„Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk.” 1Kor 2,6–16
6 A tökéletesek között azonban mi is bölcsességet szólunk, de nem e világnak, sem e világ mulandó fejedelmeinek bölcsességét, 7 hanem Isten titkos bölcsességét szóljuk, azt az elrejtett bölcsességet, amelyet Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre. 8 Ezt e világ fejedelmei közül senki sem ismerte fel, mert ha felismerték volna, a dicsőség Urát nem feszítették volna meg. 9 Hanem amint meg van írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek.” 10 Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által, mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is. 11 Mert ki ismerheti meg az emberek közül azt, ami az emberben van? Egyedül az emberi lélek, amely benne lakik. Ugyanígy azt sem ismerheti senki, ami Istenben van, csak Isten Lelke. 12 Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk. 13 Ezeket hirdetjük is, de nem emberi bölcsességből tanult szavakkal, hanem a Lélektől jött tanítással, a lelki dolgokat a lelki embereknek magyarázva. 14 A nem lelki ember pedig nem fogadja el Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert csak lelki módon lehet azokat megítélni. 15 A lelki ember azonban mindent megítél, de őt senki sem ítéli meg. 16 Mert ki értette meg az Úr szándékát, hogy őt kioktathatná? Bennünk pedig Krisztus értelme van.
Bibliaolvasó Kalauz – Molnár Ambrus igemagyarázata
Az emberi tervek érthetetlenek az állatok számára. Isten gondolatait sem képes más rajta kívül megismerni és megérteni (11). A Szentlélek lehetőséget teremt a világot és történelmet átfogó, változatlan isteni gondolatok megismerésére. Ez a terv az evangélium (12). Az isteni bölcsesség más keretrendszerbe helyez bennünket, mellyel egyedül nem, csak az ő jelenlétében tudunk megbirkózni (13–14).
RÉ 368 RÉ21 542
Ének keresztelőre | 345 | Jöjj, térj be, kapum tárva!
„… az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy?” 1Móz 3
1 A kígyó pedig ravaszabb volt minden vadállatnál, amelyet az Úristen alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? 2 Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, 3 csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén áll, mondta Isten: Ne egyetek abból, ne is érintsétek, hogy meg ne haljatok! 4 A kígyó erre így felelt az asszonynak: Dehogy haltok meg! 5 Hanem jól tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz. 6 Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, hogy csábítja a szemet, és kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított hát a gyümölcséből, és evett. Adott a vele levő férjének is, és ő is evett. 7 Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy meztelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak. 8 Amikor aztán meghallották az Úristen hangját, amint szellős alkonyatkor sétált a kertben, az ember és a felesége elrejtőzött az Úristen elől a kert fái között. 9 De az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy? 10 Az ember így felelt: Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert meztelen vagyok, és ezért elrejtőztem. 11 Az Isten erre azt kérdezte: Ki mondta meg neked, hogy meztelen vagy? Talán ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél? 12 Az ember így felelt: Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, ezért ettem. 13 Akkor az Úristen ezt kérdezte az asszonytól: Mit tettél? Az asszony így felelt: A kígyó szedett rá, ezért ettem. 14 Akkor ezt mondta az Úristen a kígyónak: Mivel ezt tetted, átkozott légy minden jószág és minden vadállat között: hasadon járj, és port egyél egész életedben! 15 Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod. 16 Az asszonynak ezt mondta: Igen megnövelem terhességed fájdalmát, fájdalommal szülöd gyermeked. Vágyakozni fogsz férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad. 17 Az embernek pedig ezt mondta: Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben! 18 Tövist és bogáncsot hajtson neked, és a mező növényét egyed! 19 Arcod verejtékével egyed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél! Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba! 20 Az ember Évának nevezte el a feleségét, mert ő lett az anyja minden élőnek. 21 Az Úristen pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket. 22 Azután ezt mondta az Úristen: Íme, az ember olyan lett, mint miközülünk egy: tudja, mi a jó, és mi a rossz. Most azért, hogy ki ne nyújthassa kezét, és ne szakíthasson az élet fájáról is, hogy egyen, és örökké éljen, 23 kiűzte az Úristen az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett. 24 És miután kiűzte az embert, odaállította kelet felől az Éden kertjéhez a kerúbokat és a villogó lángpallost, hogy őrizzék azt az utat, amely az élet fájához vezet.
Az Ige mellett – Hodossy-Takács Előd
(9) „… az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy?” (1Móz 3)
„Hol vagy?” Csak két szó, de magában hordozza a tragédiát, a bűneset igazi katasztrófáját: nem akarunk Isten előtt lenni.A maga feje után megy az ember, és hiába szólongatja az Úr!Isten szól: hol vagy? Ő keresi az embert, a teremtő a teremtményt. Az ember, majd Isten népe bujkál, rejtőzködik, az Úr pedig felé nyújtja a kezét, keresi fáradhatatlanul.
A másik itt felbukkanó, soha nem szűnő emberi tulajdonság a felelősség áthárítása. Az ember evett (6), szó nélkül. Ott állt felesége mellett, és vele együtt cselekedett, majd hárított: „az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem…” (12)! Ő tehet mindenről. Értjük, túlságosan jól. Egyrészt az asszony tehet mindenről, másrészt Isten, mert minek is alkotott asszonyt, aki segítőtárs lehetne, de lám bajba sodor... Csak egyvalaki nem tehet semmiről: én. Én, az ember, ártatlan vagyok, sőt, inkább áldozat volnék! A körülmények, a többiek, mások áldozata. Vajon elszakadunk valaha ettől a gondolkozástól? Megengedjük egyszer, hogy Isten ránk találjon? És ha ez megtörténik, képesek leszünk kimondani: Uram, a bűnös én vagyok. Bocsáss meg engedetlen szolgádnak, akiért fiadat adtad! Hiszem, hogy ő akkor majd kinyújtja kezét felém, újra, és rádöbbenek: nem kellett volna elbújnom előle.