pedig tudjuk, hogy Isten ítélete igazságosan sújtja azokat, akik ilyeneket tesznek. 3 Azt gondolod, te ember, aki ítélkezel azok felett, akik ilyeneket tesznek, holott magad is ugyanazokat cselekszed, hogy te megmenekülhetsz az Isten ítéletétől? 4 Vagy megveted jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát, és nem veszed tudomásul, hogy téged Isten jósága megtérésre ösztönöz? 5 Te azonban kemény szívvel és megtérés nélkül haragot gyűjtesz magadnak a harag napjára, amikor Isten kihirdeti igaz ítéletét. 6 Ő mindenkinek cselekedetei szerint fog megfizetni: 7 azoknak, akik állhatatosan jót cselekedve törekszenek dicsőségre, megbecsülésre és halhatatlanságra, örök életet ad, 8 azoknak pedig, akik viszálykodók, akik ellenállnak az igazságnak, és a gonoszságnak engednek, haraggal és bosszúállással fizet majd. 9 Gyötrelem és szorongattatás vár minden emberi lélekre, aki a rosszat cselekszi, először a zsidókra, majd pedig a görögökre; 10 viszont dicsőség, tisztelet és békesség jut majd osztályrészül mindazoknak, akik jót tesznek, először a zsidóknak, majd pedig a görögöknek.
Bibliaolvasó Kalauz – Benke György igemagyarázata
A Római levél 2. fejezetében, de még a 3-ban is ítéletes tanítás olvasható rólunk, emberekről. Nemcsak némelyekre vonatkozik ez a megállapítás: „...nincs mentséged...” (1), és „Te... kemény szívvel és megtérés nélkül haragot gyűjtesz magadnak...” (5). Ha majd tovább olvassuk e fejezeteket, mi is eljuthatunk az „egyszeri bibliaolvasó” megállapítására: „Ha ez igaz, elvesztünk!” Tovább olvasva viszont már ezt mondja: „Ha ez igaz, meg vagyunk mentve!”
RÉ 353 RÉ21 507
Húsvéti ének | 517 | Uram, közel voltam hozzád
„Bárcsak rám tekintene nyomorúságomban az Úr…” 2Sám 16,5–14
5 Amikor Dávid király Bahúrím mellé ért, kijött onnan egy ember, aki Saul rokonságából való volt, név szerint Simí, Gérá fia, és amint ment, egyre ócsárolta őket. 6 Sőt kővel hajigálta Dávidot és Dávid király embereit, bár jobbról és balról ott volt az egész hadinép és az egész testőrség. 7 Simí így szidalmazta őt: Gyere csak, gyere, te vérengző, elvetemült ember! 8 Megtorolja rajtad az Úr Saul házának minden kiontott vérét, aki helyett te király lettél, és odaadta az Úr a királyságot fiadnak, Absolonnak. Most te kerültél bajba, mert vérengző ember vagy! 9 Akkor ezt mondta a királynak Abísaj, Cerújá fia: Hogy meri ócsárolni az én uramat, királyomat ez a döglött kutya?! Hadd menjek oda, hogy levágjam a fejét! 10 A király azonban ezt mondta: Nem rám és nem rátok tartozik ez, Cerújá fiai. Mert ha ócsárol, és ha az Úr mondta neki, hogy ócsárolja Dávidot, akkor ki mondhatná neki: Miért tetted ezt? 11 Majd ezt mondta Dávid Abísajnak és összes emberének: Ha még a fiam is az életemre tör, aki pedig az én véremből származik, mennyivel inkább ez a benjámini! Hagyjátok, hadd ócsároljon, hiszen az Úr parancsolta neki. 12 Bárcsak rám tekintene nyomorúságomban az Úr, és javamra fordítaná azt, hogy ma ócsároltak engem! 13 Dávid továbbment embereivel az úton, Simí pedig vele átellenben a hegyoldalon menve egyre ócsárolta, kövekkel dobálta, és port szórt feléje. 14 Így jutott el a király és a vele levő hadinép fáradtan a Jordánhoz, és ott pihenőt tartottak.
Az Ige mellett – Vladár Gábor igemagyarázata
(12) „Bárcsak rám tekintene nyomorúságomban az Úr…” (2Sám 16,5–14)
Bahúrimnál, egy patakvölgy egyik oldalán halad Dávid a hadinépével, amikor a másik oldalon, tisztes távolságban megjelenik a Saul rokonságából való Simí, és köveket dobálva, hangosan gyalázni kezdi a menekülő királyt (5). Dávid hallgat, sőt rendre utasítja hű emberét, Abísajt, aki szeretné megtorolni a királyt ért sérelmet. Simí vádja (8) királyságának alapjait érinti: nem Istentől kapta azt, hanem erőszakkal szerezte. Ha ez igaz, érvényes-e még az Úr ígérete: „házad és királyságod örökre megmarad” (7,16)? Miért engedi Isten, hogy saját fia támadjon ellene? Dávid nem áll bosszút, mert tudja: közte és a fia között csak az Úr tehet igazságot. Ő nem Absolon elől szalad, hanem Istenhez menekül. Tudja, Simít Absolon sikere bátorította fel, és tettét csak Isten akaratából lehet értelmezni (11). Különben is: ha saját fia az életére tör, mit várhat mástól? Ezért lehet a Jordán menti pihenő az imádság órája: „Bárcsak rám tekintene nyomorúságomban az Úr, és javamra fordítaná azt, hogy ma ócsároltak engem” (12). Csalódás, keserűség, sőt bosszú idején mi is csak Dávid Fiának (Mt 21,9) a keresztfán mondott imádságával fordulhatunk az Úrhoz: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Lk 23,34).